13. rész

Tom makacsságától Linda ismét haragra gerjedt. A férfi azonban szemlátomást olvasni tudott a gondolataiban, mert mielőtt egyetlen szót is szólhatott volna, nagyot lélegzett és így folytatta:

- Sejtem, hogy szörnyen dühös vagy rám, amiért ismét a múltadban vájkálok, de egyszerűen tudnom kell valamit! - A lány fülét megütötte a hangjából kicsendülő kérlelhetetlenség. - Pusztán a lelki nyugalmam kedvéért....

Lindának egyszerre nem volt ereje, sem kedve tovább folytatni a küzdelmet. El kellene mondanom neki, gondolta csüggedten. Ezzel legalább egyszer és mindenkorra véget vethetek a faggatózásának. Végül is nem én vagyok az egyetlen nő, akivel ilyesmi megesett.

- Nos hát, mi történt? - kérdezte Tom óvatosan.

Linda tenyere izzadni kezdett. Nyelt egyet.

- Két nappal az esküvőnk előtt, az egyetem utolsó félévében rajtakaptam a vőlegényemet a szobatársnőmmel. - Megbicsaklott a hangja. - Ostobamód azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen nő Alex életében - fűzte hozzá keserűen.

Tom közbe akart szólni, Linda azonban tiltakozólag emelte fel a kezét.

- Kérlek, hadd mondjam végig! Hisz annyira akartad tudni. - Kortyolt egyet a kávéjából, mert a szája kellemetlenül kiszáradt. - Nos, hogy rövidre fogjam - folytatta - tüstént elhagytam a lakását, és persze őt is. Másnap levelet kaptam tőle, amelyben az állt, hogy ős és Marilyn külföldre költöznek, és ott össze akarnak házasodni. Így rám hárult az a kellemetlen feladat, hogy a nászajándékokat, valamint a... - elakadt. Szíve hangosan kalapált, mégis jobban érezte magát egy kicsit. Talán most végre sikerül megszabadulnia attól a keserűségtől, amely oly régóta mérgezi már a lelkét.

Tom vágyakozó, gyöngéd pillantást vetett rá.

- Ugye tudod, hogy velem kapcsolatban nem kell tartanod ilyesmitől? Egész nyugodtan rám bízhatod magad. Én sohasem fogok visszaélni ezzel. Elhiszed, ugye?

Linda hatalmas gombócot érzett a torkában.

- Ehhez idő kell. Még most is...

- Tudom - vágott a szavába a férfi. - Ne is mondj többet. Lépésről lépésre fogunk a dolgok végére járni. - Elmosolyodott. - Mit szólnál, ha azzal kezdenénk, hogy meglátogatjuk az öcsémet és a lányát?

Linda ellenállása oldódni kezdett. Igen, vele akarok menni, vallotta be magának, együtt akarok lenni vele!

- Rendben, te nyertél... Átmeneti elmezavaromat majd ennek a csodálatos napfényes időnek a rovására írom...

Nevetve hagyták el az éttermet. A reggeliről teljesen megfeledkeztek.

*

A Lafayette-ig tartó másfél órás úton Linda kihasználta az alkalmat,és pihent egy kicsit. Igyekezett kiheverni az  álmatlan éjszaka meg az izgalmas reggeli fáradalmakat. Nem tudott igazán ellazulni. Mindvégig érezte Tom ellenállhatatlan vonzerejét, és nyugtalanította, hogy a férfi ekkora hatalommal bír a teste fölött. Elég, hogy mellette ül, és ő máris leírhatatlan vágyat érez, hogy kinyújtsa a kezét, és megérintse.

Amikor elérték Lafayette külvárosát, Lindát enyhe szorongás fogta el. Vajon hogy fogadja majd Bill és felesége a kislánnyal együtt?

- Hé, egész féltékennyé teszel! - szólt közbe Tom.

LInda meghökkenve fordult a férfi felé.

- Hogy az ördögbe jut eszedbe ilyesmi?

- Az imént borzasztó távol jártál tőlem gondolatban, nem igaz?

A lány elkapta a tekintetét. Azt hiszem jobb, ha megtartom magamnak, mire gondoltam,határozta el magában.

- Hm - felelte kitérően Tom kérdésére. - És ha igen? Miért olyan fontos ez neked?