15. rész

-Szóval Annah drága, milyen az utcán élés?-kérdezte, mire köpni-nyelni nem tudtam.

Feszült csend lett hirtelen. Mondanom kellett valamit, mivel éreztem, hogy kezdek pirosodni.

-Milyen lenne? Szerinted, milyen lehet?-tette fel a kérdést Evolette, ki szintúgy tapasztalta.

-Egyszer próbáld ki, mikor neked kell koldulnod ennyi idős létedre, szakadt ruhákkal, s pokróccal a segged alatt!-böktem ki, majd egy „elnézést” eleresztve a mosdóba mentem.

Ahogy gondoltam. Az arcom, mint a piros alma, olyan volt. Engedtem hideg vizet, majd megmostam jó párszor az arcom. Kis idő elteltével újult erővel mentem ki, de már az üvegezésnek hűlt helyét találtam.

-Én pörgetek pedig, vagy ennyire tartotok?-kérdeztem meg.

-Mennünk kell, David rájött a hazugságra.-fordult felém Bill.

-Ja, értem. Akkor majd legközelebb.-csücsültem le a fekete ülőgarnitúrára.

-Kettős erővel vágunk majd vissza.-mosolyodott el Bill.

-Meglátjuk majd. Jobb szeretek egyedül szivatni!

-Megbántott, igaz?-kérdezte meg halkan.

-Mit izgat téged? Ugyanaz a fajta vagy te is!

-Lehet, hogy ikrek vagyunk, de különbözünk. Még nem ismersz eléggé.

-Az meglehet!-néztem a szemeibe, mely melegséget tükrözött ebben a pillanatban.

-Los Angeles után egy találka? Mit szólsz hozzá?

-Legyen, de remélem nem olyan vége lesz, mint a múltkorinak!-mosolyodtam el.

-Nem olyan lesz, most itt megígérem!

-Jól van!

-Bill igyekeznél?-jött be Tom a nappaliba.

-2 percet nem tudtok várni?-szólt vissza undokul a testvéréhez.

-Nem, mert kevés a kocsiban a benzin!

-Meg tudsz állni, tankolni, vagy csak a gazdag fejednek nem mindegy, hogy tankolsz? Vagy csak nem le vagy égve pénzügyileg?-villantottam meg a fogaimat Tom felé.

-Képzeld szivem, a repülőtér messze van, és igen nem mindegy, hol állok meg tankolni. De neked szerintem mindegy, úgysincs autód!-jegyezte meg hűvösen.

-Fogadjunk, 3 hónapon belül eléd megyek egy Audi A8-cal!

-Végigvonulok az Alexanderplatzon boxerban, ha nem lesz autód!

-Akkor vetkőzhetsz lassan, mivel nemsokára autóba ülök!-mosolyogtam rá elégedetten.

-Na tesó, fel van adva a lecke!-jegyezte meg Bill vigyorogva.

-Nem érdekel, akkor sem lesz autód!-jegyezte meg, majd kiment.

-Nagyon elszánt vagy kicsiplusz!-szóltam utána.

-Ez szép volt. De nem is mondtad, hogy vezetni tanulsz!-nézett rám szúrósan.

-Mert titok, senki sem tudott róla eddig.-mondtam.

-Ja, értem. Na, de most már tényleg megyek, mert képes lesz itthagyni.-mosolygott Bill.

-Okés, lekísérlek!-mentem le vele.

Odalentről már csak mi hiányoztunk. Tom már nagyban ügyködött az autóban, míg Evolette Georggal és Gustavval nevettek valamin.

-Mi a mosoly tárgya?-lépett be velem együtt Bill a nevető hármasba.

-Semmi, csak elmondtam azt a viccet, amit neked is meséltem még egyik este.-mondta Gustav.

-Jajaja, tudom már. A szőke nős, nem?-kérdezte Bill.

-Azaz.

-Az halálos!-kezdett nevetni Bill is.

-Melyik az?-kérdeztem rá.

-Egy szőke nő hazaér a munkából, és megdöbbenve látja, hogy kirabolták a lakását. Azonnal hívja a rendőrséget, akik megígérik, hogy hamarosan jönnek. Nemsokára meg is áll a ház előtt egy rendőrautó. Kiszáll belőle egy rendőr, pórázon vezetve egy nyomozókutyát. A szőke nő áll a kapuban, s a fejét fogva, zokogni kezd.
- Kiraboltak, mindenemet elvitték, kihívom a rendőrséget, és erre, tessék: kit küldenek? Egy vakot!-mondta Gustav.

-Ez tényleg az!-mosolyogtam én is.

Aztán nemsokára tényleg elmentek a fiúk, majd fáradtan vonultunk vissza a lakásunkba Evolette-vel és tettük magunkat egyenesbe, ezután a nap után.

Másnap minden a terv szerint alakult. Délelőtt 10 órakor az egyetemen voltunk, ahonnan 14 órakor szabadultunk.

-Jössz akkor a metróval?-kérdezte meg Evolette, miközben a pékségben voltunk.

-Bocsi, ma nem tudok, tudod, vezetek ma.

-Jajj, tényleg. Semmi gond, én meg elmegyek állásnézőbe.

-Oda nekem is kell majd. Majd vezetés után kézbe veszek egy újságot.

-Tudod a kávézóba keresnek pincérnőket, mit szólsz hozzá?-kérdezte meg Evolette.

-Inkább nem.-mondtam védekezően.

-Tudod én se mennék oda.-mosolygott.

-Ezt megbeszéltük. Akkor majd vezetés után szétnézhetünk valahol. Mit szólsz hozzá? Fél 5-kor végzek, szóval utána mehetünk.-ajánlottam fel.

-Jó!

Ezek után fél 3-kor beültem az oktatóm autójába, s 2 óra leforgása alatt megtettem az első komoly lépéseket az autóval a városban. Figyelni kellett mindenhol, de emellett egy örömmel teli esemény volt vezetni, mintha ez nélkül eddig nem lett volna élet.

Fél 5-kor a megbeszélt helyen találkoztam Evolette-vel, majd nyakunkba vettük a várost. Ahogy észrevettük a munkavállalás nem ment egyből. Hirdetőcédulákat kerestünk, melyekből állásokat fogunk nézni.

-Te, mit szólsz ehhez?-kérdezte másnap délelőtt a kávéját kevergetve Evolette.

-Melyik?-kérdeztem rá.

-Szállodai munka. A The Westin Grand-ba keresnek takarítókat. Mindenki ott kezdi egy szállodába, s belőle válhat akár a szálloda-vezető is. A fizetést nem írták ki, de ahogy nézem, egy nagyvonalú szálloda lehet. Elmenjünk?-kérdezte meg.

-Persze, ezt nem lehet kihagyni!-mondtam, miközben leültem a kávémmal én is a székre.

Az egyetem után vezettem, majd 18 órára mentünk állásinterjúra. Sikerült elérni a szálloda vezetőjét még egyetem után Evolette-nek, s a mai napra még tudott adni időpontot. Ekkora szerencsénk csakis nekünk lehet!