17. rész

Secret

Amint beléptem a fürdőbe nem mindennapi látvány fogadott. Az addigra a hideg kőre kuporodó Evolette kínlódott.

-Mi a baj? Mi történt?-guggoltam le elé.

-Egyszerre… cshak egy… benyíhlalás a hasamba, áhhh.-fogta meg ismét a hasát.

-Maradj itt, azonnal hívom a mentőt!-futottam ki a fürdőből, s kaptam a telefonom után.

Kihívtam a mentőket, majd visszamentem a fürdőbe. A látvány rosszabb volt. Evolette vérzett.

-Jól van csajszi, 15 perc és itt vannak érted! Istenem, te vérzel!-állapítottam meg.

-Mi?-kiáltott a lány.

-Vérzel.

-Ne, csak azt ne. Utálom a vért, rosszul vagyok tőle!-pánikolt.

-Csak nézzél rám, jó? Ne nézz le!

Némán, könnyekkel küzdködve bólintott. Az a negyed óra csigalassúsággal telt. De végül, megérkeztek a mentősök, s perceken belül útban voltunk a kórház felé. A mentőben már adtak neki fájdalomcsillapítót, melytől jobban lett egy kicsivel.

-Szóljak valakinek?-kérdeztem, mielőtt betolták a kórterembe.

-Ne!-nézett rám, majd becsukták az ajtót, s odabent egy orvos nekilátott, hogy megvizsgálja.

Leültem az egyik székre, s vártam. Nem sokkal később hirtelen több fehér inges ronott be a kórterembe.

-Mi történt vele?-álltam fel.

-A kis hölgy összeesett a nagy vérveszteségtől, meg kell műtenünk.

Ez volt az utolsó mondat melyet hallottam, mikor bevitték a műtőbe. Evolette utolsó szava visszhangzott a fülemben, hogy ne szóljak senkinek, főleg ne a fiúknak. Kissé aggasztott, hogy mi történt vele, de voltak sejtelmeim is felőle. Bár nem voltam sohasem jó tanuló, ahogy az akkori nevelőszüleim akarták; mégis volt egypár dolog, amelyhez nem kellett áttanulmányozni az aznapi biológialeckét.

Az egyik széken ülve a kávémat szürcsögve vártam, hogy kijöjjön valaki  a műtőből, s közöljön velem valamit. Végül 1 órával később megjelent egy középkorú orvos, s felém igyekezett.

-Maga a lány hozzátartozója?-állt meg előttem.

-Igen, a legjobb barátnője vagyok. Mondja, minden rendben van vele?

-Most már igen, de elvetélt.

A meglátásom beigazolódott. Gondoltam, hogy ez lesz. De mikor s mégis hogyan, s kitől-hangzottak bennem a szavak.

-És be lehet hozzá menni?

-Igen, már fel kellett ébresztenünk az altatásból, s a diagnózis valódi okát is tudattuk vele.

-Értem, meg tudná mutatni, hogy melyik szobába van?

-Jöjjön velem.-mondta, s elvezetett Evolette szobájáig.

A szobája felé érve, egyből bementem hozzá. Infúzióval a kezében bámult ki a kórterem egyik ablakán. Arca sápadt volt, s szomorúságot tükrözött, de nem sírt. Talán ő sem gondolta, hogy nem egyedül van, hanem mással is megosztja a testét.

-Szia!-mentem az ágya felé.

-Szia!-köszönt vissza gondterhelten.

-Tudok mindent, őszintén sajnálom.

-Nem tudtam, hogy ez történik bennem, érted? Felelőtlen voltam. Csak buliztunk, s egyetemen voltunk délelőttönként, s esténként sokszor mentünk kikapcsolódni. Istenem, annyira szégyellem magamat.-sírta el magát.

-Css, sírd csak ki magad, utána kicsivel jobb lesz.-öleltem meg.

…

-Titok marad mindez!-jelentette ki pár órával később.

-Hallgatok mind a sír. De egy valamit mondjál nekem, mikor történt?

-Az orvosok azt mondták, hogy úgy 5 hete kb.

-Te, nem akkor volt a meglepetésbuli?

-Basszus, tényleg.-kapta a szája elé a kezét.-Pedig nem is ittam akkor, csak pár korty Metaxa volt.

-Lehet, hogy az a pár korty Metaxa is hatással volt rátok.

-Hát eléggé.-mondta meggyötörve.

Másnap kiengdték Evolette-t a kórházból, bár mondták az orvosok, csakis saját felelősségre. Amíg szombat este Evolette kórházban volt, nem egyszer hívott Bill. Persze, Evolette-ről hallgattam. Ha egyszer majd akarja, úgyis el fogja mondani nekik. Alighogy hazaértünk a kórházból, csörgött a telefonom.

-Hallo!-szóltam bele.

-Szia Annah, Bill vagyok.

-Szia Bill.

-Hogy vagy?

-Elég jól, de mondd ennyire hiányzom neked?-mosolydtam el.

-Igen, tudod nem jó dolog összezárva lenni 3 ilyen sügérrel.-nevetett a vonal tulsó végén.

-Ejnye, ejnye. Nem szeretjük a többieket? Most csalódtam benned.-szenyóztam vele.

-Na, jó… szóval azt szeretném kérdezni, hogy a kedd délután áll-e még?

-Persze, de mondom előtte szorítasz, hogy sikerüljön a vizsgám!

-Szorítok. Amúgy milyen napod volt?

-Szokásos vasárnapi. Evolette-vel megtettük a vasárnapi nagybevásárlást, mivel kezdett fogyni a cucc a frigóból.

-De ugye, nem pasiztatok?-véltem a hangján felfedezni a féltékenykedést.

-Úgy nézünk, mi ki?

-Hát két ilyen jó csajszin minden srác szeme megakad.

-Köszönjük a bókot, de én gyereket sajnálnám, ha lebuknánk vele.

-Nem bántanánk!

-Dehogyis nem. Az unokatesóddal lakok, szóval mondott dolgokat, és azt véletlenül sem hagyta ki, hogy allergiások vagytok más fiúkra, akik megnézik az aktuális csajotokat, vagy leendő barátnőtöket az utcán.

-Ezért szeretem én Evolette-t. Nagyon örülök, hogy szinte mindent elmond.-átkozta magát kissé, de elnevette.

-Tudom magamat legalább tartani.

-Van benne valami. De mondd, nem lesz gond, ha hétfő este nem mennénk Hamburgba, hanem felmennénk hozzátok? Úgyis nem egy-két szoba van.

-Felőlem, gyertek.

-Okés.

-De azt most mondom, hogy nem szétszedni a lakást reggel, mert dolgozok 7-9-ig a Westen Gran-ban.

-Hogyhogy?

-Mivel fizetni kell a lakást, az egyetemet, és valamiből meg is kell élni, mivel nem fogok senkire sem ráakaszkodni, sem hitelt felvenni, címszóval, hogy nincsen pénzem!

-Értelek, de ha van miből kölcsön adni?

-Nincsen szükségem más pénzére, remélem, értve vagyok.

-Jó!-mondta, bár hallottam, hogy nehezen megy bele.

Nem sokkal később letettük a telefont. Összeütöttem valami ehetőt, majd bevágódtunk a TV elé a tételekkel a kezünkbe. A következő nap maga volt a pokol. Első nap a hotelban, nem is volt rossz. Utána menni egyetemre, majd egyetem után vezetni, majd 10 percre hazaestem, mivel mehettem 19:00-ra megint a hotelbe. Fáradtan értem haza 21:30 körül.

-Szia!

-Szia Annah, na hogy ment?-kérdezte meg Evolette, a konyhában ásványvízzel szórakozva.

-Elég jól, de nagyon fáradt vagyok. Fiúk mégsem jönnek?-kérdeztem meg.

-De csak 2 órával később indultak, szóval lesz éjfél, mire ideérnek.-mondta.

-Értem, na, addig is tudok tanulni. Tegnap már tök jól átolvastam a cuccot, most is csak átolvasom, aztán holnap szoríts értem!

-Fogok, amúgy jövő héten már megyek, csak az orvos mondta, hogy ezt a hetet hagyjam ki.

-Igaza van. Nagyon rám ilyesztettél szombaton.

-Tudod, hogy nem volt szándékos!

-Persze! De tudod, fel a fejjel, ha nem akarsz lelepleződni!

-Meglesz. Kisminkelsz másnem?

-Ez természetes.

-Tökre izgulok a vizsgától.

-Menni fog, hidd el. Aztán Billel úgyis megünneplitek majd, ahogy képzelem.-mosolygott.

-Hát az biztos, de nem a te elképzelésed szerint.

-Nem is arra gondoltam.-dobott felém egy párnát.

-Én meg a Juli néni vagyok a piacról.-dobtam vissza a párnát.

Kisebb hülyülés után, rávettem magam, hogy átnézzem a cuccokat, majd éjjel 1 órakor valaki eszeveszettül rátette magát a csengőre.