|
128.rész /1.rész 2.rész 3.rész 4.rész
2010.08.07. 21:44
128. rész - A leghosszabb nap
/ 1. rész
09. 27. Az egyetem..Az egyetem..Azt mondta, oda megy, szóval, akkor ott megtalálom.
Ezen morfondíroztam, közben a GPS-en kerestem, a legrövidebb utat az épülethez. Az anyósülésen ott pihent mellettem egy nagy csokor virág és egy bon-bon. Fehércsokisat választottam. Az volt a legdrágább.
Nagyon ideges voltam, ahogy leparkoltam a kocsival. Már mióta tudtam, hogy ez Sandra egyeteme, és mégis, egyszer sem jártam itt. Elég bizarr volt az egész.
Én, aki általában kerülte az ált sulit is, most önként megy egy felsőoktatási épületbe.
- Öhm.. Az egyik hallgatóhoz jöttem- magyaráztam az öreg portásnak.- Sandra Schnerrman-nak hívják.
- Kérem írja rá a látogatói papírra a nevét és látogatott karának nevét.- megtettem, amit kér.- Rendben.- nyomta meg a kis gombot, amivel kinyitotta a zárat a hatalmas tölgyfaajtóban.
Az épület annyira öreg volt, elegáns és nemes.
Elég fura érzés volt lépdelni a hideg köveken, abban a tudatban, hogy itt már nagy emberek sétáltak, akkor is, amikor én még gondolatban sem voltam, és csak készülődtem megszületni.
Nem igazán vágtam, merre és hová kéne mennem. Esetlenül kóboroltam. Baszki, de nagy kibaszás, hogy a GPS nem működik itt bent.. Király dolog lenne, ha csak megnyomnék egy gombot, az meg hangos vezérléssel megmondaná nekem, hogy melyik a legrövidebb út Sandra irányába. De sajna nem volt ilyen, ezért csak sétáltam és azt néztem kinek van a legnormálisabb arca, aki ismerheti Sandrát.
Az összes lány olyan kis buzgó nyálgépnek tűnt, vagy rideg pitsának. A srácok, meg vagy sakkfüggőknek, vagy gennyes multi milliárdos csemetéknek, akik undorítóságokat csinálnak élvezetből minden nővel.
Állt egy normálisoknak tűnő kis csoport. Valamit nagyon dumáltak és a folyosó szélének támaszkodtam félkör alakban.
- Öhm..Hello- mentem oda hozzájuk.- Nem tudjátok, merre van Sandra Scherrman?
- Csá.- néztek végig rajtam, majd az egyik, aki a legLocal Celebrity-sebben nézett ki vigyorogva nézett rám.- Minek az a virág? Csak nem neki lesz?
Persze, hogy kérdésre kérdezett. Imádtam, amikor valaki rögtön visszakérdezett, amikor meg akartam tudni tőle valamit.
- Feleslegesen talpalsz. A virágokat, amiket hoznak neki, mindig a portásnőnek adja.
- Aham. -vontam meg a vállam. Nem érdekelt, hogy kinek adja azokat a gazokat, amiket a szánalmas kis többi fickó küldözget neki, aki még csak egyszer beszélt vele. Tőlem a gondnok lányának is adhatja.
- Szóval nem tudjátok, hol van?
- Münsch-el lenne neki órája, de az öreg elhúzott Norvégiába valami ökoprojectre..asszem a Bucmer van helyette. A 23/7 előadóteremben.
- Rendben. Kösz.- biccentette, és már fordultam is el, de kénytelen voltam visszastartolni.- Öhm.. és az merre van?
- A Gyakornoki Bioszosok mellett.- magyarázta a srác.
Ismét csak pislogtam egy párat.
- Nyugati szárnyban.- tette hozzá sóhajtva.
- Öhm.. még egy kicsit pontosabban?
- Menj fel a lépcsőn a Freud-mellszobor mellett, és ott jobbra, utána figyeld az ajtószámokat.
- Kössz.
Életemben nem éreztem még magam ennyire ostobán. Olyan voltam, mint Aliz Csodaországban, vagy mint Theseus a Labirintusban. Egyszóval elveszett.
Nagy léptekkel szedtem a lépcsőfokokat. Pont lekanyarodtam a felső emeleti folyósóra, -ezek szerint a Nyugati-szárnyba-, amikor megláttam Őt.
Ott állt. Teljes egészében..Nah bumm. Ennyi kellett a teljes sokkhoz.
Ceruzaszoknyát viselt és csíkos inget. A fején pedig egy fekete Jackson-kalap volt.
A lábam remegésbe kezdett, a szívem majd kiugrott a helyéről úgy dobogott, és mintha egy pórszívóval szántották volna át a szám belső részét, úgy kiszáradt.
Egy 50-es, 60-as éveiben lévő bácsival beszélgetett. Háttal állt nekem. De úgy is egyből felismertem.
Ökölbe szorítottam az üres kezem és elindultam feléjük.
- Öhm..- kezdtem el krákogni. Öcsém, hogy mennyire zavarba voltam, mind a ketten rám néztek. Szinte tapintható volt a meglepődöttség a levegőben. Sandra még a száját is enyhén kinyitotta, mint amikor az ember fia/lánya frászt kap egy szellemtől.- Elrabolhatom a hölgyet egy percre, uram?
- Igen, igen, persze.- kezdett el az öreg bólogatni egy pár reakció nélküli másodperc után. Már kicsit szenilis lehetett. Az ilyen nagy koponyák, baromi gyorsan vállnak szenilissé.- Akkor az előadáson találkozunk, Sandra.
- Igen, professzor úr.- bólogatott mosolyogva, amikor pedig a bácsi elsántikált nagy lökettel felém fordult. Akkor már egyáltalán nem mosolygott.
- Mi a fenét keresel te itt?- kérdezte összeszűkített szemekkel szinte suttogva.
- Beszélnünk kell.
- Dehogy kell. Már elmondtad, amit akartál, úgy gondolom, amikor Dominicnál voltam.
- De kérlek. Tudom, hogy Adriana műve az egész! Hülye barom voltam, hogy nem vettem észre.
- Késő bánat, Tom.
- Hey, Sandra- kiabált neki egy srác a folyosó egyik oldaláról- Bucmer kinyír, ha késel az órájáról. Nem jössz? Már 15 perce tart.- egy fekete hajú srác volt, francia kockás pulcsiban. Tipikusan, olyan mintagyerek képe volt. Olyan minta gyereké, akit a Nivea reklámokban szokás mutogatni, és akiről titokban mindenki tudja, hogy egy rohadt perverz állat.
- De, mindjárt!- kiabált vissza és felém fordult.- Te pedig…hagyjuk egymást békén, jó? Már késő bánat. Megkértél rá, hogy felejtselek el, hát most én kérlek téged!
- Ne csináld már..- nyögtem kétségbeesetten, szinte már hisztis hangon-. Ezeket neked hoztam- dugtam a képbe a dolgokat, gondolkodás nélkül végső elkeseredésemben.
Ő csak grimaszolt egyet, mint aki egy nagyon szánni való állatra néz.
- Hagyjuk békén egymást, Tom. Így lesz a legjobb, te is megmondtad…Így lesz a legjobb. Most pedig mennem kell.
Már el is indult, aztán visszafordult. Egy pillanatra el is hittem, hogy mindjárt a nyakamba ugrik, és kiönti a szívét, hogy neki csakis, csakis én kellek. De nem. Megállt előttem kivette a csokit és előttem szakította le róla a tetőt és a csomagolást, és betömött a szájába vagy 4 bogyót, utána fordított ismét hátat.
- Sandraa! Ne csináld már ezt, baszki! Tudom mi a bajod. De én nem akartalak téged lekurvázni! Nem gondoltam komolyan!- kiabáltam utána. De már meg is bántam a dolgot. Az egész folyosó, -ami nagyrész perverz képű pasikból állt- hatalmas, hangos, márványrengető Húúúú-zásba kezdett, és Sandrát, vagy engem bámulta.
Sandra csak felemelte a kezét a válla fölött és kinyújtotta a középső ujját.
- Sajnálom!- ordítottam még egyszer utoljára, és leengedtem a nyújtott karjaimat magam mellé.
Az összes srác elindult utána, gondolom, ki akarták húzni belőle, mi volt ez az egész.
El tudtam képzelni, ahogy kérdésekkel bombázzák, de csak vonul közöttük, és úgy csinál, mintha senki más nem lenne ott rajta kívül, aztán bemegy az órájára, és leül az első sorba, és már jelentkezik is, és kijavítja a professzorát, vagy nagy vitába száll vele, az ő eltérő álláspontját fejtegetve.- ..és miattam mentek szét. Mert láttam őket egy kávézóban, és nekem rögtön hívnom kellett. De már annyira bánt. Ha hagytam volna, hogy megoldják a saját menetrendűk szerint- szipogta Lela a patikusnő vállára dőlve, mintha legalább 1000 éve ismernék egymást.- Most meg ez! Amikor 16 éves voltam nagyon felfáztam, és azt mondta a nőgyógyászom, hogy nagyon kevés esély van rá, hogy valaha is teherbe essek. Úgy nagyjából beletörődtem a sorsomba..Erre most…Bassza meg! A pláne meg az, hogy olyan sráccal játok, akinek nagyon fontos a karrierje. Nem akarom én elbaszni neki. Mindent megadnék egy kisbabáért, és soha nem vetetném, el, de lehet, hogy a pasim azt akarnászipogott-.. még annyira friss a dolog. Be sem jelentettük nagyon a nyilvánosságnak. Csak egyszerűen ő bemondta egy rádióba.
Az eladónő eléggé zavarban érezte magát. Csak robotikusan simogatta az összetört lány vállát, az meg csak fosra a szót, ahogy azt illik.
- De annyira össze vagyok zavarodva. Én sem vagyok kész egy gyerekre, nem hogy Ő! Neki annyira mások a jövőbeli elképzelése, gondolom most a karrierjével és a bandájával akar foglalkozni. Kettőnk közül ő az, aki tervezte volna a távoljövőben. De én.. nekem meg sem fordult a fejemben. Erre most ez..és szerintem most pedig pont én akarom. Illetve nem akarom- csapott a homlokához.- Annyira kibaszás az egész. Érted? Ahj, hogy is értenéd! Senki nem érti!- sóhajtott egy nagyot, utána kifújta az orrát, a 127. zsebibe, amit fél óra alatt elhasznált.- Legjobb lenne, megszűnni, nem létezni. Ez milyen jó ötlet- pattantak ki a szemei és felállt, majd köszönés, vagy köszönöm nélkül távozott.
Annyira össze volt zavarodva, hogy minden ilyen illem dologról megfeledkezett. Csak egy dolog lebegett a szeme elől: Elhúzni innen, hogy mentse azt akit szeret, Billt.
Már bokáig ért a hó. Lela összekulcsolta a karját a melle előtt. Bár a South Pole-os kabátja, így is állati meleg volt, ő mégis vacogott. A hópelyhek megtapadtak a világosbarna hajába. Hamburg utcáit önkéntes munkások tisztították a nagy hótól. Ez volt az első hó idén, mégsem volt olyan hangulata ennek a napnak, mint amilyennek kéne. Pedig mindenki erre várt. Hiszen a karácsony annyira hihetetlenül közel volt. De mégis, nem volt olyan boldog, szeretet ünnepe hangulat. Lelának legalábbis biztos nem.
Úgy határozott, hogy Franciaországba utazik. Már fel is hívta a repteret, de nem volt szabad hely, egyik gépre sem. Teljesen be volt pánikolva. Képtelen volt gondolkodni, képtelen volt, egy épeszű döntést hozni.
Úgy volt vele, megteszi egy szálloda-i szoba Berlinben is. Lényeg, hogy Billt többet soha ne lássa.
A telefonja rezegni kezdett a zsebében. Megnézte a kijelzőjét: Bill.
A szíve hevesen dobogott, a keze pedig remegett. Gyorsan megnyomta a pirosgombot, aztán ugyanazt hosszan. Nem akart senkivel sem beszélni.
Nem volt nála semmi készpénz, viszont a bankkártyája ott lapult a zsebében, tehát a pénzzel nem volt baj.
- Taxiii!- kiabálta el magát, amikor meglátott egy lassan haladó autót mellette.
A kocsi lefékezett és megállt a lány mellett.
- Vigyen Berlinbe.- hadarta a sofőrnek, a beszállás után, aki nagy szemekkel nézett hátra.- Igen, jól értette, kérem! Csak vigyen oda, jó? Ne kérdezzen semmit, és hajtson, rendben? Nyugodjon meg, megkapja az árát.- aztán hátra dőlt, és csak bámult ki az ablakon. Tudta, hogy nagyon soká fogja viszont látni ezt a várost. Ég veled Hamburg, édes szerelmem! Ránézett a taxióra fölött kijelzőre, ami az igazi időt mutatta. 09:32.
Még a ruháiért sem akart visszamenni. A lakás közvetítője meg majd elpasszolja a lakását. A cuccaival Bill meg csináljon, amit akar, ez volt neki most a legkisebb problémája perpill.Szinte mart a tehetetlenség. 10:27. Most akkor mi a francot csináljak? Nem tudtam mást, mint a városban körözgettem. Nagy dugóba be, kocsisorban bandukolás hosszúpercekig, aztán nagydugóból ki, majd ismét nagydugóba be…
A hatalmas virágcsokor ott csücsült mellettem. Az egész kocsit betöltötte az illata, még az igen erős légfrissítőt is elnyomta. Hiába próbáltam másra koncentrálni, nem ment. Ha valami ilyen gáz volt, elsírtam egy spannak, például Dominicnak, de szerintem ezt is ki lehetett húzni a listáról, miután szépen ököllel mentünk a másik képének. Megfordult a fejemben, hogy felmegyek Billhez, de áhh, ő most Lelával van, én meg minek ártsak bele az öcsikém románcába, amikor neki végre tényleg tökéletes, és nem csak felszínesen az, mint amilyen Natashaval volt.
Nagyon rá akartam gyújtani, de sajnáltam bebüdösíteni a kocsi belső részét, egészen tetszett az a játszin vagy tököm tudja milyen gaz illata, ami a mellettem lévő ülésen pihengélt.
Égetett a gyomrom, mintha parazsat zabáltam volna reggelire. Egy gebasz volt csak, hogy igazság szerint semmit nem ettem még a nap folyamán, és félő volt, hogyha megállok egy burgeresnél burkolni, biztos visszaköszön, amit lenyelek. Elveszettnek éreztem magam, abban a nagyvárosban.
Szidtam magam, hogy bedőltem Adriana fasza kis játékának.
Viszont akkor eszembe jutott valami. Amiről nem is tudtam eldönteni, hogy mennyire értelmes, vagy jó dolog. Csak tudtam, hogy muszáj megtennem.
Qrva gyorsan kezdtem előzgetni a kocsikat a 4 sávos úton. Mindenkinek joga van tudni, az igazságot. Andreasnak tudnia kell, miket művelt az imádott húgocskája, nem igaz?
Leparkoltam a kocsival és sebesen indultam a lakáslépcsőháza felé. A járdán majdnem fellöktem egy szerencsétlen öreg nénit, de nem tett bennem olyan nagy lelki sérelmet, túlságosan el voltam ahhoz foglalva. Minden kibaszott perc milliókat ért most számomra. Lopva néztem a karórámra: 10:54. Remélhetőleg felébredt már a kedvenc Playboyunk.
A telefon búgását hallgattam. Közben szedtem a lépcsőfokokat.
- Mit akarsz? - vette fel Dominic morogva. Nagyon is vágta ki hívja.
- Csá. Figyelj. Nincs időm megmagyarázni, de gyere Andreashoz, most. Qrva fontos.
- Én meg most kurvára nem érek rá! Most ébredtem. Egy szál boxerben állok Trixi Bell konyhájában.
- Részletkérdés. Elhanyagolható. Öltözz fel és gyere. Tényleg baromira fontos lenne, jó?.. Kérlek- tettem hozzá gyorsan. Válaszolni sem válaszolt, csontból kinyomta. Csak reménykedni tudtam, hogy eljön.
Két kezem összetéve imádkoztam, hogy And otthon legyen. Hát bejött. Köszönöm, Istenem.
- Hali, Tom. Mi újság?- nyitott ajtót, egy világoskék csőrikés boxerben, extrán kócos hajjal, karikás szemekkel. Szóval nem éppen úgy festett, mint aki hajnali 6 óta toppon van.
nem is válaszoltam, kissé kijjebb toltam az ajtót, hogy beférjek, és már be is teleportáltam magam.
- Tom, mi a franc van?- kérdezte Andreas nyűgösen és jött utánam, a nappaliba.
- Mindjárt elmondom- ültem le egy fotelba.- Csak várunk még valakit. Ülj le egy kicsit, jó?
- Mi történt?- vakarta a tarkóját értetlenül, de azért engedelmeskedett. Idegesen tördeltem az ujjaimat. Próbáltam összeszedni a gondolataimat. De nem nagyon jött össze. Mi a faszomat mondhatnék?/ Bocs haver, de a hugicád egy beteg ribanc, aki fanatikusan rajong értem, és ezért aljas szemét módon szétszedett minket a barátnőmmel.
- Hol van Adriana?- kérdeztem, de fel sem néztem. A padlót bámultam.
- Bent a szobájában. Hazajött és betörtetett. Állati zaklatottnak tűnt.
- Nem mondott semmit?- kaptam el a fejem.
- Ahh, dehogyis.. Nők. Tudod milyenek. Biztos leárazás volt a Juicyban és mindent elvittek mire odaért, vagy tudom is én.
..vagy valami ilyesmi… Ugyan már. Pont Andreas ne ismerné annyira húgát, hogy tudja, hidegen hagyja, ha nem marad neki ruha egy kibaszott leárazáson.
Csöngettek. A lábam remegett, mintha baszná az áram. 11:19.Nagyon ideges voltam. Ki ne lenne az?
128. rész - A leghosszabb nap
/2.rész
- Kérem, megállna itt?- morogta előre Lela előre.
A sorfőt összerezzent, hiszen a lány 11:03, eddig egész úton nem szólt hozzá. Csak a Samsung MP-jét hallgatta.
- Parancsol, hölgyem?
- Igen. Kérem álljon meg, annál a butiknál, rendben? Parkoljon le itt. Be kell szaladnom.
A sofőr engedelmeskedett és leállította a motort. Lela nagy lendülettel szállt ki és becsukta maga mögött az ajtót. Kiszedte a füléből a kis műszereket, amikben most a Too lost in you ment.
Olyan feladatot kellett elvégezni, amihez semmi kedve nem volt, mégis elkerülhetetlennek bizonyult. Fehérneműt kellett vásárolnia, mivel semmi nem volt nála. Ezért akart bemenni az Intimissibe.
Az igazság az volt, hogy más ruhát is célszerű lett volna vásárolnia. De Lelának abban a percben nem volt sok kedve a lányok által úgy imádott shopping túrába kezdeni, se Berlin legendás utcáin nézelődni vagy a híres divatházak legújabb kollekciójából válogatni a neki legszimpibbeket.
- Segíthetek, hölgyem?- kérdezte az eladónő széles műmosollyal.
- Köszönöm, boldogulok egyedül is.- morogta a lány, nem túl barátságosan és faképnél hagyta a bugyután mosolygó nőt. Még sima lelki állapotában sem füllőtt hozzá soha a foga, hogy álszent ribik tukmáljanak rá olyan holmikat, amik egyáltalán nem is illenek hozzá, és nem is állnak neki olyan jól, nem hogy most, baszki.
Magához kapott egy csomó fehérneműt, amit a méretében talált. Nem érdekelte a fazon, vagy a szín. Szüksége volt pár darabra. Hiszen teljesen üres táskával érkezett Berlinbe. Pontosabban nem.
- 2 Astor rúzs.
- 2 lakás kulcs, két különböző lakáshoz (amikre már egyáltalán nem lesz szükség)
- 1pénztárca, az irataival.
- 1 kristályberakásos kézitükör
- Pár táskájában lapuló tampon.
Úgy lazán ennyi gyarapította jelenleg a táskáját, és egyben az összes értékét.
Ruhát is kellett volna vennie, de az még ráért.
- Ez mind?- kérdezte a pult mögött álló nő, amikor Lela baszta elő a sok-sok holmit, amiket eddig magához ölelt.
- Ez mind- bólintott, és már nyújtotta is a hitelkártyáját.
Amint kiment az utcára, megtorpant. Esett a hó. Már itt is. Az ég felé emelte a tekintetét, a karját kitárta és úgy fordult egyszer közbe. Amikor megállt egy Lucky Vampire Gang üzlettel találta szembe magát, ahol menő baba és gyerek ruhákat árusítottak. Bill megőrült volna ezért az üzletét. Lela.. De Lela inkább megőrült tőle, nem pedig érte. Elege lett. A hóból, a bébi ruha szalonokból.
Hamburg és az emlékek, a problémái üldözték őt. Ez már nem volt kétséges.
Andreas kisántikált az ajtóig, hogy beengedje Dont. Hallottam, ahogy kint beszélgetnek.
- Te sem tudod, hogy mit akar?- Andreas.
- Nem. Fingom sincs. Csak iderendelt, aztán kalap.
Beértek. Don dobott foghegyből egy Csá-t és leült velem szembe, Andreas mellé.
- Mind itt vagyunk. Kezdheted. Nem érek rád egész nap- morogta Dom, mintha teljesen hidegen hagyná a dolog.
- Szóval...-dőltem kicsit előre és összekulcsoltam az ujjaimat. Nekezen kezdtem bele.- ..Adrianaról lenne szó. Qrva nagy baromságot csinált.
- Faszomba. Már megint?- dörzsölte And a szemeit. De úgy tűnt, ő valami olyasmire gondolta, hogy Adriana-t megbüntették közszeméremsértés miatt, mert az utcán mutogatta a cicijét, nagy zsongásában.
Mélyet sóhajtottam és folytattam.
- Minden az ő műve. Ügyesen kifundálta, hogy szedjen szét minket Sandrával. Minden… Az ő műve. Megszerezte Eric Schwarz számát. Kinézte a telefonjából Sandrának. Amikor ti A testvériséget néztétek. Sandrának akkor sérült meg a keze. Utána felhívta. Ő intézte, hogy Lela ott legyen a kávézóban akkor. Mindent kieszelt és lezsírozott.
Andreas egy hatalmasat nyelt. Próbálta emészteni a dolgot.
- Ez..Ez biztos?- nyögte végül.
- Igen. Egészen biztos.
- Sandra tudja, hogy te is tudod?- Dominic. Már egyáltalán nem volt semleges, ha nem lett volna betépve már biztos a szemei is kiugrottak volna. Nagyon is érdekelte a dolog.
- Igen.. Tudja.. Ő buktatta le Adrianat.
- Tartozol neki egy bocsánatkéréssel.
- Tudom. De nem hajlandó velem beszélni.
- Nem is csodálom. Nekem is tartozol egy..- Dominic élesen.
- Azt is tudom. Bocsáss meg, Dominic. Tényleg. Én..- kezdtem.
- Ne is próbálkozz, Tom. Semmi esélyed.
- Srácok én..
- Ne, Tom csönd. Kicsit hallgass, jó?- intett le Andreas.
Természetesen engedelmeskedtem. Nem csodálom, hogy teljesen ki volt.
Ott ültem csöndbe. Tapintható volt a zavar a levegőben. Én pedig már majdnem megfulladtam tőle.
- Hé. Nekem most el kell mennem- pattantam fel hirtelen.
Dominic és Andreas ijedten néztek fel rám.
- Mi ütött beléd?- kérdezte Don.
- Helyre kell hoznom az életem.- hadartam és már be is vágtam magam után az ajtót.
Lerohantam a lépcsőm, mint akit megszállt valaki.
Úgy basztam be magamra a kocsiajtót, mint egy idegbeteg állat, akinek elgurultak a gyógyszerei. Még jó, hogy a szám nem habzott.
Mindenféleképpen beszélnem kellett S-sel. Tőle függtem. Az életem, a jövőm. Mindenem…Tőle függött.
Ő kellett nekem és senki más.
Pontosan 12:16, életem leghosszabb napja.
128. rész - A leghosszabb nap
/3.rész
Ámokfutó módjára előzgettem ki a ráérősen döcögő kocsikat. 12:48- ra érkeztem meg a lakásához. Indulatosan becsaptam az ajtót, de amikor már a járda közepén jártam eszembe jutott valami.
- Faszom- morogtam, és visszamentem, kivettem a csokor virágot, amit még az egyetemen oda akartam neki adni.
- Cső - biccentettem a portásnak.- Fent van?
- Fent.- bólintott lelkesen. Gondolom rémesen hálás volt nekem, hogy összehoztam egy találkozót a kedvenc Playmate-jével.- de sajnos nem tudok kulccsal segíteni többet. Volt egy kis balhé.
- Nem baj, megoldom.
Odasiettem a lifthez, benyomtam a hívógombot, de egyszerűen nem volt kedvem várni. Túl türelmetlen voltam én ahhoz. Bár szaladni, izzadni sem volt hangulatom. De hát, ha az ember azonnal akar valamit..
Felrohantam és mikor az ajtóhoz értem pszichopata módjára kezdtem nyomni a csengőt. Semmi. Erősen kezdtem verni az ajtót, az ökleimmel.
- Sandra, kérlek, Beszélnünk kell! Engedj be! Tudom, hogy ott vagy!- dörömböltem.
Egyre idegesebb lettem, és tovább folytattam.
- Sandra! Lécci. Nagyon jól tudom, hogy bent vagy, és hallasz engem!
- Tom. Menj innen- szólt valaki az ajtó másik feléről.- Ne nehezítsd meg egyikünk dolgát se, jó? Csak menj el, és felejtsük el egymást. Így lesz a legjobb.
- Nem. Nem, bazmeg! Nem így lesz a legjobb! És nem felejtjük el egymást, ezt te is tudod, ne hazudj magadnak többet és engedj be, hogy megbeszélhessük.
- Nem engedlek. Menj haza. Szerintem mi már mindent megbeszéltünk, amit csak lehetett.
- Addig nem megyek el innen, amíg nem beszéltünk!
- Menj..- suttogta lassan, alig hallhatóan. Aztán egy nagy Bumm, csapódott egy ajtó a lakás túlsó szegletében.
- A qrva életbe- motyogtam mérgesen. Eltökéltebb voltam annál, hogy behúzott farokkal visszavonulót fújjak. Inkább előkaptam a telefonom és megpróbáltam felhívni. Hallottam, ahogy csörög bent a lakásban, aztán elnémul. Kinyomta. Egy ideig játszottuk ezt, utána a telefon sem csörgött már tovább. Kikapcsolta. Esélytelen menet volt. Kapva néztem a karórámra: 13:32.
Belerúgtam az ajtóba, és nekidöntöttem a fejem. Úgy álltam egy darabig. Utána megfordultam és a tarkóm vertem az ajtóba. Amikor azt is meguntam lassan lecsúsztam az ajtóhoz döntve a hátam.
Ölembe vettem a virágcsokrot és elkezdtem letépkedni a szirmokat, azokat pedig bedobálni Sandra levélbedobóján. Nem tudom miért csináltam. Tényleg nem tudom.
-Sandra, leveleid érkeztek. Nézd meg őket!- kiabáltam be neki. Természetesen válasz híján.
-Adriana! Gyere már ki!- verte az ajtót And, de semmi választ nem kapott.
- Szerintem ez nem jön ki.- forgatta a szemét Don. Baszhatjuk az egészet.- motyogta a srác karba tett kézzel az ajtófélfának támaszkodva.
- Adriana! Gyere ki, rád töröm az ajtót! Válaszokat várok, bazmeg!- vert egy hatalmasat az ajtóba, majd idegesen indult át a másik szobába.
- Mi a francot csinálsz?- kérdezte Dominic kissé fáradtan.- Hoba mész?
Andreas erősen arra gyanakodott, hogy Dominic reggel elpöffentett egy vaskos spanglit, azért ilyen lelassult, hót ráérős farok.
- Csomagolni- kiabálta And a másik szobából.
- Mégis mit?- jött a következő kérdés, de a válasz nem szóban érkezett, hanem egy jól megpakolt Titan bőrönd formájában, tele Adrinana cuccaival.
Don arrébb cammogott egy kicsit és immáron annak az ajtófélfájának támaszkodott, ahonnan repültek ki a bőröndök.
- Haza küldöd?
- Ja..Vissza Amerikába!
- Ugye, hogy megmondtam, hogy elhozni sem kéne..
- Ahj bakker.. Komolyan mondom, már vártam, hogy mikor jön az én megmondtam rész..de tudom mit? Nem érdekelsz! Nem hatsz meg, jó?
- Jó- vonta meg a vállát. Betépve az ember nem sokat beszél komoly dolgokról, nem gondolkozik komoly dolgokról, csak érez. Dominic ilyen, eltol egy zöldet, és túl laza lesz, még a megszokottnál is jobban, bambán vigyorog és mindenkire ráhagy mindent.
- Ezzel kész is vagyok- rugdosta az utolsó bőröndöt And Dominic elé.
- Szép termés- bólogatott Dominic kókin, és közben elismerően nézegette a csomagokat.
- Most pedig kiráncigáljuk a hölgyeményt és szembesítjük a tényekkel- magyarázta And közben az ajtót lökdöste a vállával, hogy végre kiszakítsa a zárat.- Adriana, nem viccelek. Rád töröm az ajtót! 5 másodperced van.1..2..3..4..5! Aki bújt, aki nem, jövőők! Segíts már, Don!
- Ahogy óhajtja, Uram.- battyogott oda a srác és lökött egy határozottat. Mind a ketten beestek az ajtón és a szőnyegen kötöttek ki.
- Te állat, nem lehetett volna egy kicsit finomabban esetleg?
- Bocs má.- motyogta Dominic és nézte haverját, aki mellette feküdt és éppen fájdalmas arccal masszírozta a kulcscsontját.
Hát igen, Dominic sportos felsőtestétől még az ajtó is elolvad. Németo. Összes szűz (vagy csak magát annak mondó lánya) magából kikelve simogatná, félredobva ártatlanságát. Ekkora erőt pedig nehéz kordában tartani, ha az ember éppen a greenmezőkön jár.
- Basssza meg..- kerekedtek el Andreas szemei, amikor az ágy felé nézett- A rohadt qrva életbe.
Dominic is felemelte a fejét. Azonnal lefagyott és megkövülten bámult tovább.
A hófehér ágyneműn Adriana feküdt hanyatt.. A karja lelógott az ágy széléről. A csuklóján lévő hatalmas sebet okozó vágásból piros vér folyt végig a tenyerén és csöpögött le a hosszúszálú, selymes fehér szőnyegre. Már egy hatalmas rész színezett pirosra.
- Adriana.- ugrott fel And és a gyenge test mellé térdelt.- Adriana, térj magadhoz! Hallod. Kérlek!- szólogatta a bátyja kétségbe esetten, közben a másik kezét szorította, és a hideg, fehér arcát simogatta. Mintha bármi esélye lett volna arra, hogy a lány felüljön és mosolyogva nyugtassa meg Andreast, azzal, hogy finom hangon azt mondja Ne félj, And, semmi bajom.
Dominic rémülten és pislogva nézett a testvérpárra. Most az egyszer már nagyon bánta, hogy kicsit betépett és nem tud tisztán gondolkodni. Először érezte igazán a dolog súlyát. Egészen felfoghatatlan volt számára az egész. Úgy lesokkolt, hogy még a maradék kis lelki jelenlétét is elveszítette.
- Húgi, ne menj el. Ne, ne ,ne. Dominic! A kibaszott életbe, hívd már a mentőket!- parancsolt magából kikelve az ijedt fiúra, aki még mindig a földön hasalt.
Dominic nagy hirtelenjében azt sem tudta, hova nyúljon. Kikotorta a zsebéből a telefonját és tárcsázott.
Andreas csak szorította magához a húga testét és érezte, ahogy lassan elhagyja a lányt az élet. Simogatta a húga gyönyörű, szőke haját. Olyan volt, mint egy angyal, akinek eltört a szárnya. Soha életében nem látott még olyan szomorú arcot, amilyen Adriana-é volt.
Pontosan 13:32. Andreas soha nem érzett még akkora fájdalmat.
- Ne hagyj itt, kérlek.- suttogta a lány fülébe csukott szemmel és megpuszilta a hideg arcát.
128. rész - A leghosszabb nap
/4.rész
- Egy lakosztályt szeretnék- hajol Lela a recepciós sráchoz.
- Rendben, értem- bólintott és egy halom papírt dugott a lány orra alá. Szegény csak sóhajtott egy nagyot és elkezdte kitölteni őket.
- A boy felviszi a csomagjait.
- Nincsenek csomagjaim.- mondta Lela merő egyszerűséggel, és aláfirkantotta az utolsó papírt.
- Hát..öhm.. rendben..akkor.. Itt a szobakulcs.- nyújtotta oda, kicsit zavarában. Hosszú pályafutása alatt a szálloda iparban nem találkozott még olyannal, aki bejött, csomag nélkül és lakosztályt kért.
Bill mérgesen vert bele egyet az ágya szélébe. Amikor reggel felébredt üresen találta az ágyat. Igaz kicsit későn kelt 11 óra körül. A barátnőjét pedig elnyelte a föld. Egy kibaszott papír cetlit nem talált, amin az állt volna, hogy Szívem, elmentem a boltba kenyérért vagy Elszaladtam a kedvenc butikomba, mert új árut kaptak. de nem. Semmi. Semmi ilyet nem talált. És mivel már fél 5 is elmúlt, úgy hogy Leláról semmi hírt nem kapott kezdett nagyon ideges lenni. Egy párszor már hívta a lány. Hát hogy is ne hívta volna, de Lela folyamatosan kinyomta.
- David?- kérdezte Bill értetlenül, amikor egy vékony női hang szólt bele a producer telefonjába, enyhén sokkolva Billt.
- Nem. Én Carmen vagyok. Adjam Davidet?- a lány nyávogós hangon.
- Nem, nem kell baszd meg, egyáltalán nem azért hívtam, mert beszélni akarok vele.- morogta Bill. Idegesen nem egy nagyon kedves ember. Pláne, ha felqrják az agyát.
- Mondd, kisember.
- Gáz van. Lela felszívódott. Egyedül ébredtem és ..azóta nincs meg. Szerintem elrabolták.
Davidből kitört a nevetés.
- Elrabolták? Bill. Rémeket látsz.
- Honnan tudod? Honnan tudod, hogy a rajongók nem..
- A rajongók nem tudják, hogy néz ki. Csak a hangját mutattuk..bocs mutattad be a nagyközönségben.
- Figyelj, ismerem Lelát. Nem tűnik csak úgy el! Szerintem elraboltál, David, elrabolták!
- Rabolták a francokat! Az agyadat esetleg! Nyugodj meg, tusolj le, feküdj le aludni, és hidd el, meg lesz. Lehet, hogy gondolta rég látogatta meg a családját. Vagy egy kis magányra vágyott. Tudod, nőből van.
- De..
- Ne aggódj, Bill. Feküdj le aludni és holnap felhívlak, rendben?
- Rendben- sóhajtott és kinyomta. Idegesen rúgott bele a fotellábába, és a hajába túrt, úgy nézett ki az ablakon. Már szinte teljesen sötét volt az ég. Még mindig havazott. Elveszettnek érezte magát, még a biztonságot nyújtó lakásában is. Reménykedve nézte a várost, és közben azon gondolkozott, vajon melyik szegletében járhat a barátnője. Szerencsétlennek sejtése sem volt, hogy még a várostól is messze van.
- Mikor jön már az a kibaszott orvos?- motyogta Andreas és közben maga elé bambult. Látszott rajta, hogy nem igazán volt jelen. Mintha ki kelt volna a testéből. Egyszerűen nem volt képes felfogni az egészet. Nem hitte el, hogy ez vele történik.
Dominic mellette ült, és csöndben nézelődött. Ő sem volt egészen magánál. Még a mentőt sem várták meg, Andreas a karjába kapta a húga testét, és Dominic vezetésével beszáguldtak a legközelebbi állami kórházba. Ott egy tucat orvos nagy nehézségek árán kifejtette Andreas kezéből az élettelen testet, amit Andreas alig engedett, utána elviharzottak vele. A 2 fiú így a folyóson lévő két székre került. Hiába vártak bármiféle információt, nem kaptak. Csak vártak, és vártak, nagyon hosszú percekig.Dominic a remegő térdét nézte és közben csumán hallgatta a Three Six Mafia- Who Run It-ot. Utálta a kórházakat. Rühellte őket!
Bár eltudta nyomni a zajokat, hogy elgyömöszölte a hallójáratát, és a szemét is becsukhatta, hogy ne lássa a sok műszert, üvegcsébe zárt vért, bizarr letakart kis kocsikat, amiket eltoltak előtte a sürgősségin. De a szagokat nem tudta megszűntetni…a nyomorforgató fertőtlenítő szagot. Okádni tudott tőle. Legszívesebben egy nagy elzárt lufiban üldögélt volna ott.
Hirtelen azt vette észre, hogy Andreas felpattan mellette. Kihúzta a füléből a kiscuccokat és ő is felállt.
- Megmentettük.- mondta az idősebb orvos nagy sóhajjal.- Az állapota még nem stabil, de megtettünk mindent. Kívánjuk a legjobbakat.
- Nem halt meg?- pattantak ki Andreas szemei.- Nem halt meg? Köszönöm!- ölelte meg az ijedt orvost. Kedve szerint le is smárolta volna.
Már teljesen besötétedett, én meg még mindig az ajtó előtt csöveltem.
Brutálul ki voltam fizikailag, de talán még brutálabbul szellemileg.
Tudod, a testi életfunkcióimat remekül kielégítette a környezetem, mert még a lépcsőházban is padlófűtés volt, mi ez ha nem kibaszott rongy rázás? Ott pihentettem a seggem a meleg kövön, a fejem az ajtónak döntve, csak egy bajom volt, azért elég kemény volt, és már zsibbadtak a tagjaim.
Néztem ki oldalra. Az utcai lámpák fényében faszán lehetett látni, ahogy a kövér pelyhek még mindig szállingóztak. Ha valaki néma tudatlanságban nézte volna ezeket a perceket, tuti úgy látott volna engem, mint egy kajak nyugodtan ücsörgélő srácot, aki véletlen kizárta magát, vagy babám fasza. Közben nagyon nem úgy volt. Mélyen belül rothadásig emésztettem magam. Még akkor is rágott belülről az a bizonyos pocsék érzés, amikor a fáradtság és a kimerültség miatt leragadtak a szemeim, és elnyomott az álom.
Lela magányosan üldögélt a hotel bárjában. A szobája egyszerűen nyomasztotta, ez volt az ok, amiért felkereste a bár nyüzsgő menedékét. Azt remélte, hogy ott elvegyülhet, olyan lehet, mint bárki más. Mondjuk szépen mellé nyúlt. Hiszen hogyan vegyülhetne el egy olyan lány, aki a koktélruhás babák mellett farmerben téved be- bár ő még úgy sem nézett ki hülyén-. Hiszen rúgott már be ő egy amerikai szálloda bárjában whisky-től egy szál köntösben, és akkor is minden pasi sóvárgó szemekkel nézett rá.
Így volt ez most is.
- Szabad egy koktélt?- ült le mellé a bárszékre egy magas szőke srác.
- Micsoda?
- Iszol valamit?
Lela még válaszra sem méltatta. Grimaszolva végigmérte, utána elfordította a fejét, és tovább figyelte a szökőkutat, amire eddig bambult.
- Kérsz egy koktélt?- kérdezte megint az öltönyös, szívdöglesztően helyes férfi kicsit határozottabban.
- Bocs, terhes vagyok, nem ihatok alkoholt.- vetette oda nyersen.- Meg amúgy is, pasi vagy, én nem beszélek pasikkal.
- Tényleg és akkor mégis hogy estél teherbe?- húzta fel a szemöldökét a srác, kicsit gúnyosan.
- Akkor még beszéltem..de amúgy is, semmi közöd hozzá, pöcsfej!- húzta le Lela a maradék narancslevét, amit eddig iszogatott és kecsesen leugrott a bárszékről.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Net név: Buxiika
