17. fejezet


- Nincs értelme, hogy tovább maradjunk - bökte ki végül hosszas hallgatás után. - A tervünk csődöt mondott, sajnos, nem sikerült csapdába csalnunk Wilson Nolandot... Itt az ideje,hogy lelépjünk.
- Csakhogy nekem eszem ágában sincs elmenni innen - jelentette ki Lina.
- Itt maradsz? De hát...
- Örökbe szeretném fogadni Ana-t.
- Lina, neked elment az eszed! Nem fogadhatod örökbe ezt a gyereket!
- Aztán miért nem? Felnőtt, dolgoző nő vagyok, el tudom tartani. Igaz, nem vagyok férjnél, de manapság rengeteg egyedülálló nő vállal kisbabát. Érzem,hogy jó anya leszek az én kis Ana-mnak - pillantott szeretettel a kislányra.
- A te kis Ana-dnak?! Te megőrültél! Hát elfelejtetted, miért jöttünk ide?
- Egyáltalán nem felejtettem el - mondta hűvösen a lány. - Megcsinálom a dokumentumfilmet az örökbefogadásokról. Igaz, Wilson Nolandot ki kell hagynom a műsorból, de az, hogy most elmegyek, vagy itt maradok, ezen mit sem változtat.
- És mi lesz a bátyáddal meg a sógornőddel? - gonoszkodott Tom. - Mit gondolsz, mit szólnak majd ahhoz, hogy míg ők évekig hasztalan próbálkoztak az örökbefogadással, neked, lám, egyetlen nap alatt sikerült?
Lina összerezzent, de aztán megfelelet a zavarbaejtő kérdésre.
- Ha akarnám, sem adhatnám át  Ana-t Markéknak - okoskodott. - Wilson Noland sohasem egyezne bele, hogy ne mi legyünk az örökbe fogadó szlők, hiszen kizárólag aztért adta nekünk a babát mert... - hirtelen elhallgatott, menet közben rájött ugyanis, hogy kis híján elszólta magát.
Tom azonban  nem hagyta ennyiben a dolgot.
- Mert micsoda? - kérdezte gyanakvóan.
- Most már úgyis mindegy - sóhajtotta a lány. - Bevallom, kihallgattam a beszélgetéseteket... Tudom, hogy Richard Tremaine fia vagy.
- Hát ez remek! - Kaulitz erőtlenül az ágyra rogyott, és a tenyerébe temette az arcát.
- Ennyire azért nem kell kétségbeeseni.  Esküszöm, egyetlen szót sem szólok róla senkinek.
- Nem is attól félek, hogy nagydobra vered. Egyszerűen csak... Szóval olyan rossz érzés, hogy te is... Eh, hagyjuk ezt a témát!
- Most legalább megtudod, mit érezhetnek azok, akik után nap mint nap nyomozol, hogy kiszimatolod féltve őrzött titkaikat - közölte némi elégtétellel Lina.
A férfinak szemlátomást elevenébe vágott a megjegyzés.
 Ana időközben jóllakott, így Lina felállt, és a kicsi hátát gyöngéden simogatva fel-alá kezdett sétálni a szobában. A baba rövidesen büfizett egyet, s a lány elragadtatottan fölnevetett.
Tom megütközve a gyerekre bámult.
- Hogy adhat ki effajta hangokat egy ilyen pici lány?
- Ó, Ana a korához képest nagyon fejlett - mosolyodott el kedvesen Lina. - Ha akarod, legközelebb te is megetetheted...
- Eszem ágában sincs etetgetni! - háborodott fel a férfi. - Mit képzelsz, mi vagyok én, óvóbácsi?
- Most meg mit dühöngsz? Hiszen én nem akartam semmi rosszat...
- tudom én, honnan fúj a szél! Meg akarsz fognu férjnek, hogy aztán "Boldog kis csalásot" alapíthass - utánozta gyúnyosan Mrs. Mason hanghordozását Tom. - hát köszönöm szépen, ebből nem kérek! Én szabad ember vagyok, engem nem lehet kalitkába zárni!
A férfi önkéntelenül is a nevelőszüleire gondolt. Nina és Jörg Kaulitz megromlott kapcsolata, egy életre elvette Tom kedvét a házasságtól. Eddig őszintén szólva soha nem is érzett kisértést rá, hogy felülvizsgálja elveit, de Lina valahogy más volt, mint a többi nő...
- Nem - ismételte makacsul. - Engem nem fogsz behálózni.
- És még te mered azt mondani, hogy megbolondultam? - jött ki a sodrából a lány. - Beképzelt hólyag! Elárulom, te lennél a legeslegutolsó, akit be akarnék hálózni!