23. rész

I miss you…

-Andreas barátnője Yvonne. Nicole pedig Londonban tanul, és nemrég jött haza.-mondta Bill, miután Tom meglepődött fejet vágott.

-Honnan tudod te ezt?-kérdezte a rasztás.

-Jó egy hónapja, amikor megléptem délután, Andreas-szal találkoztam és a lánnyal, meg ott volt Nicole is.

-Az annyát! És meg sem említetted volna, hogy találkoztál Andreas-szal. Megyek, és felhívom!-határozta el a rasztás, s már le is nyomta a hívó gombot.

Ezalatt egy másik kontinensen Amanda Taylor vegyes érzelmekkel kelt fel ismét. Megint egy új nap indul számára, mi semmivel sem lesz jobb, mint az előző. Hosszú csokoládébarna haja van, hozzá illő barna szemekkel, a bronzos barna színén már meg sem lepődnénk. Gyönyörű fiatal nő a maga 23 évével. A férfiak bomladoznak utána, egyet-egyet ki is használ, de másnap reggel búcsút int neki. Régebb óta egyedül él már a kis, de annál szebb lakásban. Egy kis lakás, ami csakis az övé, hol senki sem látja, ha szomorú vagy bánatos.

Kecsesen lépked a reggeli kávéja után a fürdőszobába. Megmossa az arcát, s belenéz a tükörbe. Nem lepődik meg ismét önmagán, hogy ismét egy szomorú lány néz vissza a tükörből. Ezernyi kérdés jár a fejében, melyet fel szeretne tenni neki, ki egyik napról a másikra hagyta el. A hálószobájában az éjjeliszekrényen még most is ott van az a fénykép, amit jó egy éve Las Vegas és Los Angeles között készítettek. Mindegyikük arcáról a boldogság tükröződik a fogkrémreklámba illő mosollyal s hófehér fogakkal. A srác nagy nyomot hagyott benne, és még mindig nem érti, hogy miért hagyta el őt egyik napról a másikra, hisz szerette, sőt Las Vegasba az egyik kápolnában örök hűséget fogadtak.

-Szia, mondd Angela!-vette fel a telefonját.

-Szia, bocsi, hogy most zavarlak, de el tudsz velem jönni a hétvégén egy konferenciára Berlinbe?

-Muszáj?

-Hát James lebetegedett, és azt a béna Ninát meg nem hozom el. Na légyszi, úgyis rég ruccantunk már ki egyet. Gondolj bele, Európa, új légkör, és mellesleg Németország.

-Mennyi nap lesz?

-2 nap a konferencia, de maradhatunk ott még utána egy hetet, hiosz szabin vagyunk. Gyere el, légyszi.

-Elmegyek, majd csak történik valami.

-Ne mondd, hogy még mindig azon a szemeten rágódsz, aki elhagyott?

-Angela te ezt nem értheted, hisz neked ott van Lucas, ki nem lépett le az egyik napról a másikra, szó nélkül. A telefonját sosem veszi fel, ki van kapcsolva… hadd ne kezdjem el előről.

-Értem, de csaj túl kéne lépned rajta, s most Berlin jó lesz.

-Jó ám.-egyezett bele.

-És egy közös fotót se hozz magaddal, ahogy szoktad!

-Gondolkodom rajta. Másnem a bőrönd alján hagyom.

-Ez a beszéd, na de most leteszem. Akkor holnap a reptéren, szia.

-Oks, szia.

Lehuppant az ágyára, s csak kémlelte a narancsszínű mennyezetet, majd a kezébe vette a bekeretezett képet.

-I miss you!-mondta hosszas nézegetés után, s egy kósza könnycsepp futott végig az arcán.

-Na, mit mondott Andreas?-kérdezte meg Gustav, mikor Tom visszajött.

-Hétvégén Hamburgban átjönnek, szóval péntek este megyünk haza!

-Nem jöttök el velünk?-kérdezte meg Bill Evolette-re és rám nézve.

-Dehogynem jönnek, ezt meg sem kellett volna kérdezned!-válaszolt Georg.

-Tök jó, hogy így eldöntitek…-szólaltam meg.

-Nem akarsz jönni?-nézett rám Bill.

-De, ki nem hagynám.-mosolyogtam.

-Na azért. Jó lesz, hidd el nekem.

-Elhiszem.

-Amúgy Bill, milyen Yvonne?-tért egyből rá a lényegre Tom.

-Házinyúlra nem lövünk!

-Nem is akarok. Na, de mondd, olyan szép, mint a nővére?

-Majd meglátod, nem mondok semmit. De tudja jól, hogy ki vagy. Andreas-szal boldog, és bízom benne, hogy nem kavarsz be.

-Nem fogok, ez 100%!

-Kíváncsian várjuk a végkifejletet!-jegyezte meg Georg.

-Várhatjátok is!

-Jól van, ne piszkáljuk már Tomot, ha azt mondja, hogy nem fog bekeverni, főleg a legjobb haverjának, akkor biztosra veheted!-állt mellé Evolette.

-Köszönöm, te vagy a kedvenc unokatesóm Evolette.-ölelte meg a rasztás a lányt.

-És én kimaradok a hármasölelésből?-kérdezte Bill.

-Gyertek ide!

Péntek este, immár 3 luxusautó követte egymást, s egyenesen Hamburgba tartottak. Elől egy Cadillac, majd mögötte egy Audi, majd egy BMW ment az autópályán.

-Mindig így szoktatok menni?-kérdeztem Billtől, miközben az utat figyelte.

-Persze. Engem mindig védenek, hisz a frontember vagyok!

-Miért vagy ennyire önelégült?

-Mindig ilyen voltam. Muszáj mutatni, hogy törhetetlen vagyok, mégha lelkileg szét vagyok. Ez az egózás részben emiatt alakult ki az évek alatt. Engem így ismertek meg, ahogy Tomot a nőfalásról. Ő sem volt ilyen, míg híresek nem lettünk.

-Miért? Milyen volt?

-Hasonló a nyáladdzó Bill Kaulitzhoz.-nézett komoran az útra.

-Történt valami gondolom a múltban, amitől ilyenné vált?

-Annah, ne haragudj, de nem szeretnék most erről beszélgetni. Később, ha olyan lesz a közérzetem, ha nyugodt környezetben leszünk, akkor elmondom. De most nincs is hozzá jó hely sem.

-Jó, tudok várni.

-Köszönöm. De Tom tényleg azóta az eset óta csak ilyen. Mindenkiben őt keresi. De bővebben mondom majd csak később.

-Okés. Figyeld csak az utat, keresek valami zenét addig.

Volt egypár CD a kocsiban, de a legjobban mégis egy régebbi Pink album tetszett meg. Az autóban sikerült ismét elszundítanom, így arra riadtam meg, hogy Bill szólongatott, hogy megérkeztünk.

Ugyanezekben a percekben immár Berlinben landol a New Yorkból érkezett járat, amellyel Amanda Taylor és a barátnője Angela érkezett.

-Hmm… Németország, sok helyes német pasi!