18. rész

-Nyitom!-mentem ki a szobámból, miközben Evolette zuhanyzott.

Az ajtóban az egész banda állt, szerelések nélkül. Gyors köszönés után beinvitáltam őket a nappaliba, hol feltűnt, hogy Evolette nincs jelen.

-Mielőtt megkérdeznétek, Evolette zuhanyzik.-mondtam, mire Georg bement hozzá.

-Lehet valamit inni?-fordult felém Tom, kivel az utóbbi találkozásunk óta, nem szívesen társalgok.

-Ásványvíz?

-Savas vagy mentes?

-Savas, mindig azt iszunk.

-Végülis jöhet.

-Hozom, apropó nektek?-néztem Billre és Gustavra.

-Jöhet.

Kimentem a konyhába, szedtem elő poharakat. Az ásványvízet vettem volna elő, mikor az utánam settenkedő alak a kezembe nyomta.

-Köszi.

-Nincsmit, de már nem is köszönsz?-kérdezte lebiggyesztett szájjal.

-Dehogynem. Köszöntem, nem?-néztem érdekesen rá.

-Tőled ez nem volt teljes. Még puszit sem kapok, meg sem ölelsz?

-Milyen kiváltságaid vannak neked, Bill Kaulitz?-tettem színpadiasan csípőre a kezem, mit történetesen elmosolyodtam.

-Ne nevess, ölelésre vágyom, nagyon hosszú út áll mögöttem!

-És még pimasz is… na, gyere ide!-öleltem meg.

Már múltkor feltűnt a parfümjének az illata. Ad a parfümjeire is, az szent. Bódító érzés kerített a hatalmába, miközben szippantottam egyet a pólójából. Nem tudtam meghatározni, hogy melyik híresség kölnie van rajta, de egyet el kellett ismernem, nemcsak a divathoz van érzéke.

-Hiányoztál!-nézett a szemembe.

-Persze, tudom én azt. Nem volt aki belédkössön, nem volt egy korodbeli lány a közvetlen közeledbe, igaz?

-Egyrészt…-pásztázta a szemeimet.

-Másrészt?-kérdeztem, de választ már nem kaptam, mivel valaki nagyon türelmetlen volt.

-Hol van az innivaló?-kiáltott Tom.

-Jobb lesz, ha nem várakoztatjuk meg a bátyád, nincsen amúgy sem jó véleménnyel van rólam.-indultam be a nappaliba.

-Dehogynem, csak múltkor már tűkön ült, te meg beszóltál neki, amiben mellesleg igazad volt.-kacsintott, miközben hozta utánam a tálcát.

-Mert nekem mindig igazam van.

-Nem mindenben.–szólalt meg Tom.

-Tényleg, tudtál tankolni?-szegeztem neki a kérdésem.

-Képzeld el, tudtam, bár majdnem kifogyott a tank.

Csak ördögien mosolyogtam rajta, valahogyan nem hatott meg a megszólalása. Kitöltöttem a vízet, majd meghúztuk.

Nem sokkal később immár teljes létszámban röpült a pezsgő dugója, melyet Tom bontott meg. Látszik, hogy ő bontotta, hisz egy kis rész ki is futott belőle.

-Ki adta Tom kezébe, hogy pezsgőt bontson? Hisz évekkel ezelőtt sem tudott.-jegyezte meg kis mosollyal Evolette.

-De most legalább nem lőtte ki az égőt.-nevetett Bill.

-Bill te se dumálj, neked is voltak cikis dolgaid!-szólt közbe Tom.

-Jujj tényleg, amikor megjelent a csinos, fiatal matektanárnő. Bill ódákat zengett róla.-szállt be Georg.

-Tényleg, emlékszem, nála jelentkeztél matekversenyre is.-mosolygott Tom öccsére.

-Jól felkészített téged a versenyre, melyek után repült a tanárnéni.-emlékezett vissza Gustav is.

-Miért is repült Miss Nord?-kérdezte meg Evolette, ki a mai napig nem tudta az igazságot.

-Kapott egy másik allásajánlatot.-mondta tömören Bill.

-Jajj, Bill nem kell szégyellni, hogy lefeküdt veled.-mondta ki az igazságot Tom, mire nekem s Evolettenek a szája tátva maradt.

-És mondd csak Bill, jó volt?-kérdezte meg Georg, hogy kicsit hergelje.

-Azt mondtam már, hogy a magánéletem nem rátok tartozik? Remélem, nem kell mégegyszer elmondanom!-jegyezte meg Bill, majd bement az egyik hálóba.

-Utána megyek.-mondtam, s eltűntem a szobám felé.

A szokásához híven az ágyon kényelembe helyezve magát, hanyatt nézte a mennyezetet, mely vörösre volt festve. A mellkasa fel-le emelkedett, s csak bámulta a fenti sötétséget. A kislámpám halványan világított, nem kapcsolta a legnagyobb fényre. Az arca kisebb csalódottságot tükrözött.

-Nem gond, ha bejövök?-dugtam be a fejem az ajtón.

-Nem, dehogy.-mondta, miközben csak nézte a mennyezetet.

-Ha arra gondolsz, hogy a jelenléted mekkorát nőtt vagy esett a szememben, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak, hogy ugyanolyan vagy, mint voltál.

-Nem ez. Minek kell mindig elhencegniük ezzel?

-Ezzel sebezhető leszel addig, amíg túl nem lépsz rajta. Tudom, nem könnyű elengedni a füled mellett ilyen dolgokat, de meg kell birkózni vele, ha egyszer elmondtad, hogy hogyan, mikor és kivel volt az első eset. Hidd el, ennél az apró ügynél vannak jóval súlyosabb dolgok is, melyek nem veled történtek meg.

-Mire akarsz kilyukadni?-pillantott először felém.

-Tudod velem egy sikátorban történt meg először. Szokásomhoz híven lógtam a suliból, mígnem az egyik este a haverok későn szóltak, hogy nem jönnek a megbeszélt helyre. Tél volt december, igyekeztem hazafelé, mikor hátulról egy, előről pedig két férfi torlaszolta el az utam. Nem tudtam menekülni, kelepcébe zártak. Aki mögöttem volt, megerőszakolt az elhagyatott háztömbnek lökve. Persze otthon nem említettem, fel sem tűnt senkinek, hogy mi történt.

-Ez most szíven ütött. Sajnálom!-ült fel az ágyamon.

-Ne sajnáld. Azóta megtanultam sok dolgot az életben. Már nem vagyok lázadó tinédzser, aki nem tud magára vigyázni. 22 éves felnőtt nő vagyok, aki szeretne aludni, mert reggel 10-kor vizsgázik.-bújtam be az ágyba.

-Kimenjek?

-Maradhatsz, úgysem fogunk elférni. Szerintem Georg is bent alszik Evolettenél.

-Nem tartom kizártnak.

-Jó, akkor aludjunk.

-Okés, jó éjt!-adott egy puszit.

-Neked is.-viszonoztam a puszit, majd nehezen, de sikerült elaludnom.