|
159-160.rész
2010.08.27. 15:32
159. rész
Mi történt velünk?
Éreztem, ahogy minden végtagom kellemetlenül bizsereg. A totális kimerültség jele volt.
Sandra kiesett a fürdőszobából. Teljesen levetkőzött. Gondolom rákészült egy gyors tusra, aztán biztos eszébe jutott, hogy ő most erre nem képes, és hagyta a csudába az egészet.
Egy bézs csipkézett, és virágokkal díszített melltartó volt rajta, meg egy falatnyi tanga. Hatalmasat nyeltem.
Bakkerom, néha olyan nehéz férfinak lenni.
Meg állt az ajtó előtt, és nagyon fáradt tekintettel nézett rám.
- Fáj a fejem.- nyüszögte.
- Gyere ide. Feküdjünk le.- javasoltam neki. Többre nem voltam képes. Ha lett volna lelki erőm, esetleg bepróbálkoztam voltam egy laza felajánlással, hogy elkísérhetném a fürdőbe, vagy akármi. De nem. Most valami egészen különös fogott el. Először is, a fáradtság, másrészt, a tudat, hogy A-a, ez biza nem korrekt.
Sandra egy darabig még nézett maga elé, aztán elindult az ágy felé, és ledőlt rá, mint egy élettelen villanyoszlop. A párnába fúrta a fejét és morgott párat.
- Fázol? Feltekerjem a fűtést?- kérdeztem és bemásztam mellé. Ő csak megfordult, hátára feküdt a plafont nézte és dünnyögött valamit. Nagy valószínűséggel egy elhaló nem-et.
Itt már bizony nem volt mit tenni. Gyors ledobáltam magamról (majdnem) mindent. Bedőltem mellé, és magamra húztam a takaró egy részét. Valahogy nem bántam, hogy egy óriási egész ágyat átfedő takaró alá kell bújnunk mind a kettőnknek.
Sandra hirtelen felém fordult, és a mellkasomba fúrta a fejét.
- Hm.. Tom illatod van- dünnyögte.- A legjobb illat a világon.
Önkéntelenül is elmosolyodtam, és még közelebb húztam magamhoz.
- Tudod mi a jó még a Tom illaton kívül? A hangod. Imádom a hangod. Beszélj hozzám.
- Mit beszéljek?
- Bármit, csak beszélj.
Bámultam a plafonra. Az ember néha nem tudja, mit kéne mondani, még akkor is, ha a szavainak nincs jelentősége. Összeráncoltam a szemöldököm és mondtam, ami először eszembe jutott. Egy régi nagyon kedves emléket.
- Emlékszel még Andreas bulijára? Ahol először megláttalak. Tudod mi jutott először az eszembe?- dünnyögött valamit.- Hogy ilyen mocskosul széplány nincs még egy a Világon. Szinte ki ragyogtál a tömegből. Nem bírtam mást nézni, csak téged, teljesen elámultam...
És csak mondtam és mondtam, aztán azt vettem észre, hogy Sandra egyenletesen lélegzik, és a szíve sem ver már olyan hevesen, mint az előbb. Valószínűleg elaludt, de én csak meséltem tovább.
-..Nem is értem, hogy bírtam addig nélküled élni. Most meg azt nem tudom, hogy fogok ez után. Nem akarlak elveszíteni. Baszottul fontos vagy nekem. Egy lány sem volt még ilyen fontos.
Nem tudom miért esett jól elmondani a szívfájdalmam neki, mikor ő már szundít, de éreztem, hogy megkönnyebbülök egy kicsit.
Nagyon korán kipattantak a szemeim reggel. Sandra ott feküdt mellettem. Vagy inkább félig rajtam. Alig pár centi volt csak az arcunk között. Éreztem, ahogy szuszog, és rám fújja a meleg levegőt.
Csak bámultam rá, és vigyorogtam, mint egy pedofil a játszótéren. Aztán ő is kinyitotta a szemeit. Lassan, álmosan. Próbált magához térni. Nem nagyon jött össze neki. Kókin pislogott, utána hirtelen kipattantak neki, és felült az ágyban. Szegény nagyon meg lehetett ijedve. A helyében én sem értettem volna semmit.
Zavartan kapkodta a fejét a szobában. Valószínűleg először a szobát próbálta betájolni. Az ágyra nézve szembe találta magát velem. Innen már meg volt a cím. Csak az volt homály, hogy került ide.
Takargatta magát a takaróval, és a haját simítgatta. Gondolta, hogy nem éppen a legjobban fest. Pedig gyönyörű volt. Kereste a szavakat, de nem találta, vagy csak nem akarta kimondani.
- Mi a fene történt?- kérdezte rekedt hangon.
- Mi nem történt.- engedtem meg magamnak egy finom kis vigyort. Nem volt jó ötlet.
- Dugtunk?- kérdezte fintorogva, felháborodottan, mintha a világ legundorítóbb dolga lenne. Ez eléggé lehangolt.
- Ha dugtunk volna, szerinted rajtad lenne a melltartód és a bugyid?
Lassan benézett a takaró alá, és megbizonyosodott róla, hogy tényleg rajta van-e.
- Húh.- sóhajtott egyet, aztán ismét visszaült az álmos komorság az arcára.- Add oda azt a pulcsit- bökött a fejével, az ágy mellett, a szőnyegen heverő pulcsira, amit este dobtam le magamról.
- De hát..
- Csak add ide, jó?- sziszegte türelmetlenül. Engedelmeskedtem, és odanyújtottam.- Most meg fordulj el.
- Ne csinál..-kezdtem nevetni, de ő komolyan nézett rám, így kénytelen voltam engedelmeskedni. Nem arról volt szó, hogy Sandra szégyenlős volt. Oh nem. Egyszerűen nem akarta, hogy ÉN gyönyörködhessek benne.
- Kész vagyok.- motyogta, az ágy szélén (nekem háttal) ülve. Pont akkor húzta fel a cipzárt a pulcsin, ami még enyhém szólva is nagy volt.
Azon agyaltam, hogy mit is mondhatnék.
- Van itt egy csomó ruhád, ha át akarsz esetleg öltözni.
- De jó, hogy mondod. Azokat is el kéne vinnem. -morogta. Hát nem éppen ezt a választ vártam.
- Hát az nem lesz egy egyszerű menet. Költöztetőket kéne hívnod. Annyi cucc itt van- nevettem, hogy feloldjam a jeget. De pont az ellenkezőjét értem el vele.
- Van egy Hummerem. Nem tom emlékszel-e. Azzal egy házat is el lehet vontatni.- grimszolt egyet. Nem értettem miért kellett bunkóznia.
Mikor már nyitottam a szám, hirtelen megszólalt egy telefon a földön.
Baby Bash- Sugar, Sugar. Ez bizony nem az én csengőhangom volt. Sandra lenyúlt a telójáért és elhadart egy bocs-ot.
- Igen..Mennyit? Na nee! Mondd meg nekik, hogy annyiért még a zoknimat sem veszem le. Tudnak ezek jobbat is, ha akarnak..Rendben.na Csá.- dobta le a telefont onnan, ahonnan elvette.
- Ki volt az? -csúszott ki a számon. Ahj, az a fene nagy kíváncsiságom. Azt hittem, Sandra majd csak megvonja a vállát, és nem felel ehelyett nagyszemekkel nézett fel, majd fintorgott egyet.
- A managerem.
- Van managered?- kérdeztem a következő baromságot.
- Igen. A Maxim akar velem egy sorozatot. Aztán most taposnak ezerrel. Már így is hatalmas összeget kínáltak. De még egy kicsit húzzuk őket.
- Mennyit adnának most?- szegeztem hozzá a következő dolgot. Kicsit felhúzott, hogy Sandra megint vetkőzni akar. Nem élte ki a vágyait a Playboynál?
- Kérdeztem én valaha mennyit kaszálsz egy turné alkalmával?- grimaszolt egyet. Ő sem volt már túl nyugodt.
- Nem értem miért akarod már megint közszemlére tenni a melleid.
Sandra szemei teljesen kitágultak.
- Mi van? Eddig soha nem tettem „közszemére a melleim”! És amúgy is. Én testem, azt csinálok vele, amit én akarok!
- De nem értem miért jó az, ha bugyiban meg melltartóban pózolsz.
- Mi benne a jó? Hidd el, te is élveznéd, hogy érted kínálnak az újság történelmében az eddigi egyik legnagyobb összeget.- hadarta totál indulatosan.- De te ezt úgysem értheted! Ohh. Te ilyen nagy zenész vagy! Húúha!
Csak csöndben ültem és hallgattam. Ő is elhallgatott. Gondolom neki is feltűnt mennyire egymás torkának estünk.
- Sandra. Mi történt velünk?- kérdeztem halkan, szinte suttogva. Nem néztem fel rá. A tenyerem sokkal jobb célpont volt.- Miért kell folyton veszekednünk?
Nem válaszolt. Nem is vártam el tőle. Költői kérdésnek szántam.
- Miért kell folyton veszekednünk? Nevetséges ez az egész… Totál gyerekesek vagyunk. Nem vetted még észre?- furcsa volt, hogy ezt pont én kérdezem tőle. Láttam rajta, hogy mennyire elgondolkozik a dolgon.- Tudom, hogy szakítottunk. Meg azt is, hogy hibáztam, és egy barom vagyok.
- Qrva nagy fasz vagy.- morogta.
- Tudom. Tudom. Tudom. De attól még lehetnénk jóban. Bocs. Jobban. ..Nem kell folyton leordibálni egymás fejét a helyéről.
Sandra már nyitotta is a száját, hogy ellenérveket mondjon, de inkább becsukta és hümmögött egyet.
Érdekes volt, hogy én gondolkodtam felnőttebben és komolyabban. S általában közülönk a koraérett és a betegesen józan.
Felhúzta a térdeit, átölelte a vékonyka de izmos és rettentően hosszú lábszárát és rátette az állát.
- Tényleg nem jó ez így.- mondta halkan és fájdalmasan.- Túl nagy a feszültség kettőnk között.
- Tudom. És egy egészséges szinten kell is, hogy legyen. De amit mi csinálunk, az már..
- Félelmetes.- bólintott és egy nagyon halvány mosoly jelent meg az arcán.
- Akkor? – hajoltam hozzá közelebb. Minden vágyam az volt, hogy megérinthessem, de nem mertem.- Béke?
160. rész
Szeretlek
- Az.- mosolyodott el olyan kis szerényen és a füle mögé simította kócos haját. A szeme végigfutott rajtam, majd elkapta a tekintetét.- Nagyon gáz voltam este?
- Dehogy!- tört ki belőlem a nevetés, mire az ő arcán rögtön megjelent az ijedtség.- Nyugi. Édes voltál. Csak kicsit fel voltál pörögve. Táncikáltál egyet. Az egész klubot elvarázsoltad a bámulatos mozgásoddal, aztán tömegbugyó alakult ki miattad. Majd rockstar-kodtál egy kicsit.
- Ahj ne. Rockstarkodni? Néha rám jön. Te jó ég!- temette az arcát a tenyerébe, aztán dörzsölni kezdte a fáradt szemeit, amitől a sminkje még jobban elkenődött.- Régen mindig átmentem rockstarba, mikor többet ittam a kelleténél. Azt hittem még kinőttem belőle.
- Nyugalom. Ne parálj.- vettem el a kezeit óvatosan, és mélyen a szemébe néztem.- Aranyos voltál. Nagyon.
- Ittam…részeg voltam. Nagyoooon!
Mindenkivel megesik.
- De én nem vagyok mindenki!- fintorgott.
- Tudom.
- Le kéne tusolnom.- szimatolta meg a haját.
- Bocs..de tényleg.- nevettem, mire hozzám vágott egy párnát. Ami legkevésbé hiányzott neki, az most az én szenyózásom volt. De istenem. Olyan nagyon jól esett.- Nem vagy esetleg éhes?
- Nem.
- Nincs valami, amit ennél?
- Hmm? Esetleg eperfagyi- mosolygott.
- Háh. Király vagyok. Lehet, hogy akad. Hozok, te addig menj el tusolni. Mindent megtalálsz.
Csak bólintott. Ott hagytam egyedül. Idegbeteg módjára kezdtem kutatni a mélyhűtőben. Mintha ezen múlna, hogy visszafogad. Meg is találtam a dobozkát. Áhh. Szuper!
Kikanalaztam egy tálba. Totál üresnek találtam. Áhh. Ez így nem jó. Tiszta meztelen. Elkezdtem gondolkodni, mivel lehetne feldobni. Frankón nem volt rá esély, hogy találok akár egy szem epret is most. Kinyitottam a cukros fiókot, hátha lesz egy táblacsoki amiből, reszelhetnék rá. Hát nem volt.
- A francba, Tom, használd a kreativitásod!
Az idióta öcsém mindent felzabált. Az a gyerek egy pórszívó! Megtaláltam egy bontott csomag Haribot. Áhh. Biztos menedékbe húzódott. Nem is értettem, hogy élte túl Bill kegyetlen támadásait.
Megfogtam egy pár kis mackópofát és elhelyeztem a jégkrémhalom tetején. Megmosolyogtam a művem, aztán elindultam be vele. Elég viccesen festett.
Sandra az ágyon ült egy köntösben és a haját törölgette egy törölközővel.
- Tessék- nyújtottam oda. Ő egy darabig nézte, aztán mosolyogva elvette.
- Ez a tetején itt Gumicukor?- nevetett.
- Jah. Ami túlélte Bill Kaulitz jelenlétét.
- Nem sok egy kicsit ez a fagyi? Fel akarsz hizlalni?
- Naná, kucu!- kacsintottam rá.
Ő egy párnát tett a háta mögé és annak dölt.
- Ahh. Ez finom- mosolygott.
Én az ágy szélén ültem boxerben és összekulcsoltam az ujjaim a térdemen támaszkodva. Oldalra pillantottam Sandrára. Ő az ablakon át bámult a táborba. Annyira gyönyörű volt. Leírhatatlanul.
- Miért kellett ezt tenned, Tom? – kérdezte halkan, de nem nézett rám.
Olyan hiretelen és olyan váratlanul ért a kérdés. Végigfutott a jég a hátamon és belémhasított a bűntudat.
Hatalmasat sóhajtottam.
- Annyira bánom. Életem legnagyobb hülyeségét csináltam.- bámultam a szőnyegre. – El sem tudod képzelni mit meg nem adnék érte, hogy vissza tudjam csinálni az egészet. Soha nem akarlak megbántani többet.- Sandra felé néztem. Ő az eget bámulta csillogó szemekkel. Elszorúlt a szívem és a teljesen kiszáradt a szám.- Ne sírj, kérlek.- kaptam a kezéhez és megszorítottam.- Kérlek, ne sírj.
Ő elfordította a fejét és egy hatalmasat szipogott.
Szörnyen mart belül, hogy szomorúnak kell látnom a hülyeségem miatt. A szívem majd széthasadt.
- Miért kellett ezt tenned?- kérdezte rekedten, felkapta a fejét és rámnézett.
- Gyere ide.- suttogtam.
Ő megtötrölte a szemeit és közelebb húzódott hozzám, hogy a mellkasomhoz tudjon bújni. Erősen öleltem magamhoz. Soha nem akartam elengedni. Meg akartam védeni mindentől.
- Annyira sajnálom, kicsim. El sem tudod képzelni mennyire.- megpusziltam a homlokát és lassan simogattam a hátát.- Nem akarok fájdalmat okozni neked. Boldoggá akarlak tenni… legalább annyira, amennyire te boldoggá teszel minden apró mosolyoddal.
Halványan elmosolyodtam és elgondolkodtam rajta mennyire szívből jött az utolsó mondat…és hogy mennyire igaz volt.
- Nagyon megbántottál, Tom. Nagyon rossz. – suttogta.
Mélyet sóhajtottam.
- Sajnálom…Annyira kurvára sajnálom. Nem akarlak elveszíteni.
Sandra felnézett rám a könnyes szemeivel és megsimította az arcom. Lassan hajoltam le hozzá és nagyon finoman csókoltam meg. Szinte nem is értek egymáshoz eleinte az ajkaink. Sandra teljesen az ülemben ült és finoman bújt hozzám. A karjait átkülcsölta a nyakamon és ygengéden kapaszkodott.
- Ne haggy el. Nem tudok élni nélküled.- suttogtam a csók közben és még erősebben szorítottam.- Sandra…Maradj velem.Kérlek…
Az ajka annyira finom volt és lágy. Az egész testem átjárta a bizsregés. Szinte nem voltam magamnál. Megbénított az íze.
Óvatosan simogattam tovább Sandra selymes arcát az egyik kezemmel a másikkal pedig erősen öleltem magahoz. A mellkasunk úgy egybesimult, hogy éreztük a másik szívverését.
- Ne hagyj el.- súgtam a fülébe és egy finom csókot leheltem a csupasz nyakára.- Sandra, kérlek… Annyira bánom, amit tettem. Sajnálom…Ne hagyj el…Bocsáss meg.
- Tom…Nem hiszem, hogy menne. Nem lenne a régi.
- Ne mondd ezt! Kellesz…- csókoltam meg újra A máskor olyan erős és férfias karom egy pillantra megremegett, ahogy megsímotott az arcát.- Szükségem van rád…Szeretlek, Sandra.
Ahogy elhagyta a bűvös szó a szám halványan elmosolyodtam. Teljesen őszintén mondtam.
Felemelő érzés volt kimondani. 3 másodpercig a mennyben éreztem magam…aztán visszazuhantam a létbe és elöntötte a testem a félelem. Éreztem, hogy elveszíthetem S-t.
Sandra hirtelen elfordította a fejét és kiszállt az ölemből.
Úgy ért a dolog, mint egy fejbevágás. Teljesen megzavarodtam.
Belém mart a felismerés, hogy Sandra nem egy örök dolog, aki mozdíthatatlan. Hanem egy pótolhatatlan, de elveszíthető személy..
Meg is szédültem, ahogy tudatosult bennem, hogy el fog menni.
Mi a franc van?
- Most merre mész?- néztem rá értetlenül.
- Haza. Haza kell mennem, Tom..- mondta zavarodottan. és már be is ment a gardróbba.
- De..de…- mekegtem zavarodottan.
Eldőltem az ágyon. Pazar rálátásom volt az óriási képre, ami Sandrát ábrázolja. Egy Playboyos kép volt bekereteztetve. Dominc-tól kaptam karácsonyra. Csak egy dolog járt az eszemben. Hogy, hogy cseszhettem el én ezt ennyire.
Ember, vissza kell szerezned a csajt, de rögvest!- szólt egy kis hang a fülemben. Aminek igaza volt.
Bill késő délután ért haza. De akkora lökettel, hogy majd szétrobbant a ház.
- Tomcaa! Tomcaaaaa!-hallottam a vidám szólítgatást kintről.
- Mi va’?- morogtam vissza nem a legkedvesebben.
- Ja izé. Csak megnéztem, itthon vagy-e. Tegnap este jól leléptél!- dugta be a szobámba a fejét.
- Hazahoztam Sandrát. Itt aludt. Mielőtt még nem kérdeznéd. Nem- Volt- Semmi!
- De..csak volt valami, ha szóba állt veled.
- Csak szóba állt.- vontam meg a vállam grimaszolva.
- Figyelj!- mászott vissza az arcára a huncut vigyor.- Holnap reggel megyünk a stúdiólakásba. Irány Berlin!
Elmotyogtam egy -jó-t- aztán megvártam, hogy kimenjen.
Estefelé nem túl lelkesen kezdtem bele a pakolásba. Dobáltam bele a táskába a cuccaim. Minden, ahogy jött. Más esetben már rég a gatyámba fostam volna az izgalomtól, hogy Ollé, munka van. Menjünk, azt csináljuk. de most ez a buzgálkodás valahogy elmaradt. Hát igen, xar, ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy azt az ember eltervezte.
Éppen az egyik bőröndöt rugdostam, mert a fenének sem akart normálisan illeszkedni a csathoz, amikor csöngettek.
- Bill, menj már ki kérlek! Bill! Hallod, bazmeg!- újra csöngettek.- Nem igaz, hogy mindent nekem kell csinálni- motyogtam az orrom alatt és feltápészkodtam.- Ha valami Jehova lesz, akkor én lefejele..-amikor kinyitottam az ajtót, elállt a szavam. Sandra állt ott, egy szőrme kapucnis, pufajkás élenklila kabátban.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Net név: Buxiika
