25. fejezet


Szája mohón a lány ajkát kereste, és hosszú, szenvedélyes csókjuknak csak a baba türelmetlen kapálózása vetett véget.
- Jóllakott. - állapította meg Lina. - Megyek visszateszem a kiságyba.
Tom szintén felállt a hintaszékből, és követte a lányt. Együtt nézték,ahogy a kis Ana álomba szenderül. Összemosolyogtak. A férfi a karjába vette Linát, és bevitte a hálószobába.
- Remélem, nem vagy fáradt - kacsintott rá sokatmondóan.
- Nem,dehogy...
Tom óvatosan talpára állította a lányt, majd levette róla a rózsaszín hálóinget. Lina lábujjhegyre ágaskodott, és ingerkedőn a férfi nyaka köré fonta a karját.
- Mit forgatsz a fejedben már megint, te kis telhetetlen?
- Mit szólnál hozzá, ha megsimogatnálak egy kicsit? Például itt... - Tom keze felfedezőútra indult a lány testén, és végül megállapodott a gömbölyű kebleken. - Meg itt... - fogta meg Lina feszes, kemény fenekét.A lány megremegett a vágytól.
- Sőt szerintem csókolózhatnánk is - javasolta a férfi, és az ágyra húzta Linát.
Vadul vette birtokba az ajkát, s a lány hasonló szenvedéllyes viszonozta a csókot. Amikor Tom széttárta a combjait, és behatolt, a teste megfeszült, torkából kéjes sikolyok törtek elő. Ó,igen, akarta ezt a csodálatos férfit, az övé akart lenni egészen...
Tom fáradhatatlanul, egyre erőteljesebb csípőmozdulatokkal mozgott benne, s közben szerelmes szavakat suttogott a fülébe. Szívük egyszerre dobbant, testük szinte eggyé vált az ölelkezésben. Aztán egyszer csak forogni kezdett velük a világ, és mindketten feloldódtak a várva várt beteljesülésben.


*


Gyönyörű, napfényes áprilisi reggelre ébredtek. A fiatalok kértek és kaptak Mrs. Masontől egy régimódi babakocsit, hogy sétálni vihessék Ana-t.
- Ideje visszaindulni - nézett az órájára séta közben Tom. - Wilson és... az apám bármelyik percben megérkezhetnek.
Lina összerezzent. Maga sem tudta, miért, de nagyon félt Richard Tremaine látogatásától. Valami rejtélyes okból meg volt győződve róla,hogy ez a találkozás csak bajt hozhat rájuk.
Tremaine most kihasználja Tom emlékezetvesztését, gondolta keserűen. Itt a kedvező alkalom számára, hogy megjátssza a szerető apát, hogy úgy tegyen, mintha eddig nem hanyagolta volna el minden apai kötelezettségét... De nem, nem engedhetem Tomot minden figyelmeztetés nélkül az oroszlán barlangjába! Tudnia kell, mit művelt vele az apja.
- Drágám, mondani szeretnék valamit...
- Tudom, mit akarsz mondani - mosolygott a férfi. - Nem örülsz neki, hogy az apám idejön, igaz?
- Tom, neked fogalmad sincs róla,kicsoda az az ember! - fakadt ki Lina. - Most az apádnak mondja magát, de sohasem ismert el téged fiaként, és te soha életedben nem találkoztál vele. Nevelőszülőknél nőttél fel, az ő nevüket viseled...
A lány pillanatnyi szünetet tartott. Meglepte, hogy szavainak semmilyen hatása nincs Tomra. A férfi nem tűnt döbbentnek vagy zavarodottnak, sőt nagyon is összeszedetten, nyugodtan válaszolt.
- Igazán kedves tőled, hogy féltesz, és törődsz velem, de úgy vélem, a világ legtermészetesebb dolga, hogy találkozzam Richard Tremaine-nel.
Hangja hűvösen, szenvtelenül csengett, nyoma sem volt benne annak a feszültségnek és ellenségességnek, amellyel a balesete előtt Tom a Tremaine-eket emlegette.
- Épp itt az ideje, hogy megismerjük egymást - fűzte még hozzá, aztán sarkon fordult, és a gyerekkocsit tolva elindult Mrs. Mason háza felé.
Lina lassan, tűnődve követte. Pár lépés után Tom megállt, hogy bevárja a lányt.
- Ne aggódj, drágám,meglátod,minden rendbe jön! - ölelte át gyöngéden.
Bárcsak így lenne, gondolta szomorúan Lina, és a férfi széles mellkasához bújt.