25. rész

The answer…

-Hogy mi vagyok? Mégis ki a fene vagy te?-kapott észbe Amanda.

-Mit kerestél a barátom szájában? Újabb rajongó vagy, ki nem tudja türtőztetni az indulatait?-kiabált Evolette.

-És te ki vagy kisanyám? Elvileg a férjemmel csókolózhatok az utcán!

-Hogy mi?-néztünk Evolettevel egy hatalmasat.

-Georg, mondd, hogy egy pénzéhes dög, aki hülyeséget állít!-reménykedett Evolette.

-Evolette, én nagyon szeretlek. Azt hittem sosem fog kiderülni az igazság, de amit Amanda mondott, az az igazság. Es tut mir leid.-nézett a reményekkel teli szembe a basszusgitáros.

-Sajnálhatod is! Mondd, mire voltam jó? Alkalmi partnernek? Szerettél egyátalán, vagy csak szánalomból voltál velem az elmúlt időben?

-Evolette én, szeretlek…-mondta, mire egy pofon volt a válasz.

-Akkor nem teszed ezt velem!-hagyott ott minket Evolette.

-Evolette várj!-kiáltottam utána, de már láttam, hogy beszállt egy taxiba.-Hatalmasat csalódtam benned, sok boldogságot!-hagytam ott őket, s bementem az étterembe.

Billék a legeldugottabb helyen ültek.

-Sziasztok, mi lenne, ha angolosan a hátsó ajtón távoznánk? Otthon mindent elmondok!-értem oda az asztalhoz.

-Szia, mi történt Annah?-gyanakodott Bill.

-Menjünk és mindent elmondok!-sürgettem őket.

-Mi lesz Evolettevel és Georggal?-tért ki Tom.

-Épp ezaz… a haverotoknak felesége van, valami Amanda személyében. Itt kint csókolóztak, mikor ideértünk. Evolette leüvöltötte a fejüket, s taxiba szállt, biztos, hogy hazament. Go haza, jöttök?-kérdeztem, hisz ledöbbenve ültek.

-Nem! Hol van az a szemét és a felesége?-állt fel Tom, hallani lehetett a mérget a szavaiban.

-Kint. Nehogy kimenj jelenetet rendezni!-álltam elé.

-Annah, engedj ki!-rántotta el a kezem Tom, s csak azt vettük észre, hogy kimegy.

-Hatalmas balhé lesz, érzem…-jegyezte meg Bill.

Utána rohantunk az étteremből. A helyzet magáért beszélt, Tom nekiment Georgnak. Mindketten a földön voltak, s hatalmas tusa zajlott köztük.

-Szedjétek már szét őket!-kiabált ránk Amanda.

-Igaza van, szedjétek szét őket.-kaptam én is észbe.

Egy 10 perccel később immár szétválasztottuk őket. Mindkét verekedőt kettős erővel fogtuk le, nehogy újra egymásnak rontsanak.

-Hol van az autó?-kérdeztem meg.

-Hátul álltunk meg a parkolóban. Nyúlj bele a zsebembe, benne van a Cadillac kulcsa.-mondta Tom.

-És a tiéd?-mentem Georg elé.

-Amanda, a bal farzsebemben van, add oda neki.

-Tessék.-adta oda.

-Köszi, mindjárt jövök, mentek ti előre, utána meg mi!-tűntem el, s nem sokkal később a fekete BMW Cabrióval tértem vissza.

-Szálljatok be, Amanda vezet!-utasítottam.

Sikerült betenni Georgot az anyósülésre, majd Amanda beletaposott a gázba, s elmentek.

-Utánamennék és szétverném a fejét!-jegyezte meg Tom.

-Öcsi, vegyél vissza!

-Bill, én vagyok az idősebb! De menjünk!

-Megyünk Tom. Beülsz szépen hátra velem, és elkezdelek leápolni.

-Elől akarok ülni!-akaratoskodott.

-Nem! Hol van a mentőláda?-kérdeztem meg.

-Csomagtartóban. Gustav, ülj be mellé másik oldalról, addig idehozom.-szállt ki Bill az autóból.

Egy percen belül Bill beszállt az autóba, hátraadta a cuccost, majd elindultunk.

Negyed óra múlva a kapucsengővel sikerrel járva szálltunk be a liftbe. Amíg fel nem értünk, csend volt a liftben. Kinyitottam az ajtót, majd bementünk.

-Hol van?-kérdezte meg Bill.

-Bill, te vagy csak ennyire süket? Tusol.-mondta Gustav.

-Najó, most megvárjuk, míg elkészül, és utána kiönti a szívét. Addig összeütök valamit, meg közben lejegellek Tom.

-Nem rendelünk inkább pizzát?-szólalt meg Bill.

-Nem Bill. Nem foglak megmérgezni, csak gyorsan adok jeget a tesódnak, és csinálom is a vacsorát.

-Ne segítsek?-ajánlkozott Gustav.

-De, segíthetsz.

-Mit csináljak?

-A paprikát meg kéne mosni, felvágni kisebb szeletekre, egyenlőre.

-Okés!-nyúlt a pulton lévő paprika felé.

Gyorsan én meg Tomnak az arcához nyomtam a jeget, majd sikeresen visszajutottam volna a konyhába, ha Bill meg nem állít.

-Valamivel tartozol!

-És mivel?

-A csókoddal.-mosolygott.

-Tényleg. Bocsi, de ez az ügy…-nem hagyta, hogy befejezzem, a nyelve már a számban volt, s hosszan csókoltuk egymást.

Ezután visszamentem a konyhába az ikreket magukra hagyva. Örültem, hogy Gustav segít a vacsi készítésében. Én nekiálltam a hagymát felvágni, ahogy tettem a snidlinggel illetve a kolbásszal. Ezt követően elővettem egy nagyobb s mélyebb serpenyőt, melyben megpuhítottuk őket tettünk bele egypár fűszert, majd ráütöttünk jópár tojást, s elkészült a vacsora.

Időközben Evolette is elkészült a fürdőben. Leült az unokatestvérei közé, s döbbenten vette észre, hogy Tomnak nem egy lila folt van az arcán.

-Veled meg mi történt?-kérdezte meg őt.

-Használtam az öklömet és Georg sem hagyta annyiban.

-De Tom nem kellett volna.-kezdett ellenkezni Evolette.

-Méghogy nem? Az unokatestvérem vagy. Ki más van neked még rajtunk kívül? A szüleid szóba sem állnak veled, örülök, hogy rádtaláltunk, és tudod, hogy szeretünk.

-De nem kellett volna miattam összevesznetek vele. Mi lesz így a bandával?-tért a másik lényeges kérdésre Evolette.

-A banda megy tovább. Nem muszály puszipajtásoknak lennünk. A lényeg, hogy tudjunk dolgozni!-mondta Tom.

-De így nem lesz az igazi.-nézett rájuk.

-Evolette, nem nézhettünk tétlenül a dolgot, szeretünk!-szólalt meg Bill is.

-Szóval akkor ti sem tudtátok, igaz?

-Nem. Még most sem tudom teljesen felfogni.-bámult előre Bill.

-Te várj Bill. Van egy sejtésem… mikor ment el Georg New Yorkba?

-2 éve, kb.-felelt a kisebbik Kaulitz.

-És nem is rég tért vissza. Júliusban. Ez volt az a nagy kiruccanása. Szánalmas, míg neked meg mondta, hogy szeret, addig volt egy felesége. Ekkora bőrrel az arcán…-mérgelődött Tom.

-Azt hittem, hogy minden klappolni fog, erre tessék. Amikor megláttam, azt hittem, tőrt forgatnak bennem.-jelent meg ismét egy könnycsepp Evolette szemében.