3. fejezet

- Ha lenne olyan kedves, dúdolna valamit - javasolta nagy komolyan a férfi. - Zenére sokkal jobban menne.

- Ebből elég! Azonnal hagyja abba!

Kaulitz szemlátomást megkönnyebbült.

- Hát mégsem kell levetkőznöm? Ez igazán örvendetes... Mégis mit gondol, Miss Bonn, ki bérelhette fel szerény személyemet efféle aljasságokra?

- Őszintén szólva Ann Careyre gyanakszom...

- Sohasem hallottam ezt a nevet - rázta meg a fejét Tom.

- Pedig ő az egyetlen ismerősöm, akitől még ez is kitelik.

- Tényleg? És ha szabad kérdeznem, miért haragszik magára ilyen vehemensen ez a Ann Carey?

- Semmi  köze hozzá! - vetette oda Lina. - Egyébként pedig dolgom van, ideje, hogy befejezzük ezt a kellemesnek aligha mondható beszélgetést.

- Így is jó. Talán Mimi is megtudja nekem mondani, ki fia-borja ez a Miss Carey - indult el az ajtó felé a férfi.

- Jaj, csak azt ne...! Ann egy barátom nővére.Egy barátomé, akivel mostanában sokat vagyok együtt...

- És a hölgynek nem tetszik, hogy maga az öcsikéjével találkozgat - tapintott a lényegre Tom. - Hát ennyire nem szenvedheti magát?

Lina nem felelt, hiszen tudta, hogy válasza csak további kérdésekre bátorította volna a férfit.

- Mint már említettem, dolgom van, kedves Tom. - Mérhetetlen megvetéssel ejtette ki a férfi keresztnevét, ezzel is érzékeltetve, mennyire visszataszítónak találja Kaulitz bizalmaskodását. - Legyen szíves távozzék! Úgy vélem, éppen elég időt pazaroltam magára.

- Nahát! Nem gondoltam volna, hogy még ma ennyire közel kerülünk egymáshoz, és a keresztnevemen szólít! - Tom a legnagyobb lelki nyugalommal leült a lány üresen maradt székére. - Azt hiszem, jó néhány percbe beletelik, míg kiheverem ezt a megrázkódtatást.

Lina ismét elvörösödött. Csalódott volt, amiért nem sikerült elbánnia ezzel a szemtelen fickóval, emellett megalázónak érezte,hogy a férfi lépten - nyomon csúfot űz belőle.

- A mindenségit kicsoda maga? - fakadt ki hirtelen, s keze önkéntelenül ökölbe szorult.

- Ha jól emlékszem már bemutatkoztam! - vont vállat a férfi.

- A neve nekem nem mond semmit. Arra vagyok kíváncsi, mivel foglalkozik.

- Leginkább talán a nyomozó megnevezés illene rám.

- Nem gondoltam volna, hogy maga rendőr! - nézett nagyott Lina.

- Képzelje, maga kis vadmacska, nem is vagyok az - nevetett Tom.

- Megtiltom, hogy így szólítson!

- De mikor pont úgy villog a szeme, mint egy igazi vadmacskának...

- Hát arról vitatkozhatnánk, hogy kinek villog jobban a szeme! - vágott vissza indulatosan a lány. - Azt hiszi, nem vettem észre, hogy az imént valósággal levetkőztetett a tekintetével?

A lányt még soha senki nem hozta még ki ennyire a sodrából.

- Jól  látta valóban levetkőztettem a tekintetemmel - mosolyodott el a férfi.

A lány megragadta az első keze ügyébe kerülő könyvet, hogy Tom fejéhez vágja.

- Hát nem igazam volt? Maga egy forróvérű vadmacska. - A férfi barna szemében megannyi vidám szikra csillogott. - Na mire vár, kislány? Dobja már el azt a könyvet! Akkor legalább lenne okom, hogy bosszút álljak. Valahogy így...

Villámgyorsan felállt a székről, Linához lépett, és szenvedélyesen magához húzta.