Sikerült leérnem. Egyből megpillantottam már az utolsó lépcsőfokról is. Ott ült a padon.

-Szia!-köszöntem neki.

-Áhh szia. Bocsi, csak elgondolkodtam!-mondta, miközben adott két puszit.

-Értelek.

-Csinos vagy, jól áll a fehér.

-Ne mondd, mert nem akarok pirulni.

-Már késő!-mosolyog.

-Este kellett volna jönni…-néztem rá.

-Dehogy, mindenki elpirul tőlem.-mondta nagy egósan.

-Nagyon magabiztos vagy! De ha ennyire az vagy, akkor merre megyünk? Vagy egy randi a padon?-kérdeztem meg.

-Hogy gondoltad… gyere csak. Terveztem mára is.-indult meg, s követtem.

-Nem árulod el, hogy hova megyünk?-kérdeztem meg tőle útközben.

-Meglepetés!-mosolygott rám.

-Nem szeretem a meglepetéseket!-jegyeztem meg.

-Ha elmondom, nem tudlak meglepni vele, szóval csak gyere. Már nem vagyunk messze.

Nem volt mit tennem, csak mentem mellette, amíg oda nem értünk a megfelelő helyre.

-Remélem szeretsz moziba járni!

-Régen voltam már ott.-mondtam, hiszen az elmúlt időszakban tényleg nem voltam.

-Nem gond, most leszel. Szereted az akciófilmeket?-kérdezte meg.

-Persze.-mondtam.

-Akkor jó, mert arra foglaltattam 2 helyet, az Angyalok és démonokat nézzük meg. Mostanság mutatták be, nem lehet rossz film. Gustav olvasta még könyvben is.-mondta, miközben álltunk a popcorn-osnál egy hatalmas adag kukoricára.

-Biztos nem lehet rossz, ha megfilmesítik.-mondtam.

-Na igen!

Miután megkaptuk a popcornunkat leültünk az egyik asztalhoz, mert még nem lehetett bemenni a terembe.

-És hogy telt a napod?-kérdezte meg.

-Elég jól. Reggel a barátnőmre ébredtem meg, mikor leejtette a hajvasalót, de tudod, legjobb barátnőnek megbocsájt mindenki ilyen apró dologért, aztán ő is meg én is elmentünk. Ő a barátjával, én meg mentem egyetemre.-mondtam.

-A hajvasalóval kb. ugyanez van. Főleg akkor, ha valamelyikünk még el is kiabálja magát.-nevetett halkan.

-El tudom képzelni. De egy pillanatra meg tudsz bocsájtani? Ki kell mennem a mosdóba.-mondtam, majd felálltam, s az említett helyiségbe mentem.

Nem kellett semmit sem csinálnom, de egy ismerős alakot láttam idejönni. Nem láttam a mosdóknál, biztos WC-n volt. Megvártam, amíg végez, majd szépen ráköszöntem.

-Na szia csajszi!-köszöntem neki.

-Annah?-tört fel belőle a kétely.

-Itt vagyunk Billel, mondd, hogy nem az Angyalok és démonokra jöttetek?-kérdeztem meg félve.

-Hát pont arra, pedig mondtam Georgnak, hogy a későbbire vegyünk jegyet! Ajj, ba.sszus, nekem most lesz végem!-mondta Evolette.

-Hova szól a jegyetek?-kérdeztem meg.

-Nem tudom, az a sügér nem mondta meg… mondta, hogy meglepetés. Nem szeretem ezeket a meglepetéseket.-jegyezte meg kicsit bosszúsan.

-Na jó, lesz ami lesz!-fújtam ki a levegőt.

 

Evolette jobbra én meg balra mentem, mikor kijöttünk a mosdóból. Bill ugyanott ült, ahol voltunk, s szürcsölgette szívószállal a Coláját.

-Itt vagyok, bocsi, csak sokan voltak.-ültem le vele szembe.

-Semmi gond. Tudod, hogy kit vettem észre?-kérdezte meg.

-Na kit?-néztem rá, bár féltem előre a választól.

-Georgot, és még ide sem jött! Pedig mindig ideszokott. Szerintem valamit titkol egy jó ideje.-állapítja meg az énekes.

„Ha tudnád is, hogy mit… o_O”-gondoltam magamban.

-Itt vagy Annah?-integet előttem.

-Itt, csak elgondolkodtam hirtelen.-rögtönöztem.

-Okés, akkor mi lenne, ha bemennénk a terembe? Megvolt már a nyitás.-mondta Bill, miközben egy napszemüveget kapott magára.

Szépen lassan elindultunk. A jegyszedő megmondta, hogy hova kapjuk a jegyet, hányas terembe, majd bementünk. Szerencsére már le voltak oltva a lámpák, mikor beértünk, de azért Bill viselte a szemüveget.

-Ennyire feltűnőek nem is lehettetek volna!-kaptam az sms-t Evolettetől.

-Hol vagytok?-írtam vissza neki.

-Fel ne nézz, ha fel akarna nézni Bill, tereld el, mert pont felettetek rágjuk a kukoricát.-küldte vissza a lány az üzenetet.

-Okés, azon leszek!-küldtem vissza, majd több üzenet nem jött.

Elkezdtük nézni a filmet. Bill tényleg jól beleválogatott. Egy tiszta akciófilmre hozott el, mely elég izgalmas volt.

-Kellett ezt a szünetet beletenni!-nyújtózkodott egyet Bill.

-Na igen. De mondd csak, ennyire feltűnést akarsz kelteni? Más nem csinál ilyet. Mindenki csak pusmog.-mondtam.

-Jól van, de én Bill vagyok, és elfáradtak a végtagjaim.-mondta Bill.

-Mekkora egoista vagy!-jegyeztem meg, s vártam a folytatást.

Pont ezt nem kellett volna, hogy megjegyzek neki valamit, ugyanis ezután nem várt dolog következett.

Előrefordulva vártam, hogy újra sötét legyen. Erre még várnom kellett. Kellett is… Hirtelen fordult hátra, s olyat látott, mely egy lavinát indított el benne. Szúrósan nézett a haverjára, hogy ekkora titkot titkolt el tőle. A telefonjához nyúlt, s egy sms-t írt az érintettnek, miszerint a mozi után Berlin eldugott helyén találkozniuk kell.

Aztán a film folytatódott, korántsem olyan hangulatban, mint a kezdéskor. Bill komoran bámulta a filmet, alig mozdult valamit. Tudtam, hogy baj van. Elszúrtam. Belső érzékből vezérelve bújtam hozzá, mikor már nem bírtam ki, hogy felém se néz.

-Mi a baj?-kérdeztem meg tőle halkan.

-Semmi!-válaszolt ugyanolyan hangnemben.

-Ha az lenne, akkor nem lennél ilyen!-fordultam vissza, miután elhagyta a megjegyzés a számat.

-Milyen?-kérdezte meg nem sokkal később.

-Hagyjuk!-intettem le.

Valamit magyarázott, de valahogyan a film jobban tudott érdekelni. Ne is haragudjon már, játsza a durcát, utána meg magyarázni kezd; ezzel nem tud meghatni. Lehet, hogy egy tizenéves rajongóját igen, de engem biztos, hogy nem. Nem vagyok elkényeztetett kislány, ki mindenkinek bármikor képes megbocsájtani. Bill Kaulitz jó nőbe vágta a fejét…

A mozi után sietősen baktattunk át a tömegen, s kis idő múlva egy eldugott szép helyre érkeztünk.

-Bocsánat, hogy szemét voltam és rajtad vezettem le a bajom, csak tudod megtaláltam az elveszettnek hitt unokatesómat, ki újfent Georggal volt. Mintha nem is oly rég Georg, szemét módon hagyta ott…-folytatta volna Bill.

-Állj le, tudok mindent! Nem kell, előröl elkezdened! Ismerem Evolettet!

-Hogy mi? Honnan?-kezdett faggatni.

-Egy helyen dolgozok vele, s jó barátnőm!

-Miért nem szóltál róla?-kérte számon.

-Tartozok én neked magyarázattal? Hisz nem is ismerlek oly régről, hogy az ismerőseimről csevegjek veled!-mondtam mélyen nézve a szemébe.

-Jó, végülis igazad van, de akkor is…-jegyezte meg, de elharapta.

Kis idő múlva a másik oldalról Georg és Evolette közeledett kéz a kézben.

 

-Sziasztok!-köszöntek.

-Sziasztok!-köszöntem vissza, s felálltam két puszit adni Evolettenek; de Bill csendben ült.

-Szia Bill!-köszönt újra Evolette.

Bill újra csendben volt, némán nézett fel az unokatestvérére, s a megvető arcát ki lehetett venni, ahogy nézett rá.

-Jól meggondoltad?-bökte ki.

-Hidd el jól!-mondta a lány.

-Ne gyere a vállamra sírni, ha megint fájdalmat okoz!-jegyezte meg hidegen.

-Ne játszd a mártírt, te is ugyanúgy vele voltál, sza.rtatok a fejemre, mert a hírnév elvette az eszeteket. Persze az nem tűnt fel senkinek, hogy hol vagyok, s mit csinálok, eddig a pillanatig!-jegyezte meg keserűen Evolette.

Mély hallgatás következett…