7. rész

Észre sem vettük, hogy hazaértünk, mivel az út 95%-át átaludtuk. A sofőr akkor szólt, amikor a clubhoz értünk. Nagynehezen kimásztunk a furgonból, s felmentünk, és sorozatosan bedőltünk az ágyba, s aludtunk.

Délután lehetett, mikor kinyitottam a szemem, s egy fél óra lustálkodás után kikívánkoztam a konyhába, hogy a fejfájás csillapítót bevegyem. Eléggé fájt a fejem, pedig nem is ittam olyan sokat, csak egy kicsit. Odakint nem voltam egyedül. Dunja már a körmeit lakkozta újra, miszerint lepattogott a körömlakk a körméről.

-Neked is szép jó délutánt!-köszönt, miközben a gyógyszerért kutattam a szekrényben.

-Szintúgy! Merre van az a kiba.szott gyógyszer?-kérdezem meg.

-Itt van!-nyújta felém a pultról.

-Köszi, ez életmentő!-veszek ki belőle egyet, majd egy pohár víz kíséretében lenyelem.

-Na és milyen volt?-kérdezte meg Dunja egy ásítás kíséretében.

-Nagyon jó! Jól kibilincseltem Billt az ágyához.-nevettem.

-Jujj…-nevetett Dunja is.

-Olyan szép volt az a pink bilincs, és kapóra jött a fürdőszobájából. Nem tudom, hogy honnan szedte, nekem jól jött!-mondtam.

-Képzelem.-mosolygott Dunja.

-Nagyon is jó volt. Kellett ez nekem, más volt, mint itt lenni.-mondtam.

-Valahogy én is így voltam!-mondta a lány.

Kis idővel később Evolette is felkelt.

-Aszpirint, amint csak lehet!-hajtotta le a fejét a pultra.

-Te is kitettél magadért tegnap!-mosolygott Dunja.

-De még hogyan!-mondta kicsit morcosan Evolette.

-Tessék, idd meg!-adta felé Dunja a pohár vizet, és a fájdalomcsillapítót.

-Életmentő vagy!-nyelte le a pirulát, és itta meg a pohár vizet.

-Ma este kell menni, táncolni?-kérdeztem meg.

-Ne, nem akarok!-mondta Evolette.

-Én sem. Hulla vagyok.-mondta Dunja.

-Én úgyszint. A feketével nagyon elszórakoztam, szóval mára bedobom a törülközőt.-mondtam.

-Miért, mit csináltál?-kérdezte meg Evolette.

-Kibilincselte egyszerűen!-szólalt fel Dunja.

-Nem csalódtam benned csajszi!-mondta Evolette egy halovány mosollyal.

-Valaki otthagyta a mosdójában, nekem meg kapóra jött!-mondtam nemes egyszerűséggel.

-Jól tetted!-hagyta annyiban Evolette; hiszen nem akart idő előtt lelepleződni.

Hamburg…

-Azt a pi.csa, de másnapos vagyok!-fogta meg a fejét Georg Listing a szobájában, miután felébredt.

Az első útja az a fürdőjébe vezetett. Belenézett a tükörbe, s meglátta a kócos fejét; elkönyvelte magában, hogy ideje lesz reggeli zuhanyt venni, és vele együtt a haját megmosni. Miután ezzel végzett, egy boxerban elkezdte szárítani a haja tövét, majd később kivasalta egyenesre, hisz neki ez a feeling. Később egy pólóban, s egy halásznadrágba baktatott le a hallba, hol már Gustav a TV-t nézte.

-Csá haver!-köszöntötte a szőke.

-Csöves! Merre tette Bill tegnap a fájdalomcsillapítót?-kérdezte meg a srác.

-A szokásos helyen!-mondta Gustav, s tovább nézte a műsort a TV-ben.

-Ja jó!-nyúlt be a fiókba, s megtalálta a gyógyszert, melytől jobb lett a feje.

-Jól eltűntél azzal a lánnyal tegnap!-jegyezte meg Gustav.

-Nagyon jó csaj volt. Ahogyan táncolt, az kész volt. Tudod, és tudta, hogy a Metaxa a kedvenc italom, és pezsgő helyett azt ittuk. Szóval a csajszi tudta a dolgát, és csak ittunk és ittunk, és valahogyan összefeküdtem vele.-mondta Georg.

-Nem is te lettél volna!-mondta a dobos.

-Na igen, de erről csönd!-mondta a ba.sszer.

-Ismersz engem!-bólintott Gustav.

-Hali emberek!-jött le Tom az emeletről.

-Te neked is van egy fejed!-szólal meg Gustav.

-Ne is kezdd el mondani!-mondja Tom.

-Csak folytatom.-nevet Gustav.

-VALAKI! SRGÍTSEN!-kiabál fentről egyszer csak Bill.

-Mit csinált ez az okos?-kapja fel a fejét Tom.

Nem válaszolt egyikük sem, hanem az emeletre igyekeztek. Bill a szobájában feküdt tegnap este óta kikötve.

-Na komám, jó éjszakád lehetett!-kurjantotta el magát Georg.

-Persze, csak most már valaki kössön ki innen!-mondta Bill kicsit türelmetlenül.

-Hol van a kulcs Bill?-kérdezte meg Tom a fürdőből.

-Azt hiszem a szekrényben, ahol van a sminkcuccom.-szól ki az énekes.

-Ott nincsen!-jön vissza Tom.

-A fran.zba! Pedig ott kell lennie!-mondja az énekes.

-Mondom ott nincs!-jegyzi meg a rasztás.

-Te, nem ezaz?-vesz fel egy kis kulcsot Gustav a földről.

-De az! Gustav te egy isten vagy!-mondja a fekete, mikor elé teszik a kulcsot.

Nem sokkal később kinyújtózathatta az elgémberedett végtagjait a fekete hajú sztár. Az első dolga volt, hogy birtokba vegye a fürdőjét. Egy fél órás áztatás a zuhany alatt, közben hajmosás, majd felvenni egy tiszta fekete boxert, s elkezdeni a haját szárítani. Egy jó óra múlva, felfrissülve ül a többiek közé a nappaliba.

-Miről folyik a csevely?-kérdezi meg; hiszen minden titkos beszélgetésről tudni akar.

-Csak a tegnapi buliról.-mondja a testvére.

-Aha. Mindenki jól érezte magát?-veszi át egyből a szót.

-Persze!-jön a felelet.

-Na és te Bill? Az előbb nem úgy lehetett hallani!-jegyzi meg Georg.

-Nagyon jó volt, csak ne így ment volna el, hogy ki vagyok bilincselve. Eszméletlen jó csajszi volt! De mintha, már találkoztam volna vele!-gondolkodott el Bill.

-Kizárt!-inti le a testvére.

-Szerintem meg nem, biztos, hogy valahol találkoztam vele!-ellenkezett Bill.

-A nevét tudod?-kérdezte meg Gustav.

-Csak annyit, hogy Annah! Dehogy milyen, azt nem tudom!-mondta az énekes.

-Ha te mondod…-hagyta rá Tom.

-Kössz tesó!-jegyezte meg az érintett, majd duzzogva visszament a szobájába.

Miután délután megkaptuk az összeget indultunk a városba.

-Te nem jössz?-kérdeztem meg Evolette-től, mikor bementem a nyakláncomat feltenni.

-Nem, inkább pihenek, meg megkeresem a nyakláncomat.-mondta a lány.

-Milyen nyakláncod?-kérdeztem rá.

-Tudod, az E betűs medálost! Remélem nem ott hagytam el, ahol voltunk tegnap!

-Mi történt azon kívül?-kérdeztem rá, éreztem, hogy itt még titkok vannak.

-Nem egy rövid történet! Ha azt akarod, hogy elmondjam, a mai shoppingolásodról le kell mondanod!-mondta komolyan Evolette.

-Nem is megyek!-vettem le a sarumat.

-Gondoltam. Sosem hagysz ki ilyesmi sztorit! Szinte mindenkiről tudsz valami féltett dolgot, de te senkinek sem beszélsz a múltadról!-jegyezte meg.

-Az egy másik téma. Na, de mi történt? Mi az a nagyon fontos, a nyaklánccal és a Tokio Hotellel együtt?-kíváncsiskodtam.

-A nyakláncot pontosan tőle kaptam, aki mellett rám találtál hajnalban.-mondta egy szuszra Evolette.

-Értem. Ha jól gondolom, attól félsz, hogy lelepleződsz!-jegyeztem meg.

-Részben. Az unokatesóim, azt sem tudják, hogy hol vagyok, s mit csinálok. De ha Georgnak leesik, ha megtalálja a láncot, akkor oda a bujdosásnak is.-mondja szomorúan.

-Milyen összefüggés van az unokatestvéreidnek és Georg között?-vágtam egy „értelmes” fejet.

-Nos, az, hogy a legjobb spanok. Ha nem mondom el kik ők, akkor nem érted az egészet. Szóval az unokatesóim nem mások, mint Bill és Tom Kaulitz a Tokio Hotel énekese és gitárosa.-hajtja le a fejét.

-Na na, nem leszünk szomorúak! Miért lesz baj, ha kiderül, hogy itt vagy?-kérdeztem meg.

-Nem érted még most sem. Minek értenéd, hisz bele sem merültem nagyon a részletekbe. Minden, egy, októberi napon kezdődött még 6 évvel ezelőtt, mikor megvárt Georg a suliban, úgy mondva, hogy Tomékat meg kell várnia. Persze, persze… Tomék aznap kirándultak, s mi meg elindultunk hazafelé. Átmentünk a parkon, ahol az osztálytársaim lenéztek engem, hogy már megint új embert penderítek a karmaim közé, mivel azelőtt egy héttel szakítottam az osztály „menő” fiújával. Addig sem voltam az osztály kedvence, de mikor láttak, hogy kivel megyek haza, utána meg főképp nem. Minden hazug pletyka rólam szólt. De Billék tudták, hogy milyen vagyok, szóval az volt a jó a dologban, hogy minden szünetben, lejött hozzám Georg. Akkor nem mertek semmit sem beszólni; tartottak tőle. Aztán jó sokszor mentünk együtt haza vagy éppen jöttünk suliba, meg iskola után gyakran lógtam vele, és pár hónappal később összejöttünk. Boldogan telt el ez a másfél év. Aztán jött a mélypont, a Durch den Monsun, a Tokio Hoteltől. A szerződések hada, és utazni kezdtek. Nem volt rám ideje, ahol tudott letagadott, nem akart veszélybe sodorni. Amikor itthon voltak, egyik nap átjött hozzám. Hosszas beszélgetések után egy nyakláncot adott nekem, emlékezés gyanánt, hogy gondoljak rá, amikor koncertezik szerte a világban. Ő volt az első fiú az életemben úgy értve, szóval ezek után vártam rá, de mikor itthon voltak, senki sem nézett felém. Párszor hívott Bill és Tom, de a sikerek előtt találkoztam velük utoljára. Szenvedtem, és nagyrészt azért jutottam ide, ahol vagyok. Így már érted a nyakláncos ügyet, igaz?-nézett rám kikönnyezett szemekkel Evolette.

-Így már értem!-öleltem meg, s éreztem a hátának a fel-le emelkedését.