|
110-114.rész
2010.08.03. 09:54
110. rész
- Nah végre.- nyitott ajtót Adriana mosolyogva. Egy iszonyú mini rakott, kockás miniszoknya volt rajta, és egy fehér ing. Olyan sulis lányos volt az egész összeállítás. Valószínűleg direkt. Máson lehet, hogy murisan állt volna, vagy idétlenül, de Adianahoz illet. Ez olyan ruha volt, amit más aztán tényleg nem vesz fel. Sandrán el sem tudtam volna képzelni. Nekem minden esetre tetszett. Különleges. Klassz .- Már azt hittem sose jössz.- Mosolygott.
- De jöttünk.- válaszolt Sandra élesen és iszonyatos csípőrázással elment Adriana mellett, aki vagy jó 15 cm-mel volt alacsony nála.
- Ari a ruhát.
- Köszi.- dobott egy puszit Adriana, megvárta, hogy én is menjek, majd becsukta az ajtót.
- Nocsak. Kik vannak itt.- állt húga mellé Andreas is.- Mit isztok?
- Öhm.. Mid van?
- Tom! Te is tudod, hogy nálam bármit megtalálsz.
- Hát rendben. Akkor talán egy Johnnie Walker. Red Label.
- Rendben és te tündérke?
- Jack Daniel’s jéggel.- mondta és levette azt a kis kabátot, amit felülre húzott. Nem volt már bizony meleg.
- De csinos valaki- mérte végig Andreas a csajom. Talán túlságosan megstírölve az idomait.
- Mit nézzünk?- terelte Adriana a dolgot.
- Nekem tök 8. Dominic úgy is kikunyizza, hogy az Amerikai História X-et nézzük.
- Immáron 657 500-adjára.- sóhajtott Andreas.
- Nem értem mi bajotok, az jó film- Adriana.
- Tényleg, hol van az a barom?- kérdeztem Donra célozva.
- A teraszon. Most tekert egyet, én meg nem engedtem, hogy itt elszívja.- Andreas.
Elvigyorodtam. Indultam is ki, hogy lepacsizzak vele. Át kellett haladnom a konyhán, ahol Bill és Lela popcornt csinált. Illetve arra fogva bevonultak a konyhában, hogy nyugodtan csókolózhassanak.
- Heyho fiatalok!- köszöntem rájuk hangosan, mikor már a konyha közepén álltam. Ijedten ugrottak szét. Akkor vették észre a jelenlétem. Gondolom addig nem hallották a kukorica pattogása miatt. Nem volt szép dolog, tudom, de olyan jól esett, hogy csak na. Meg amúgy is, csak jót tettem, nem hagyhattam, hogy Andreas konyhájában dugják meg egymást.
Bill először zavartan nézett rám, majd eltorzultak az arcvonásai.
- Tom. Te tapló! Nem tudnál kopogni?
- Kopogni?- röhögtem.- Otthon vagy? Nem? Én sem! Akkor minek kopogni?
- Csak nem hogy te is megkóstoltad Dominic csemegéjét?- kérdezte Lela egy csipet gúnnyal a hangjában.
- Hohó. Asszed be vagyok tépve?
- Én legalábbis remélem. Eléggé elkeserítene, ha fű nélkül is ilyen gyökér lennél. Főleg, hogy az ikrem vagy.
- El kell, hogy keserítselek, Billus, de nem szívtam.- Billus? Én tényleg nem vagyok normális. Állati idióta voltam. Vagy talán csak túl boldog, és ez volt az oka az átmeneti agyhallottságomnak. - Nah peace.- mutattam be nekik és indultam ki a teraszra, hogy hátulról megtoszhassam Dominicot. Kinyitottam a toló ajtót, és mint egy vadmacska poénból ráugrottam hátulról.
Szerencsétlen majd összeszarta magát, úgy megijedt és még a spanglit is kiejtette a kezéből, ami hopp lesett a járdára.
- Te barom!- ordította a támadójának és úgy megfordult. Szerintem nem érdekelte ki az, akkor is barom lett volna, ha Andreas vagy Lela ugrik rá. Igaz szerintem sejtette, hogy csak én vagyok az a szefos. Más nem is. Sandra sem egy nagy spontánhátraugrós csaj. Inkább Talán még Adriana. Ő olyan, mint aki Nervohelt szed. Meg Lela. De ő inkább vagányan, nem ilyen fogyatékos módon.- Tom. Baszd meg! Te pöcs! 3 Liter nyálam benne volt! Az a rohadt papír nem ragadt! Hogy basznád szét magad meg az idiótaságaidat. Mikor ugrálok én a nyakadba?- üvöltötte le a fejemről a tincseim. Elég röhejes volt. Röhejes volt, milyen ideges egy qrva spangli miatt. Tudtam, hogy van nála még vagy 4 g.
- Hát tekerj még egyet.
- Nem érted, te segg! Annyit szenvedtem vele! Balfasz fogyatékos- csóválta a fejem megvetően és indult be. Gondolom, hogy újra alkothasson egy jo-t.
Én inkább kint maradtam és figyeltem a várost. Baromi gyönyörű Hamburg este. Olyan, mint amikor ..Áhh, semmihez nem lehet hasonlítani. Baszott gyönyörű és kész. Nem is érdemes próbálkozni elmagyarázni az embernek, mert ezt érezni kell. Egy biztos, ha nézem mindig van bennem egy különös érzés.
- Hát itt vagy?- tette a valaki a tenyerét a vállamra. Egy lány. Adriana hangja volt. Csak egy kis idő után fogtam fel, mert nem nagyon figyeltem.
- Hát itt- mondtam, de nem fordultam meg. Túl szép volt a város ahhoz.
- Mit csinálsz?- kérdezte és mellém állt.
- Horgászom, nem látszik?
Nem bunkóságnak szántam, de most mit mondjon az ember ilyenkor? Ez olyan, mint valaki ismerősbe fut az orvosnál, az meg megkérdezi, hogy /Mát te mit keresel itt? Vagy Oh mi járatban erre?/ Hát anyás, ettől a falnak megyek. Ugyan mit keres az ember egy orvosnál? Valószínű, hogy beteg nem? Feltehetőleg nem azért megy az ember dokihoz, mert úgy South Pole felsőt akar venni. Vagy amikor valaki áll egy teraszon, egy korlátnak támaszkodva. Logikus, hogy a várost nézi. Csak az idióták tesznek fel ilyen kérdést. Felbasznak.
- Nem jössz be?
- Nem. Jó itt.- válaszoltam tömören.
Adriana sóhajtott és még egy kicsit közelebb jött hozzám.
- Valami baj van?
- Nem. Nincs- ráztam a fejem. Nem az volt a bajom, hogy nem akartam Adrinanak kiönteni a szívem, egyszerűen nem volt mit kiönteni.- Csak egyszerűen ma ilyen napom van. Ennyi.
- Ohh. Értem. Nekem is szokott…
Egy darabig rám nézett. Lehet, hogy várt valami reakciót.
Aztán mellém állt és ő is elkezdte nézni a várost.
- ..Ahj Tom mi történt velünk?- tört ki belőle egy hosszú csend után.
- Mire gondolsz?- fordultam felé.
- Hát erre. Úgy állunk itt egymás mellett, mint két idegen.
- Szerintem ez nem igaz- ráncoltam a szemöldökömet. Nem értettem mire gondol, tényleg nem.
- Dehogy nem! Emlékszel még erre?- tette a kezét a homlokához O betűt formázva vele. Már megint nosztalgiázni akart.
- Az Orbitálisra?- kérdeztem mosolyogva. Az tényleg kurva nagy volt.- Persze, hogy emlékszem. Dominic mutatta nekem egyszer poénból, az ebédlő másik feléből, hogy Orbitális vagyok. Valamit így köszönt meg.. Jah tom mit, hogy falaztam neki a dilinél. Az is állati nagy volt. És utána mindenki ezt mutogatta a suliban, és azt hitték, hogy milyen menő.
- Hát persze. Tudom. - nevetett ő is.- és arra emlékszel, amikor összeverekedtél azzal a Schiwen-s gyerekkel?
- Ahh. Persze- gerjedtem be. Tök izgatott lettem, hogy a régi szép időkről beszélhetek.- bevágtam a csajának. Ő meg kiakadt. Egy ilyen nagy maflaképű benga állat. És beverte az orrom. Erre mind a 3-unkat behívtak az igazgatóiba. Érted, Dominicnak semmi köze nem volt az egészhez. Ott sem volt, órán volt. De őt is behívták, csak azért, mert már megszokta az iskola vezetősége, hogy mi ketten mindent együtt csinálunk. Dominic meg úgy be volt tépve, hogy azt sem tudta fiú-e vagy lány. Aztán megkérdezte az igazgatótól, hogy „Orrol a Kaulitz-ra?” Én meg úgy szakadtam, hogy nem bírtam abba hagyni. Érted. Ömlött az orromból a vér, erre ez a gyík beszól egy ilyet.
- Erre nem is emlékeztem. - nevetett a lány.
- Pedig ez így volt bizony!
- Annyi hülyeség történt. Ez a beszólás totál kiesett.
- Hát igen, tényleg sok volt. Komolyan mondom, kívülről fújtam milyen könyvek követik egymást az igazgatóiba. El tudom neked mondani milyen szín után, milyen jön.
Adriana már pont tátotta a száját. Mikor nyílt az ajtó és Sandra jött ki. Egy pillanatra megtorpant, hogy látta mi ketten vagyunk.
- Hát te kijöttél?- kérdezte Adriana.
- Nem. Nem jöttem ki.- vetette oda neki nyersen Sandra. Jól tette ilyen idióta kérdésekre, ilyen nyersen kell válaszolni.
- Gyere ide gyorsan. Halálra fagysz.- öleltem át hátulról. Komolyan mondom, én fáztam, ha ránéztem a csupasz vállára. Szorosan odabújt, én pedig belepusziltam a nyakába.
- Többiek nézik már a filmet?- kérdezte Adriana.
- Aham. Öhm.. Az izét.. nem jut eszembe a neve. Menj be és nézd meg.- Sandra
- Oksa.- fordult meg és bevonult.
- Nah ki vele kicsim, mit néznek?
- A testvériséget, Lela kedvéért.- mosolygott.
- Tudtam, hogy nagyon is vágod, mi megy bent és csak azt akarod, hogy húzzon a picsába.
- Ennyire látszott?- kérdezte mosolyogva.
- Nem..annyira nem..De nem baj, nekem bejött. Az én kis gonosz csajom.- csókoltam meg.
- Amúgy mit csináltatok itt kint?
- Nosztalgiáztunk egy kicsit.- vontam meg a vállam hidegen… Emlékek.
- Ohh és mit takar, nálad a nosztalgiázás?
- Semmi olyat. Veled, másképp nosztalgiáznék és szívesebben.
- Tényleg? Mutasd meg- suttogta izgatóan és kicsit közelebb hajolt. A korláthoz nyomtam és úgy csókoltam, vadul és szenvedélyesen. Ilyen nosztalgiát elviseltem volna egész életemben.
111. rész
Egy darabig még kint maradtunk és szépen elvoltunk. Nem izgatott annyira a film. Bár meg kell hagyni, hogy jó film. De ha az embernek van jobb dolga. Hiába imádja az ember a csoki fagyit, miért ne ehetne epret, amikor az is van?
- Brr. Kezd hideg lenni.
- Felmelegítselek?- vigyorogtam és finoman dörzsölni kezdtem a karját.
- Nincs ellene kifogásom. Mindjárt lefagynak.
Megfogtam a kezeit. Úgy akartam megcsókolni. Azt a qrva! Állatira hidegek voltak.
- Tudod mit, inkább menjünk be, rendben?- kérleltem. Tényleg jó volt ott kint vele, de nem akartam, hogy lefagyjon szegény.- Vagy szaladj be egy kabátért.
- Rendben. De ne menj sehova.- Adott egy hosszú leharapom a fejed csókot. Igazán izgatóan csinálta az ilyesmit. Képtelenség gondolkodni az ilyen dolgai után.
Sandra nagy vidáman kapcsolta fel a konyhában a villanyt. Az egész ház be volt sötétítve. Hiszen ha filmnézés van a szobában, akkor bizony megáll az élet. Ott volt a pulton egy koktélos pohár. Elmosolyodott. Mindennél jobban kívánt egy Pink Gint. Benézett a hűtőbe és előkereste a hozzávalókat. Simán elkészítette, aztán elöblítette a mixert.
Fogta az italát és megkóstolta. Tökéletes volt, mint mindig. Azzal a kezében ment az előszobába, ahová letette a kabátját és a táskáját.
Egy alak rajzolódott ki a nagyon kevés fényben. Egy telefon fénye volt. Mégpedig Sandráé.
- Te mi a fenét csinálsz a telefonommal?- kiabálta a lány mikor felkapcsolta a villanyt.
Adriana állt előtte és a telefonját böngészte. Először ijedt volt, utána pedig csak kárörvendő.
- Miről beszélsz. Nem csináltam semmit.- tette le a lány a telefont.- Csak kíváncsi voltam és megnéztem. Mondjuk amúgy is jelszóval védett, tehát sokra nem mentem vele.
- Mégis hogy merészeled, te hülye qrva?- pislogott Sandra. Nagyon felbaszta a dolog. Tudta, hogy Adriana nem sokra ment a készülékkel, hiszen kóddal volt védve. Azon lepődött meg, hogy mégis hogy volt mersze a lánynak hozzányúlni egyáltalán.
- Ohh. Csak nem hogy ideges valaki? Hol van az a határozott megfontolt Miss Megtestesülttökély?
- Ne játszd az agyad, Adriana! -sziszegte- Megmondtam, hogy ne próbálkozz azzal, amihez esélyed sincs.
- Ohho. Talán, csak magadat próbálod nyugtatgatni ezzel? Közben te is nagyon jól tudod, hogy van esélyem? Méghozzá nagyon is sok.
- Ugyan már…Cööhh.- grimaszolt Sandra.
- Figyelj. Úgy hallottam, te szeretőből lettél barátnő.. Márpedig akkor nyugodt szívvel beláthatnád, hogy veled is megtörténhet ugyan az, mint Tom előző csajával.
- Ugyan már! Te xart sem tudsz! Nem tudsz semmit! Érted? Xart se!- nevetett a lány képébe Sandra, ami egy kicsit megingatta a magabiztosságát, Sandrának meg visszaszerezte.- Tom már akkor is ölt volna értem. Én nem akartam, hogy több legyen köztünk. Ő már az elején is dobta volna értem a nőjét.
- Elhiszem, aranyom. Elhiszem. Nem is erről beszélek, hanem arról, hogy Tom mindig is vágyott az újhúsra. Aki egyszer már rákapott a dologra…Ha Tomnak most nincs is szeretője, úgyis lesz…Vagy holnap, vagy egy hét múlva. Nem tudni. De te sem maradsz mindig ebben a pozícióban. Jobb, ha beletörődsz, szívi. Egyszer rád is, rád un majd és lesz idő, amikor már nem kellesz neki. Meglátod, úgy fog eldobni, mint egy használt rongyot. Egy lábtörlőt.
Sandra szinte remegett a dühtől. Elvesztette a józan ítélő képességét. Elindult Adriana felé és már emelte is a szabad kezét.
Adriana szemei kipattantak. Baromira megijedt. Maga elé tartotta a kezeit, és oldalra lökte támadóját.
112. rész
Egy velőtrázó sikítást hallottam a lakásból. Ismerős ismeretlen volt. Nagyon megrémültem. Nem értettem mi is történhetett. Eldobtam a cigimet az utcára és indultam be.
A sikítás nem múlt el. Valaki hisztérikusan visított, mintha a haját húznák.
Megtudtam a dolgok helyszínét. Az előszobában volt.
- Mi a faszom van?- kérdeztem, de már én is láttam.
A szőnyegen Sandra térdelt, előtte egy hatalmas vértócsa a fehér szőnyegen. Megszédültem. Elveszítettem az önkontrollom. Gondolkodás nélkül oda ugrottam hozzá és letérdeltem.
- Nyugodj meg, kicsim.- öleltem meg.- Be kell mennünk a kórházba.
Úgy nézett rám, mintha japánul beszéltek volna hozzá. Szegénykém nagyon meg volt zavarodva.
A remegő kezeire nézett.
- Nem vészes. Hagyj békén! Nem megyek a kórházba! Nem, nem, nem!- tiltakozott.
- Megbotlott és elesett, pont rá a kezében fogott koktél pohárra. Az pedig darabokra robbant a keze alatt.- mesélte a story-t Adriana, de én csak fél füllel hallgattam. Az agyam kizárta a külvilágot.
Óvatosan Sandra kezére néztem, hogy felmérjem a sérülést.
Megfogtam a csuklóját, hogy megvizsgálhassam, de még így is úgy remegett neki, mint egy nyakmasszírozó. Nem lehetett látni nagyon semmit, mivel még mindig állatira vérzett.
- Nem akarok kórházba menni. Tom kérlek, ne hagyd! Érted? Ne hagyd! Tom, nem hagyhatod. Kérlek. - nyögdécselt.
Nem válaszoltam, csak levettem a felső pólóm, és a keze alá tettem. Nem akartam rácsavarni, nehogy megnyomja az egyik szilánkot.
- Le kell mosni.- motyogtam. De talán ki sem mondtam hangosan.- Gyere. Menjünk be a fürdőbe.- Karoltam át a derekát és úgy segítettem be, közben a pólómat végig oda tartottam a csöpögő keze alá.
A többiek, csak álltak és néztek, ők is állatira le voltak sokkolva. Lela Bill karjába markolt a másik kezét pedig a szája elé tartotta.
- Mondd, hogy nem lesz semmi baja. Mondd, hogy nem lesz- suttogta barátjának, de ő nem volt képes válaszolni sem, annyira meg volt rémülve.
- Gyere, gyere, ülj le ide.- vezettem a kád szélére, a kezét pedig a rózsa alá tartottam és megnyitottam a vizet nagyon lassan.- Csukd be a szemed, nem szeretném, hogy lásd.
Elfordította a fejét és belefúrta a mellkasomba. Nem sírt, de éreztem, milyen szaggatottam és nehezen veszi a levegőt.
- Tom, nem akarok kórházba menni. Nem megyek kórházba.-nyögdécselte.
A folyóvíz lassan lemosta még a vért. Elég mélyvágású sebek voltak és egy pár szilánk is nagyon mélyen a bőrébe szúródott. Nem volt túl fényes a helyzet.
-Ijj- csusszant ki a számon, pedig én tényleg nem akartam, féltem, hogy megijed Sandra. Hát így is lett.
- Nem. Nem. Nem érdekel, nem megyek kórházba!
Kikapta a kezét az enyémből és a víz alól, hogy ő is szemügyre vehesse.
- Hagyjál békén, nem megyeek!- hisztizett és az ölébe vette az ismét vérző kezét és saját maga kezdte kiszedni a kezéből kiálló szilánkokat.
- Ne csináld már! Hagyd ezt abba!- fogtam le.- Andreas!
- Leküldtem Adriana-t, hogy álljon ki a kocsival. Induljunk a sürgősségire!- kiabálta vissza.
- Ne. Ne! Hozz valami alkoholt! És szerezz egy orvost. Nem megyünk sehova.
Sandra hálás szemekkel nézett rám.
- Hey, lakik lent a földszinten egy orvos házaspár. Mindjárt szólok nekik. Hátha itthon van az egyik- mondta hangosan Kathie, és már hallottam is a bejárati ajtó csattanását.
- Semmi baj nem lesz. Ígérem- suttogtam Sandrának és erősen szorítottam magamhoz.- Andreas! Hol vagy már?
- Itt. Itt!- sietett be és a kezembe nyomott egy üveg tiszta alkoholt.
- Jó, figyelj rám kicsim. Most lefertőtlenítjük, rendben?- magyaráztam neki, még én is féltem, közben pedig egy törölközőre öntöttem az üvegből egy keveset.- Kicsit csípni fog, de megpróbálok óvatos lenni.
Láttam, ahogy Sandra beleharap abba a telt alsó ajkába és összeszorítja a szemhéjait.
- Csináld már!
Nem haboztam, elkezdtem óvatosan törölni a sebeket. De láttam, hogy ez nem lesz így jó. Megfogtam az egész üveget és úgy öntöttem le.
Sandra felsikított és elkapta a kezét.
- Fáj!Fáj!Fáj!Fáááj! Hagyj békén, hagyj békén!
- Nyugodj meg, jót akarok- húztam magamhoz közelebb, de ő ellökött.
- Hagyj békén!- sikította hisztizve.- Ne érj hozzám! Ne érj hozzám!
Állati kutyául éreztem magam. Szinte égetett, hogy akartam neki segíteni, de nem tudtam. Bárcsak nekem fájt volna helyette. De sajnos nem tudtam tőle elvenni.
- Semmi baj, hallod, csak le kellett fertőtleníteni- magyaráztam zavartan és megint megpróbáltam közelebb húzni, de kibújt a karjaim közül.
- Ne érj hozzám! Ne érj hozzám! Nem akarom, hogy bárki hozzám érjen!- kiabálta. Nem sírt, de nagyon vörösek voltak a szemei.
Le akartam nyugtatni, bármi áron. Nagyon erősen szorítottam magamhoz, és nem engedtem, hogy kibújjon az ölelésemből.
- Nyugodj meg, semmi baj nem lesz, hidd el, csak nyugodj már meg a qrva életbe!- suttogtam és közben a haját simogattam.
Akkor sietett be egy fiatal nő a fürdőbe egy kis dobozt fogott a kezében.
- Ő az?- kérdezte Andreastól.- Kórházba kéne..
- Nem megyek kórházba!- rázta a fejét.
- Ahj, aranyos, akkor lássuk mit tehetünk.- sóhajtott a nő és letérdelt elé.
Végig fogtam Sandra kezét, ameddig kiszedte a nő a kezéből az összes szilánkot, lefertőtlenítette és bekötötte.
Sandra nagyon hallgatag volt utána. Nem kért gyógyszer, egyszerűen kimerült.
Természetesen magamhoz vittem, hogy megnyugtassam. Nem sokat aludtam egész este, csak gondolkoztam és simogattam Sandra bekötött kezét. Volt valami, ami nem stimmelt a dolgokban. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy mi is az.
113. rész.
Másnap már teljesen nyugodt idegekkel ébredtem fel. De talán túlságosan ellazultam, mert felkelni már baszottul nem volt kedvem.
Néztem a plafont, eljátszottam a mutatott ujjaimmal és egyéb értelmetlen dolgokat csináltam.
Pont Sandra arcából simítottam ki pár kósza hajszálat, amikor lassan kinyíltak a szemei.
- Hali.- vakarta meg az orrát, és már fel is ült.
Hogy a pitsába lehet ilyen izgága, nem tudott volna még egy fél percet fekvő helyzetben maradni?
Még bele sem telt fél perc, hogy felébredt, valaki kopogott az ajtón. Állati halkan, mintha azt sejtené, hogy még alszunk.
Bill dugta be a fejét egy tálcával a kezében.
- Halo- vigyorgott 100 Wattosan, mikor látta, hogy már fent vagyunk.
- Csá Tesó, mid van?
- Hoztam nektek reggelit, meg egy újságot.
- De rendes vagy. Lelának jó dolga lehet.
Már értettem miért hozta az újságot. Mi voltunk benne MI, mint egy pár.
- Te már elolvastad?- kaptam ki Bill kezéből a lapot, hogy szinte majdnem lecsúszott a boxerom.
- Jah, olvastam, bár én nem vagyok benne. David azt mondta, jobb, ha mi később jövünk. Érted, Sandra, te társ producer vagy és az úgy nem feltűnő.
Alaposan szemügyre vettem. Azok a képek voltak, amik Amerikában készültek és azért csak 1 méter távolság van közöttünk. Igazán nagy szenzációnak állították be a dolgot. Teljesen lázba jöttem.
- Hallgasd, álom pár vagyunk! Azt írják rólunk, hogy álompár- mosolyogtam és belepusziltam Sandra hajába. Megint állati fura volt. Abbahagytam és ránéztem.- Nem örülsz neki?
Felkapta a fejét és rám nézett.
- Minek?
- A cikknek.
- Dehogyisnem, Tom. Nagyon- húzódott a száján egy mosoly, majd megcsókolt.
Akkora kő esett le a szívemről, hogy az egész kontinens beleremegett.
- Bevitted nekik?- kérdezte Lela. Bill ágyában feküdt egy Pink Cadillac fehérnemű szettben és a lápujjait festette élénk rózsaszínre.
- Jah..
- És?- húzta a kérdést Lela.
- Mi és? Mi nagy szám van, abban a lapban, szerintem nem mondtunk újdonságot nekik, azzal a cikkel. Eddig is tudták maguktól, hogy járnak.
Lela forgatta a szemét. Ha nagyon őszinte akart lenni magához, akkor bevallotta, hogy valami nem símmel barátnője kapcsolatával. Nem értette mi a francért van benne ez az érzés.
- Mi a baj?- hajolt oda hozzá Bill és megpuszilta barátnője homlokát.
- Hmm?- kapta fej a lány a fejét. Nem értette a kérdést, túlságosan el volt merülve.
- Azt kérdeztem, mi a baj?
- Jah, semmi. Csak..Izé, figyelj csak, Adriana és Tom..szóval, na, volt már közük egymáshoz?
Bill megtorpant és elmosolyodott.
- Hát persze!- Vágta rá hirtelen. Lelának erre a kijelentésre megvilágosodott az elméje. Aha. Így már mindig érthető.- Mindannyiunknak volt!- a lány szemei elkerekedtek és pajzán kis képecskék ugrottak be neki, ahogy az összes srác mászik rá.
- Micsoda? Ezt nem mondod komolyan, Fúj már! Beltenyészet- grimaszolt undorodva.
- Hey, kicsim, te ezt, hogy érted…Jahj, ecsém, baszki!- csapott Bill a homlokához, mikor minden leesett neki.- Te úgy értetted, hogy mi…megfütty Adriánát?- nevetett Bill, mintha ez olyan elképzelhetetlen dolog lenni. Mintha Adriana nem is nő lenne- Dehogyis! Senkinek nem volt úgy köze hozzá, azt hittem, hogy arra gondolsz, hogy ismerte-e.
- Azt tudom, hogy ismerte! De akkor nem volt közöttük ugye semmi?
- Ugyan már! Ő Andreas húga. Ő tabu! Meg amúgy is. Mindenki ismerte már csupaszpuncis kora óta. Esze ágában sem volt senkinek megfarkalni! Gondolj már bele.
Lela összeráncolta a szemöldökét. Hm.. Akkor még sincs megoldva semmi. Miért hiszi azt Sandra, hogy Adriana tönkre akarja szétbaszni a kapcsolatát?
- Meg amúgy is, már szerintem mindannyian kiismertük annyira ezt a lányt, hogy nem akarunk tőle az égvilágon semmit.- nevetett Bill és eltűnt a gardrób ajtaja mögött.
Lela egy darabig ott ült és gondolkozott, vajon mire értette barátja ezt az utolsó mondatot. Adriana miért szerethetetlen lány? Talán csak maszkot tart az arca elé, most is úgy vigyorog rá? Lehet, hogy a valóságban teljesen más milyen és csak megjátssza magát előtte?
Ezt a gondolat szálat a telefon csörgése törte meg. Végre, ami eltereli a figyelmét. Röhögött magában és úgy nyúlt érte, hogy közben kiborított egy vattacukor rózsaszín lakkot, amit még próbálgatott.
- A qrva életbe!- motyogta és felvette a telefont, miközben felállította a kis fiólát.
- Szia, te nő.- köszöntek bele nagy lelkesen. Lela eltartotta a fülétől a telefont, hogy megnézze ki a jó Istennel beszél egyáltalán.
Adriana
- Hali- köszönt szemráncolva és közben az futott át a fején, hogy mit is akarhat tőle a lány.- Nah mi a helyzet?
- Én is ugyanezt akartam kérdezni. Hogy mi újság arra?
- Hát izé..lustálkodom- mesélte unottan Lela, közben feltörölte a kiömlött lakkot.- Bill pakolja a ruháit.
- Ohh..Mimás.. Emlékszem régen is..- kezdett bele de félbeszakította saját magát.- Figyelj, kérdezd már meg, hogy még mindig szereti-e a Tazumát.
- Minek?
- Csak kérdezd meg, jó? Érdekel- nevetett a lány.- Hallod, azért hívlak ám igazából, hogy mit csinálsz holnap délelőtt?
- Hát nem tudom.. Billék mennek egy rádióba, szóval nekem nincs még programom.
- Tényleg? Ez csodás. Nincs kedved beülni velem egy forrócsokira valamerre. Ölni tudnék egy jó Németcsokiért.
- Nem akarok ünneprontó lenni, de szerintem Amerikában is ugyanolyan a forrócsoki.
- Hazugság, lelkem, aljas hazugság.- rázta bután a fejét Adriana.
- Hát jó. Ahogy érzed. Nekem mindegy.
- De akkor eljössz vagy nem! Tudnom kell!- hadarta Adriana kicsit fontoskodva. Lela nem igazán értette mi ennyire fontos, de hát miért kell mindenbe hátsószándékot keresni?
- Persze. Elmehetünk. Bill úgyis hamar ágyba akart bújni, hiszen holnap neki is dolga van.
- Szuper! Akkor holnap reggel találkozunk..Majd beszélünk! Csáó.- köszönt el buzgón Adriana. A terv alapjai már készen voltak. Már csak egy telefonszámot kell kikeresnie. Egy magán számot, amit Sandra telefonkönyvéből túrt ki a múlt éjszaka.
Eric Schwarz.
- Mennyi az idő?- kérdezte este Sandra kicsit kókin. Délben nagy nehezen rávettem, hogy vegyen be gyógyszert, és egy kicsit lelassult.
- Már este. Elmegyek tusolni.- válaszoltam neki és ledobáltam magamról a kék Karl Kani felsőt és az alatta lévőt.
Sandra az ágyban feküdt és pajkosan mosolygott rám, amikor lehámoztam magamról a farmert, ami már akkor is lecsúszott rólam, mikor kipattintottam az övem. Minek ugyan kigombolni. Sandra csak feküdt és mosolygott. Megszólalni már nem volt ereje, csak motyogni.
- Tusolni. Mehetek veled? Tusoljunk együtt.
Megtorpantam és lehajoltam hozzá, hogy megcsókoljam.
- Hát gyere, tusoljál- vigyorogtam és hagytam, hogy áttegye a karját a nyakamon, úgy segítsem fel.
Nem voltam én perverz beteg disznó. Nem akartam rögtön megdugni, ha már látom meztelenül, főleg hogy csak 90%-ban van magánál.
- Kezeket fel- szóltam rá és lehúztam róla azt a kis lenge toppot, amiben egész este pihent. A haja állati sexy-n omlott a vállára, mikor eldobtam a felsőt. Aztán azt is én kötöttem fel, hogy ne legyen csupa víz.
- Vigyázz a kezemre- figyelmeztetett halkan, mintha elfelejtettem volna. Tévedés.
Behúztam róla a bugyiját. Hát elárulom, nagyot kellett nyelni. Főleg, mikor felálltam a guggolásból, nekem dőlt és átkarolta nyakam, teljesen meztelenül.
- Gyere, most lassan bemászunk a tus alá- magyaráztam neki. Inkább csak zavaromban, mert akár azt is elmagyarázhattam volna neki, hogy rakja a lábát, nem fogta volna fel.
Az egész délutánt végig aludta, én pedig addig elmentem Davidhez. Beszélgettünk, mint két férfi, megmértük a farkunk és legyantáztuk egymás pöcsét. Izgi, mi?
- De jó meleg- motyogta Sandra, közben én a hátát simogattam és engedtem ránk a vizet.
Erősen koncentrálnom kellett, hogy vissza tudjam magam fogni. Akkor voltam még bajban mikor kiszálltam és Sandrára terítettem egy törölközőmet, ő meg még akkor sem nagyon akarta elengedni a nyakam és csak kapaszkodott belém közben pedig folytak a vállán a vízcseppek, amíg a törölköző széléhez nem értek.
Úgy törcsiben dőlt az ágyba és át is fordult a másik oldalára, én meg még felhúztam egy boxert.
114. rész
Sandra egyedül ébredt. Talált maga mellett egy levelet.
Csá Baby. Elmentünk a bandával abba a rádióba. Csak délután jövünk. Lela is elment. Kaját találsz, vagy rendelhetsz. Írasd fel hozzám, a futár szám a hűtőn. Tom
Olvasta félhangosan. Elmosolyodott, majd megcsókolta a kis cetlit, összegyűrte és beledobta a szemetesbe.
- Kosár- dicsérte meg magát- 3 pont!
Kikelt az ágyból és nagyot nyújtózkodott. Beletúrt a hosszú, kócos hajába, majd mélyet szippantott csukott szemmel a takaró azon részéből, amit a pasija magára szokott teríteni.
- Hm…
Visszadőlt az ágyra és elterült benne. Olyan puha volt és meleg.
Aztán végül mégis ismét felült. Szüksége volt egy kávéra. Felkapta a telóját az éjjeliszekrényről, hogy megnézze, mennyi az időt.
Hoppá sms-e jött. Mit sem sejtve kattintott rá, aztán azonnal lefagyott az arcára az életével elégedett boldog mosoly.
Mérgesen csapott az ágyra, maga mellé miután elolvasta és dühében ordított is egyet.
- Nocsak! Végre hogy itt vagy- ölelte meg Adriana Lelát.
- 9-re beszéltük meg. Még csak 54 van. Nem késtem.
- Tudom, tudom- bólogatott lelkesen Adriana.- Nah mesélj valamit.- ültette le a lányt.
- Ugyan mit.. Fogalmam sincs, mit mondhatnék. Kicsit fáradt vagyok még.
- Tényleg? Én már nem.
- Én igen, nem vagyok egy koránkelő.- ásított Lela.
- Kérsz kávét?
- Nem. Köszi, ritkán iszom kávét.
- Jah értem.. Én szeretem a reggelt. Amerikában, volt hogy 6-kor mentem ki az arénába. Tudod, néztem a Chicago Bears edzését. A fiúk kihívtak én meg mentem.
- Én soha nem mennék ki. Amcsi fociedzésre még délután sem.
- Ahj, nem mondhatod ezt. Pedig úgy emlékszem te elég jól elvoltál Yosh-sal- kacsintott Adriana pajkosan és belekortyolt a forrócsokijába.
- Ugyan már!- legyintett Lela.
- Nehogy azt mondd, hogy nem jó srác.
- De! Jó srác. De nem volt közöttünk semmi. Csak jóban voltunk.
- És már nem?
- E-mailezünk. De ennyi. Majd ha Billel megyünk ki megint talán meglátogatjuk.
- Bizony. Elviszünk téged megint egy mérkőzésre.
- Hát azt megnézem.- nevetett Lela.
Adriana riadt arcot vágott.
- Mi van?- kérdezte Lela, de nem nagyon készült, nagy durranás valamire.
- Az ott..nem?..Áhh, biztos nem… semmi.- legyintett a lány. Lela megfordult és arra fordult, ahová Adriana lopva-lopva nézett.
Azt hitte rosszul lát, vagy hogy csak összekeveri őket valakivel. De nem. Sandra és Eric ültek egymással szembe. Állatira közel hajoltak egymáshoz és úgy beszélgettek. Lelát azonnal elöntötte a méreg. Baromira dühös lett. Nem hitte, el hogy Sandra ilyen, hogy titokban találkozgat az exével! Hogy ilyen merészen evez más vizekre. Hogy teheti ezt?
- Bassza meg. Ezek itt- mérgelődött és visszafordult Adrianahoz. Nem akarta, hogy kiszúrják.- Ezt nem hiszem el.
- Én se! Szegény Tom.
- Szegény Tom? Szegény Tom? Te csak ennyit mondasz?
- Mégis mit csinálhatnánk?- vágott kétségbe esett arcot Adriana.
- Talán szólhatnánk Tomnak!!!- sziszegte Lela.
- Micsoda? Gondolod, hogy jó ötlet beleszólni ebbe? Hiszen ez az ő dolguk.
- Ahj, játszhatod itt a lelkiismereteset, én akkor is felhívom!- vonta meg a vállát Lela.
- De mit tud csinálni? Már másik városban van, nem?
- Gondolom úton van, de ha megtudja, hogy az imádott istenített barátnője kivel etyeg biztos visszafordul- kereste a telefonját.
- Várjatok már pöcsök, csörgök!- kiabáltam előre Billéknek, akikkel éppen Xboxoztunk a kocsiban odafelé menet.
- Stop, mindenkinek!- ordította az igen jókedvű Georg.
- Hey, ez a te nőd Bill! Le vagy halkítva, hogy engem hív?- kérdeztem az öcsémtől és nyújtottam neki a telefont.
- Szia kicsim…Nem. Bill…Miért?..Okés. Csók.- nyújtotta vissza nekem Bill értetlen fejjel. Hát még én milyen értetlen voltam.
- Szia Lela, mondjad.
- Hello. Merre vagytok?
- Hát nem messze. 10 perce indultunk.
- Akkor gyere vissza. Gáz van.- hadarta.
- Gáz?- húztam fel a szemöldököm- Mégis milyen gáz?
- Majd meglátod, csak kérlek, gyere ide a 23. utcai kávézó második részébe.
- Micsoda, minek? Figyelj, már úton vagyunk, most nem tudok oda menni. Nem jó, ha délután találkozunk ott?
- Nem. Addigra már nem. Figyelj, Tom, geci fontos. De tényleg- hadarta, kicsit tényleg berezeltem és kíváncsi voltam, elég elkeseredett volt a hangja.
- Ennyire fontos?
- Állatira.
Közben mindenki, aki a kocsiban volt engem kérdezgetett. De csak legyintettem.
-Kussoljatok már! Nah, Lela, mivel kapcsolatos?
Lela sóhajtott.
- Ohh, ez nem túlbíztató. - nevettem.
- Tom. Ezt nem tudom, így telefonba- szinte könyörgő hangon.
- Lela! Ha elkezdted, baszd meg, akkor mondjad!- szóltam rá. Már kezdett felhúzni a kíváncsiság.
- Jó. Te akartad..
- Mondd már Lela, kérlek!
- Sandráról van szó.
- Micsoda? Rosszul van?
- Nem éppen, tök jól van..
- Hát akkor?- hadartam aggódva.
- Mondanám, ha hagynád, csak te közbe vágsz!!!- ordította- Lehet, hogy viszonya van Ericcel!
Egy hatalmasat nyeltem. A kocsiban mindenki engem nézett.
- Mi va’? Ezt honnan veszed?- kérdeztem, nem akartam, hogy remegjen a hangom mégis qrvára remegett, mintha reszelték volna.
- Mi történt?- kérdezte Georg, de még rá sem néztem. Gondolom látták, hogy nagy gebasz van.
- Itt ülnek. De nem tudom. Gyere ide, jó?- Lela.
- Ott vagyok mindjárt. -Tettem le és előre fordultam.- Forduljunk vissza!
- Mi történt Tom?- másztak a többiek a pofámba. Pont ezt hiányzott nekem, mit ne mondjam, legszívesebben mindegyiküknek behúztam volna egyet.
- Fordítsd már vissza ezt a kibaszott kocsit!!!
- De miért?- kérdezte a sofőr.
- Baszd meg! Nem azért fizetünk, hogy kérdezz! Kirúgatlak, ha nem fordulsz vissza, cseszd meg!- kiabáltam rá. Erre végre engedelmeskedett.
Bill megragadta a vállam és maga felé fordított.
- Tom! Mi a baj? Mondd már, a kurva életbe is!
- Szállj le rólam, Bill. Kérlek.- söpörtem le a kezét a vállamról, mint egy durcás 7 éves.- Mindenki szálljon le rólam! Csak vigyetek vissza Hamburgba!
- Tom! Jelenésünk van!- Georg mérgesen.
- Lexarom a jelenést, képzeld, hidegen hagy. Qrvára hidegen!- ordítoztam.- Qrávra hidegen!
- Tom, mi a faszom történt?- kérdezte Bill- Mit mondott Lela?
- Ilyen xar a felfogásotok, baszd meg? Ennyire hülyék vagytok? Nem akarok róla beszélni! Értitek? Nem akarok róla beszélni!!! Elmondjam még angolul és franciául is, akkor talán berögzül a kis agyatokba?- mutogattam, mint egy idegbeteg, aztán kivettem az Ipodom és maxra tettem, hogy még akkor se halljam őket, ha esetleg dumálnak hozzám.Most ugyan azt csinálják meg velem, amit én tettem Corneliával? Megcsalnak? Nem akartam elhinni, hogy tehette ezt Sandra. Ő is olyan hülye pitsa, mint a többi. Egy buta qrva..semmi több, csak játssza az agyát, és teszi az okosat, hogy húhh, ó egyetemre jár. Most hova xarjak?
- Lassabban nem lehetne?- ordítottam előre a sofőrnek, de még a fülhallgatómat sem vettem ki, nem érdekelt a válasz. Inkább tovább gondolkoztam a dolgokon, hogy mi folyik körülöttem.
Minél jobban agyaltam ezen, annál kutyábbul éreztem magam. Csak abban tudtam reménykedni, hogy Lela nézett el valamit. Olyan zavarosan beszélt, felét sem fogtam fel. Olyan furcsa dolgokat mondott. Most akkor mi a faszom van?
Baromi ideges voltam. Beértünk Hamburgba. Persze, hogy dugóba. Mi meg nem haladtunk. Egyre jobban baszta fel ez is az agyam, végül megelégeltem a dolgot.
- Engedj ki- ordítottam a sofőrre, hogy nyissa fel a zárat. Hallani nem hallottam, csak láttam, ahogy felpattan a pöcök. Kinyitottam az ajtót és már ki is ugrottam, úgy futottam végig a kocsik között. Csak 4 sarkot kellett végig sprinteltem, de olyan ügyesen szalonoztam az álló, vagy csak lassan haladó kocsik között, hogy azt már tanítani kéne. Hihetetlen mire képes az ember, ha megvan a kellő inspiráció.
Hátra néztem, de nem láttam egyik banda tagot sem. Pedig lefogadtam volna, hogy valamelyikük utánam jött. Igaz szerintem képtelenség volt engem utolérni.
Odaértem. Ott álltam a kávézó előtt és egy másodpercre kővé dermedt a lábam. Nem akart engedelmeskedni. Csak bámultam az üvegajtóban tükröződő képmásomra és néztem magam, ahogy kutyamód lihegek. Úgy kapkodtam a levegőt, mint valami megszállott.
Sóhajtottam egy nagyot, megigazítottam a pulcsim és felléptem az első lépcsőfokra. A többi már ment magától.
Amikor beértem rögtön elkezdtem futtatni a szemem az asztalok között. És igen..Megláttam Őt. Ott ült, azzal a mocskos gennyládával.
A gyomrom bukfencezett egyet. A lábam meg már akart is megfordulni, és felvenni nyúlcipőt, minél előbb elhagyni a tett színhelyet. De nem. A másik énem mást akart.
Ökölbe szorítottam a tenyerem és úgy indultam el feléjük.
- Zavarok?- mondtam rekedtes hangon Sandra mögött.
Sandra rögtön megfordult. Elkerekedtek a szemei.
- Tom, te nem ..- kezdte meglepődve.
- Nem, Sandra, én nem..Jól megszívtad, azt hitted, hogy elhúztam, igaz? Hát közbejött valami.
Sandra összeráncolta a szemöldökét.
- Ez egyáltalán nem az, aminek látszik!- tiltakozott, de rohadtul nem esett meg rajta a szívem.
- Ahha, persze, baszd meg, soha semmi nem az, aminek látszik, igaz?- kérdeztem gúnyosan fújtatva.
- Te még együtt vagy ezzel?- kérdezte Eric nagy szemekkel, csak akkor fordítottam rá a figyelmemet. Egy nagyobb lépéssel előtte teremtem és egy nagyot bemostam neki. Ő hátra esett a székével, de már fel is ugrott, hogy visszaadja nekem a dolgot, de Sandra közénk állt.
- Igen, eddig együtt volt ezzel.- sziszegtem összezárt fogakkal, jól kihangsúlyozva a társhatározót és a múlt időt.
Sandra felém fordult. Az arcáról kétségbeesést olvastam le.
- Tom, kérlek- kezdte és megfogta a karom, de én kitéptem.
- Ne érj, hozzám, baszd meg, te hülye ribanc!- morogtam.
- Tom! Beszéljük meg!
- Nem érdekel, amit mondasz! Hidegen hagy a magyarázatod! Érted? Nem érdekelsz! Ne keress, ne hívj! Dugasd csak szét magad ezzel a pöccsel, az való neked. Legyetek boldogok.- ordítottam rájuk és faképnél hagytam őket.
Gyors léptekkel mentem ki. Meg sem álltam, bár kétlem, hogy Sandra utánam indult volna. Egy valamit biztosra tudtam, nem akartam látni SOHA-SOHA többet.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Net név: Buxiika
