2. rész

A berlini reptéren a szőke hajú lány leadva a Hello Kittys bőröndjét, s a kistáskáját fogva várta, hogy bemondják, hogy fel lehet szállni a gépre.

Telefoncsörgés…

-…-mondja valaki.

-Igen apa, percek kérdése és már bemondják a gép indulását.-mondta Natalie.

-…-mondta ezek szerint az apa.

-Igen, és bocsi, de lekéstem. Nagyon nagy dugó volt, és nem szállhattam ki a taxiból, és szaladhattam volna végig az utcán. A cipőm sarka kitörött volna, és emellett a hajam is összekócolódott volna, na meg izzadt és büdös lennék. És, a Hello Kittys bőröndöm is összekoszolódott volna.-sajnáltatta magát a telefonba.

-…-mondta Natalie apja.

-Oksika apuci, majd akkor találkozunk! Szeri, szia.-nyomta ki a szőke szépség, s miután bemondták a gépe indulását, elindult a terminálhoz.

Ezalatt egy csengetés veri fel a 77-es szobát. Tom Kaulitz ismét megy ajtót nyitni.

-Ez már biztos a pizza!-reménykedik, miközben kinyitja, és igaza lett.

-Ide rendelték a 2 pepperónisat?-kérdezi a futár.

-Igen, ide! 10€, igaz?-nyomja a pénzt a kezébe Tom.

-Igen. Jó étvágyat, hello.-mondta a futár, s csak már az ajtó csapódását lehet hallani, s a raszta a meleg pizzát kezdi el majszolni.

-Bill, itt a pizza!-szólt a testvérének Tom.

-Jövök!-nyílt ki Bill ajtaja, s leült bátyjával szembe, és nekilátott a nagy pizza elpusztításának.

-Este elmehetnénk bulizni!-állt elő az ötlettel az idősebb Kaulitz.

-Tőlem…-rántotta meg a vállát Bill.

-Na, nehogy azzal gyere most, hogy nem szabad csajoznod, mert, hogy Natalie elutazott?-jegyezte meg Tom.

-És, ha azzal? Mennyél Georggal és kú.rjátok végig a disco-t, de rám ne számíts!-mondta Bill.

-Jól van tesó, te tudod, miket hagysz ki, de azt megjegyzem, Natalie nem az, akinek mutatja magát!-szólt cinikusan az idősebbik iker.

-Ezt meg hogy érted?-állt meg a kaja a szájában, s Tomra nézett.

-Nem tűnt eddig fel, hogy a sminkesed fél Németország ku.rvája?-kérdezte meg Tom.

-Mi van Tom, féltékeny vagy? Bajodra van, hogy van egy ilyen jó alkatú barátnőm, aki nem lehet a tiéd?-kezdett mérges lenni Bill.

-Nem neked való, de majd idővel rájössz! A helyedben én belemennék az éjszakai életbe és élnék a pillanatnak, mert nem egy csaj sóvárog még most is utánunk.-mondta Tom.

-Ez nem az én területem…-hagyta Bill annyiban.

-Te tudod tesó, de ha mégis unatkoznál, este a Felix-be megtalálsz minket!-mondta Tom, s csend telepedett közéjük.

A padon ülök és fázok. Hideg a levegő, és ha pár napon belül nem kerül fedél a fejem felé, egyértelmű lesz, hogy bekapok valami bacit. Bezzeg mellettem a többiek, a gazdagok beöltözve a márkásabbnál márkásabb cuccokba. A fe.nébe is nekem is kellenek ilyenek, de amint magamra nézek, s belegondolok mindebbe, a vágyam tovaszáll. Itt ülök 22 évesen a Fernsehturm előtt, és arra várok, hogy valaki megszánjon pár centtel. Még a börtönben is jobb volt. Kirekesztve érzem magam a világból.

-Nem hiszem el Annabella, hogy kitervelt szökés volt!-dühöngött Klaus Green az irodájában a titkárnőjével, a hű titkárnőjével.

-De nem megmondtam, hogy készülnek valamire? De téged nem érdekelt, csak egy dolog, az, hogy kielégítsed a vágyaid velem!-mondta dühösen Annabella.

-Istenem, honnan szerzem ezeket a lányokat vissza? Újak kellenek, méghozzá rögtön! Tudsz nekem segíteni?-kérdezte meg reménykedve Klaus.

-Persze, de a béremhez hozzáírhatod!-kacérkodott a lány.

-Szivi, a béredet este megkapod, ha jól járunk!-nyalta meg a szája szélét Klaus.

Aznap a délutáni órákban a főnök, s hű asszisztense túrára kelt a nagy Berlin városában. Nem egy munkára alkalmas lányt néztek ki maguknak.

-Egy óra múlva a kávézóban.-váltak el egymástól az Alexanderplatzon.

Mindketten elvegyültek a tömegben, és nézegetni kezdték a lányokat. Nem egy szíves vállalkozóra bukkantak. Nem gondolták volna magukban, hogy ennyire könnyű feladat lesz, beszervezni pár lányt a Night Club-ba.

E nap délutánján mondhatni igazán jó dolog történt velem. Immáron 5 lánnyal egy fedél alatt élek egy kis lakásban. Nem volt nehéz a szőkésbarna hajú, nálam 5-6 évvel idősebb lánynak igen-t mondanom az ajánlatra. Az utca után, csakis jobb lesz, mégha éjjeli bárban kell dolgoznom.

-Szia, hogy hívnak?-jött be a fürdőszobába egy velem egyidős lány.

-Hello, Annah Schultz vagyok, és te?-kérdezem, miközben nézem magam a tükörben.

-Evolette Lebert.-mutatkozott ő is be.

-Fura egy név, de találós. Legalább meg lehet különböztetni, nem úgy, mint minden második hapek David, és minden második nő meg Jessica.-mondtam.

-Na igen. A szüleim épp ezért adtak különleges nevet nekem. De, kell még a fürdő?-kérdezte meg.

-Már nem. Lemostam magamról már minden mocskot.-mondtam, majd hosszú hajamat hátracsapva kislisszoltam a fürdőből.

Evolette felkapott fejjel nézett a lány után. Az utolsó mondat visszhangzott a fülében „Lemostam magamról már minden mocskot.”. Azt elkönyvelte, hogy milyen egy társaságba keveredett bele. De végülis Ő az a típus, ki nem törődik azzal, hogy milyen volt a másik múltja, ismerkedés alapján ítélte mindig is meg az embereket. De azt az egyet megállapította, hogy az egyik unokafivére sosem fog megváltozni, vissza a jó irányba. Az az ember, már csakis olyan marad amilyen. Őbelőle csakis egy van a világon, és egy is lesz, őt sosem fogják már utánozni, és híres macsó, szívdö.glesztő pasik követni, és számolni a lányokat, hogy hányadik fordult meg az ágyban. Evolette maga jól tudta, hogy mi okból is jutott idáig a rokona, s tudta, hogy a játék, miket a lányokkal űz, csakis egy bizonyos lányt keres bennük, ki már régen elhagyta, még a kezdetek kezdetén.

„Áprilisi napsugár sütötte a tornácot. Az iskolának már aznapra vége volt, s a sok diák, köztük egy fiú és egy lány kézen fogva barangoltak a kis falu utcáin. Egyidősek voltak. A srác ikre újfent morogva ment utánuk, hogy már megint nem vette észre, hogy átejtették.

-Ne ide hozzánk jöjjünk, lebukhatunk…-kezdett bele a srác.

-Hanem hova?-kérdezte a lány.

-Tudok egy helyet, gyere!-mondta, s megragadva a lány kezét elindultak a falu határába.

A falu határától nem messze volt egy kis erdő. Oda mentek.

-Hova megyünk?-kérdezte a lány.

-Már nincsen messze.-mondta a fiú.

Nem szólt a lány, csak szépen ballagtak. Egy negyed órával később a fiú a lányt előreengedve mászott fel az általa és jó öreg cimborái segítségével összetákolt házba.

-WOW, ez gyönyörű! Te magad készítetted?-kérdezte a lány.

-Nem… haverokkal, anyáék úgy tudják sokáig voltunk próbaterembe.-húzódott csintalan mosoly a fiú arcára.

-Gondolhattam volna, igazat mondani nektek, az valami főnyeremény lenne.-mosolygott a lány.

-Naaa…-váltott át durcis nézésre.

-Miért ilyen hangulatváltozósak a pasik, és még akkor azt mondják, hogy a terhes nők az elviselhetetlenek!-csóválta a fejét a lány, azzal a zavarba ejtő mosolyával.

-Neked megártott Frau Grün biosz órája…-kacagott fel a fiú.

-Persze, csak az. De miért is ne?-harapta meg az ajkát a lány.

Pár órával később, az esti szürkületben sétáltak vissza a faluba. Este fél 8 körül járhatott az idő. A buszmegállónál hosszas csókolózás után váltak el egymástól, nem is sejtve, hogy ez volt az utolsó együttlétük a világon.

Április 13-án különösen borongós e nap. A délutáni órákban, a temetés közepette sok felnőtt, tinédzser barátok, és barátnők búcsúztatják a tragikus következményekkel elhunyt fiatal lányt. A barátja marad a legvégig, a többiekhez képest Ő kibírta sírás nélkül, de most mégis elönti szívét a keserűség s a szomorúság, ahogy ránéz a sírra. De ebben a pillanatban ugyanazt elhatározza, hogy az élete teljesen a feje tetejére fog állni. Bemutatkozik egy új srác, kit a média a nőfaló Tom Kaulitzként fog számon tartani.”