19. rész

A legjobb hely az országban…

Nem sokkal később válasz is érkezett az sms-emre. Az első persze, hogy Evolette volt, ki írta: „Szia, gratulálok, este készülj, hogy megünnepeljük! Addig is hajrá Billel! Pussz, Evolette”.

Ezek után, a telefonom kezdett nagy csörgésbe.

-Szia Bill!-vettem fel.

-Szia kislány, akkor most tudunk találkozni? Örülök, hogy sikerült a vizsga, akkor most tudunk találkozni az Alexanderplatz-on?-kérdezte meg.

-Persze, merre vagy?

-Hát per pillanat a liftben vagyok, de kocsival egy negyed óra alatt ott vagyok. Te merre kószálsz?

-Az egyetem melletti utcában vagyok, de akkor igyekszem az Alexanderplatz felé. Az egyik várok majd rád.

-Jó, akkor egy negyed óra, és ott vagyok.

-Oksi, én is.

-Szia!

-Szia!-nyomtam ki a telefont, majd indultam egyenesen a híres tér felé.

Az egyetemtől tényleg nem volt messze. Az egyik buszt sikerült elcsípnem, s 5 perccel később már kerestem a szabad padot. Mindenhol a szerelmespárok lézengtek, egymás kezében. Jobb helyet ki sem találhatott volna Bill. Az egyik padon vártam, míg meg nem kocogtatta a vállam.

-Ki vagyok?-kérdezte meg aranyosan.

-Hát nem a csúnya, gonosz szellem.-mosolyogtam rá.

-Igen, mert én csakis a jószívű lélek lehetek. Na, de gyere, van egy meglepetésem számodra.-húzott fel a padról.

-Ohh, na és mi lenne az?-mentem utána.

-A meglepetés az úgy meglepetés, ha nem árulják el. Szóval, hölgyem beszállás!-nyitotta ki az anyósülés felőli ajtót.

-Most nem gondolod komolyan, hogy beülök melléd?-néztem rá.

-Hidd el, jól vezetek. Bízz bennem!

-De ha egyszer állít meg a rendőr, többet soha nem ülök be melléd.-szálltam be az autóba.

Nem kellett benne csalódnom. Tényleg jól vezetett, csak minimálisan lépte át a megengedett sebességet, és szerencsénkre nem találkoztunk rendőrökkel. Így is volt nekem elég belőlük.

-Merre megyünk?-szólaltam meg, mikor már lassan elhagytuk a fővárost.

-Csak Magdeburgba.-felelte lazán.

-És mit akarsz ott csinálni?

-Meglepetés, kislány.

-Tudod Bill, az ilyenfajta meglepetéseket nem szeretem.

-Kívánni fogod, hogy még egyszer hozzalak majd el!

-Majd meglátjuk!-hagytam ennyiben a dolgot, miközben a CD lejátszóval babrált egy sort.

-Mi ez?-hallottam meg egy dalt.

-Megígértem, hogy mutatok pár számot tőlünk.

-Ez te lennél?-tört rám a felismerés, miközben hallgattam a kellemesen mély hangját a hangszóróból.

-Igen, még 17 évesen. A dal címe, Spring nicht. A szám arra akar rávilágítani, hogy sose add fel a dolgot, bármi is legyen az.

-Mennyire költői voltál…-hagyta el a számat a megjegyzés.

-Tudok ám, ha akarok.-mosolygott.

-Gondoltam, de az utat figyeld!-szakítottam félbe, s a mellettünk elsuhanó tájat kezdtem kémlelni, miközben hallgattam, ahogy énekel.

Nagyon szép hangja van, s emellett érzelmesen énekelte a következő számot is. Az azt követőnél néztem felé, s észrevettem, ahogyan elmosolyogja magát. A dalszöveg csakis magáért beszélt, Reden. Az utat figyelte, s lassan elértük a keresett város határát.

Nem sokkal később megálltunk egy étterem előtt. Megállította a motort, s az ajtóm felé sietett, hogy kinyissa. Hm, micsoda lovagias…

-Szóval egy étterembe hoztál? Berlinben is van egy csomó.

-De ilyen jót sehol sem eszel majd. Gyere, menjünk be.-indult a bejárati ajtó felé.

Amint beléptünk, egy pincér közeledett felénk.

-Szia Antonio, tegnap foglaltattam még egy asztalt a nevemre.-fogott kezet Bill az illetővel.

-Szevasz, Bill, jó itt látni téged és végre nem egyedül vagy, ki ez a szép kis hölgy melletted?-indultunk meg az asztal felé.

-Ő itt Annah Schultz, Annah ő Antonio Schmidt, a volt szomszédunk fia, akiké az étterem.-mutatott be neki.

-Örvendek!-fogott velem kezet.

-Én is.-mondtam.

-És Antonio, a meglepetés itt van?-kérdezte meg Bill, miközben az étlapot bújtuk.

-Természetesen.

-Okés.

-Milyen meglepetés Bill?-néztem rá.

-Figyelj Annah, nemsokára meglátod, remélem örülni, fogsz neki.-mosolygott.

-Titokzatos vagy Bill Kaulitz!-mondtam, majd átgondoltam még egyszer, hogy mit óhajtok enni.

Kis idővel később Antonio visszaért, felvette a rendelésünket, s Bill egy üveg vörösbort rendelt ital gyanánt. Az étel bő egy óra alatt kész lett.

-Jó étvágyat!-mondta, mielőtt nekiláttam volna.

-Neked is.-mosolyogtam rá.

A késői ebéd nemsokára elfogyott.

-Igazad volt, tényleg nagyon finom volt a hagymás rostélyos.

-A legjobb étterem az országban, de még hátra van a meglepetés, de már csak percek kérdése.

Alighogy kimondta, pár percen belül az eddig elfüggönyözött színpadszerűségről eltűnt a függöny, s Nena tűnt elő. Igaz nem voltam valami nagy Nena rajongó, de ez most tényleg meglepett, s azt hiszem Bill elérte, hogy megszeressem az énekesnőt. Pár számot énekelt Nena, majd csatlakozott hozzánk.

-Istenem Bill, ez tényleg meglepetés volt a javából. Nem gondoltam volna, hogy Nena lesz ma este a meglepetés, nagyon köszönöm.-dőltek belőlem a szavak az autóban.

-Nagyon szívesen, gondolom akkor, jól érezted magad.-mosolygott felém.

-Mi az, hogy.-mosolyogtam.

-Én mondtam, hogy megünnepeljük a vizsgádat.

-Ez ünneplés volt a javából. Jesszus, már ennyi az idő?-néztem rá a telefonomra, mely fél 8-t mutatott.

-Igen.

-Nekem dolgoznom kellene, ajjajj.-húztam a számat.

-Hát ma már nem mész be az szent. De mondom, nem lehetne, hogy ne járj oda dolgozni?

-Bill, tudod jól, hogy szükségem van a pénzre, hogy finanszírozni tudjam az egyetemet, illetve a bérlést is. Ne kezdjél bele, hogy adsz kölcsön, mert nem fogok belemenni.

-Jó, hagyjuk, nem akarok veszekedésbe torkollani ezután, a nap után.

-Azért!-néztem rá.

Az út hazafele ugyanolyan hosszú volt, mint idefele, és most még zenét sem kapcsolt be. Azt hiszem megbánthattam, pedig nem akartam.

Berlin külvárosában voltunk, mikor megszólaltam.

-Nem akartalak megbántani.

-Nem bántottál meg!

-Dehogynem, Magdeburg fele még zenét is betettél, s nem ilyen mereven fogtad a kormányt sem.

-Sötétben mindig jobban kell figyelnem. Egyszer majdnem a szarvas bánta meg. Szóval jóval körültekintőbb vagyok este a vezetésnél. Általában, ha buliba megyünk azért is vezet sofőr, meg ugye mi iszunk, és nem szabad ittasan vezetni.

-Nem lenne szép egy ittas balesetben látni téged.

-Nem is fogsz!

-Szavadon foglak!

Lassacskán elértünk a lakáshoz. Bill, ahogy az étterem előtt, most is lovagiasan kinyitotta az ajtót, s még fel is kísért.

-Hát, köszönöm ezt a mai délutánt és estét. Nagyon jól éreztem magam, meg az meglepetés az megint leírhatatlan volt. Köszönöm.

-Nagyon szívesen, bízom benne még meg fogjuk ismételni.

-Akkor megyek Bill, legyen szép éjjeled.

-Annah várj!

-Mi az Bill?-fordultam hátra.

-… semmi.-mondta zavartan.

-Értem, szia.-mentem be a lakásba, hol a nappaliban égett a villany.

-Szia te csaj!-jött ki Evolette-Mi volt?

-Nagyon jó volt, és azt hittem meg akar csókolni az előbb. Majdnem bejöttem, mikor megszólalt, de semmit sem mondott, majd köszöntem és bejöttem.

-Menj már utána, mozdulj már!

-Itt lehet még?

-Itt hát, vagy most ér le a kocsihoz, na, menny, spuri!

-Okés.-mondtam, s rohantam le a lépcsőn, nem törődve azzal, hogy a többi lakót felkeltem, vagy megzavarom.

-Bill várj!-kiáltottam az egyik autó felé haladó alak után.