22. rész

Sötét titkok…

A kazettát betette a lejátszóba, s várta, hogy elkezdődjön. Nemsokára feltűnt egy fiatal lány a képernyőn, kit a műtőből toltak ki a megfigyelőszobába. Mellette volt egy lány, a nővére. Egy vágás, s már azt mutatja, amikor már felébredt a megműtött lány. Barna fürtös haja volt, az arca szomorúságot tükrözött.

-Most már minden renben van Yvonne!-bíztatta Nicole.

-Nem is tudom, mi lenne velem nélküled. Nem lettem volna képes rá.

-Egyedülálló anya akartál lenni, méghozzá 16 évesen. Sosem fogadta volna el törvényes gyerekének. Te húztad volna a rövidebbet. Ő egy sztár tudod, bármire képes, hogy el ne fogadja a gyereket. Ha elmondtad volna neki, hozzádvágta volna, hogy vetesd el, nekik most ez a menő. De vége van, holnap hazamegyünk, és minden folytatódik, ahogy volt azelőtt a dolog előtt.

-A legjobb testvér vagy a világon Nicole!-ölelte meg a nővérét, s ezekben a percekben határozta el a nagyobbik testvér, hogy ezt egyszer Tom Kaulitz orra alá dörgöli, legyen bármi is.

A gitáros döbbenten állt a történteken. A video már nem folytatódott, hanem a jól ismert kedvenc rajzfilme volt rajta. Ha más lett volna, mérgében kinyomta volna a videot. De a rajzfilm nem volt más, mint az Oroszlánkirály. Nagy unalmában megnézte, majd mikor vége lett kinyomta, s ő is bedobta a szunyát.

Amíg ezek történtek, mi tovább buliztunk, s olyan fél 4 körül indultunk ki a szórakozóhelyről. Nem akartunk nagyon taxiba ülni, így gyalogoltunk hazáig. Azt hiszem, lehet, hogy nem kellett volna, hisz egy számomra ismerős arc köszönt rám.

-Annah Schultz?-kiabált a túloldalról.

„Nane, ilyen nincsen. Mit keres ez itt? Hogyan ismert meg?” - pörögtek le bennem ezek a kérdések.

-Annah, neked szólnak!-figyelmeztetett Bill.

-Tudom, várjatok meg itt, elintézem.-indultam meg a rendőr felé a túloldalra, csak nem vettem észre, hogy Bill 50 m-en belül követ.

-Látom megtaláltad a világod a börtön után!-jegyezte meg Peter.

-Veled ellentétben! De ahogy elnézem már nem vagy őr… mi van, csak nem sikerült az egyik erőszakoskodáson elcsípnie téged a főnöknek?

-Vigyázz a szádra, hogy mit beszélsz!

-Méghogy én?

-Emlékszel arra, hogy mit mondtam, mikor szabadultál?

-Nem voltam rá kíáncsi, tudod jól, hogy nem bírtalak!

-Nem, de igazi vadmacska voltál. Miután szabadultál, nem volt kivel játsszak! Elértem a főnöknél, hogy járőrös legyek. Téged kerestelek a mai napig.

-És ugyan miért? A feleséged már nem jó?

-Úgy szép az élet, ha égeti a tűz!-érintette meg a karom.

-Ne érj hozzám, te szadista disznó!-rántottam el a kezem.

-Tudom, hogy szívesebben lennél velem, mint a mögötted állóval!

-Hogy mi?-fordultam meg, s Billel találtam szembe magam.-Nem megmondtam, hogy lerendezem és jövök?

-Mi folyik itt Annah?-kérdezte meg ingerülten.

-Otthon elmondom.

-Nem kell otthon, elmondom én.

-Nehogy meg merd tenni!

-Dehogynem. Szóval ő Annah Schultz, én Peter Morgan vagyok, most már fél éve járőrös rendőr. Azelőtt a városi női börtön egyik őre voltam. Annah-t másfél éve hozták be az örsre, annak a gyanúnak a vádjával, hogy mindenhonnan lopott. Pert indítottak ellene, s egy év fegyházra ítélték, fél éve szabadult, augusztus végén. Csak ennyit akartam, s jól vigyázz kivel állsz le, ő nem a te osztályod!

Egy hatalmas pofonnal jutalmaztam Peter-t, s elrohantam Billt fellökve.

Rohantam át a túloldalra, nem érdekelt még a többiek kiáltása sem, az otthonomra vágytam, semmi másra. Rekord idő alatt értem haza, bár a végére az oldalamba nyilalt már a fájdalom. A lifttel szerencsém volt, pont lent volt. Sikeresen felértem a lakásba, s egyenesen a cigisdobozomat magamhoz véve kihúztam a balkonra. Miközben éreztem a nikotin szétáramlását a testemben, átkoztam Petert, hogy elmerte csakúgy mondani a titkom. Mégis hogy került a járőrözők közé? Méghogy engem keresett… undorodtam tőle, ahányszor ajánlatot tett nekem. Ennek utána fogok járni, esküszöm, rács mögé fogom juttatni. Próbáltam nem sírni, de egy-két könnycsepp csurgott végig az arcomon.

Lehetett hallani, ahogy kint is nyitódik az ajtó, s felértek a többiek.

-Hol lehet?-kérdezte meg egyből Bill, mikor felértek.

-Talán a szobájában lehet.-mondta Gustav.

-Nem hinném. Az erkélyen van.-mutatott Evolette a balkon felé.

-Beszélek vele!-indult meg Bill.

-Óvatos legyél!-szólt utána Evolette.

-Igyekszem!

Az ötödik szálat nyomtam el, mikor kijött s leült mellém. Nem szóltam semmit, nyúltam a következő szálért, s miután meggyújtottam a város fényeit néztem.

-Szia!-köszönt egy két perccel később.

-Hello!

-Miért rohantál el?

-Nem volt elég szerinted az, ahogy megalázott.

-Tőled akarom hallani!

-Jó! Akkor elmondom. Mindez azután kezdődött, mikor a legutóbbi pasimmal szakítottam. Otthonról már rég megszöktem, haza nem mehettem. Azt tudom, hogy ők a nevelőszüleim, és már említettem neked, hogy a csicskájuk voltam. Oda nem mehettem vissza. Senkim sem volt az égvilágon. Barátaim sem, akihez mehettem volna. Ahol laktam régen, mindenki egy du.gható ku.rvának tartott, aki szétteszi a lábát. A lányok megbotránkozva néztek végig rajtam. Visszatérve a szakítás utáni részhez, nem volt más helyem, mint az utca. A pénzem hamar elfogyott, kénytelen voltam lopkodni. Egyszer meg lebuktam, és 1 évre ítéltek el. Tavaly augusztusban szabadultam, pár napig az utcán koldultam az Alexanderplatzon, majd rámtalált Annabella. Tudod, Klaus társa. Onnan meg már ismered a sztorit.-fejeztem be.

-Miért hallgattad el ezt a részt előlünk?

-Te képes lettél volna elmondani?

Némán hallgatott.

-Nem lettél volna rá képes. Látom rajtad. Mit gondolsz, miért titkoltam.

-Szégyelled magad még mindig.

-Nem hittem volna, hogy ez a szemét dög képes lesz elmondani.

-Ha azt hiszed, hogy haragszok rád, akkor tévedsz. Megtörtént eset a múltban, a lényeg hogy túlléptél rajta.-mondta bíztatóan.

-Igen, de ha nem gond, akkor ne hozzuk fel.

-Jól van. Megértelek, na de gyere ide! Valamivel tartozol nekem!

-Ohh, és mivel?-jelent meg a mosoly az arcomon.

-A csókommal.-kacérkodott, s már éreztettem is vele.

Hamarosan bedőltünk az ágyunkba, s a lakás többi lakójával mi is álomországba repültünk.

Másnap délután keltünk. Eléggé másnapos fejünk volt.

-Tom merre van?-kérdezte Georg, mielőtt Xbox-ozott volna Billel és Gustavval.

-Tegnap este befűzte a csajt, biztos jól kifáradtak. Esetleg, van még Aspyrin? Szétmegy a fejem.-jelentem meg a szőrmés papucsomban.

-A szokásos helyen, főzzek kávét?-kérdezte meg Evolette.

-Igen, légyszi és köszi.

-Gyere.

Bementem a konyhába, s leültem a székre. Fogtam a fejem, míg elém nem került az életmentő gyógyszerem a fejfájásomra.

-Jól eltitkoltad előlem ezt a börtönös sztorit!-jegyezte meg, miután becsukta az ajtót.

-Tudom és sajnálom, de nem akartam, hogy megvessenek.

-Ki vetne meg? Én? Tudod jól, hogy min mentem én is keresztül. Abban különbözik, hogy nem jutottam el a rendőrségig!

-És te tudod, hogy milyen kibírni a sitten 1 évet?-emeltem fel a hangom.

Hallgatott.

-Borzasztó. Hetente egyszer, ha zuhanyozhatsz hidegvízben. Az őrök s a többi rab azt nézi, hogy mit lophat tőled. Mindennapos a verekedés, a fenyegetés, s az őrök meg röhögnek. A higiénia a borzasztónál is borzasztóbb. Ágyak melyeket alig valami tart össze. Ablak, ami van, kicsi. Úgy tudod lefoglalni magad, ha ott dolgozgatsz valamit, mert különben belebolondulsz. Soroljam még?

-Nem kell, felfogtam. De elmondhattad volna! Elvileg a legjobb barátnők mindent megosztanak egymással.

-Időre van szükségem, míg 100%-ig képes vagyok valakiben megbízni! Nem egy barátnőm vallott a legjobb barátnőjének, s közben meg minden hazugságot terjesztett rólam. Remélem meg tudod érteni.

-Igen, és nem akartalak megbántani, csak túl hirtelen jött ez az egész.

-Fátylat rá, múltbeli esemény, a lényeg, hogy megtaláltam a valódi önmagam.

-Ez a beszéd!-mondta, majd megöleltük egymást.

-Te, fogadjunk, kint hallgatóznak…

-Alap!-nyitotta ki az ajtót, s hat kíváncsi szempár szegeződött ránk.

-Én nem akartam!-emelte fel Gustav a kezét.

-Georg volt az ötletadó!-jegyezte meg Bill.

-Ez bosszút kíván! Nem?-néztem Evolette-re.

-Hát azt!-egyezett bele, s nagy csikizés vette kezdetét.

Rá egy 10 percre viszont valaki ráült a csengőre.

-Nyitom!-mentem az ajtóhoz.

-Szia csajszi, hát te hogy nézel ki?-kérdezte az ajtóban Tom.

-Hát tudod a hallgatózás csúnya dolog, így hát a fiúkat kicsit megdorgáljuk az unokatesóddal.

-Beszállok… na, emberek ki van itt? Naná, hogy az isten!-ment be Tom a nappaliba, s az oldalunkon legyűrtük a hallgatózókat.

-Te Tom, elég korán ideértél!-jegyezte meg Georg.

-Mivel a csaj otthagyott este. Helyette hagyott ott egy videot.

-Milyen video?-kapcsolódott be Bill is.

-Majdnem lett egy gyerekem… állítólag a csaj húgát csináltam fel, 16 éves volt 2006-ban. De persze elvetette a nővére tanácsára, mivel meg akarta tartani. Abban hitt, hogy majd elfogadom sajátomnak a kicsit. Csak azt tettem volna, jó hogy elvetette. Utállom a gyereksírást!

-Hogy hívták a lányt?-kérdezett rá Bill.

-Valami Yvonne, a nővére meg Nicole.