20. fejezet


- Fogalmam sincs... Miért, tudnom kéne?
- De arra biztosan emlékszik Mr. Kaulitz, hogy kicsida ez a hölgy? - mutatott Linára az orvos.
Tom végigmérte a csinos, fiatal nőt.
- Sajnálom,de nem - felelte halkan.
A lány erre olyan fájdalmasan rezzent össze, és annyira bánatosan nézett rá, hogy Kaulitz legszivesebben azonnal átölelte volna vigaszként. Ösztönösen érezte, hogy a bájos ismeretlen olyan nő, akibe villámgyorsan bele tudna szeretni...
- De Tom, hiszen ő a felesége, Lina! - kiáltotta kétségbeesetten az ügyvéd. - Már 5 éve, hogy házasok, és épp ma lett teljes a család egy kisbabával. Kérem, Tom, emlékezzék!
Ki vagyok én egyáltalán? Nem emlékszem se a nevemre, se a feleségemre, a gyerekről nem is beszélve...
Valami azonban szöget ütött e fejébe.
- Jól értettem, tényleg szültél ma? - pillantott csodálkozva a nőre, aki egyáltalán nem tűnt olyan elgyötörtnek, mint ahogy azt szülés után várná az ember.
- Jaj, dehogy!
- A kislány nem a sajátjuk, csak örökbefogadták - magyarázta Noland.
- Igazán sajnálom, de semmi ilyesmire nem emlékszem - dünnyögte Kaulitz.
 Lina szíve majd megszakadt, mikor pillantása a férfi feldúlt, összezavarodott tekintetével találkozott. Nem csoda, hogy nem emlékszel, szegénykém, gondolta magában.
Ekkor két ápoló lépett be a kórterembe.
- Mr. Kaulitz, indulunk az EEG- vizsgálatra!
Tomot továbbra is elviselhetetlen fejfájás kínozta. Ahogy átették a tolóágyra, csaknem felkiáltott fájdalmában. Ráadásul végtelenül magányosnak érezte magát. Az emlékezetkiesés mintha egy mély, sötét verembe taszította volna, vagy inkább egy feneketlen szakadékba, ahol rajta kívül senki sincsen. A férfi pillantása ekkor a mellette álló könnyes szemű, fiatal nőre tévedt. Egy röpke percig némán néztek egymás szemébe, majd Lina, nem törődve a körülöttük állókkal, hirtelen megfogta és az ajkához húzta Tom kezét.
- Ne félj, minden rendben lesz! - mosolygott a férfira a könnyein át is biztatóan. Aztán önkéntelenül még valami kicsúszott a száján: - Szeretlek!
Tom sebzett lelkére gyógyírként hatottak ezek a szavak. Mégsem vagyok hát egyedül, telt meg reménnyel a szíve. Hiszen itt van a feleségem, ez a bájos teremtés, aki szeret, és aki aggódik értem.
- Itt leszel még, mikor visszahoznak? - kérdezte Linától.
- Természetesen - súgta melegen a lány. Lehajolt, és egy gyöngéd csókot nyomott Tom szájára.
A férfi megsimogatta Lina selymes fekete fürtjeit.
- Ne aggódj, nem lesz baj! - suttogta. - Olyan boldog vagyok...
A lány megvárta, míg az ápolók kitolják Kaulitzt a kórteremből, aztán leroskadt egy székre, és a szivet tépőn felzokogott.