29. rész

„Mert én vagyok Amanda Taylor!”

Miután sikeresen Amanda elkészült, és vele együtt Georg is lementek a hotel őrzött mélygarázsába, s nekivágtak Hamburgnak. Georg számára mostanában ez már megszokott táv volt, Evolette miatt. De most nem ő ült mellette, hanem a felesége. Halkabb zene szólt az autóban, csak azt lehetett hallani. Tudta a nő jól, hogy nem szereti a férje, ha zavarják vezetés közben. Egy három órás út után feltűnt Hamburg táblája.

-Megmutassam a stúdiónkat?

-Aludni akarsz?-mosolygott a lány.

-Hát mást képzeltem. Akkor majd este megmutatom. Apropó, gondolom a tengerpartot nem láttad.

-A hamburgi kikötőt még sosem.

-Akkor ideje lesz megismerkedned vele.-húzódott mosolyra Georg arcizma.

-Együtt a tengerparton. De rég volt már…-elmélkedett el Amanda.

-A nászútunkkor…

-Lassan egy éve.

Nem esett több szó az autóban, tudták mindketten, melyikük mire gondol. Negyed óra múlva a BMW Cabrio motorja egy kis parkolóban állt meg, szinte pár percnyire a tengerparttól.

-A rajongók miatt…-nyújtott egy napszemüveget Georg Amandának.

-Nem leszünk feltűnőek így? Hisz nem süt a nap. Ahogy elnézem elég csendes a környék, nem fog tizenéves rajongó itt lézengeni.

-Sosem lehet tudni, fő az óvatosság! Vedd fel.

-Jó, hogy New Yorkban nem vagytok még ismertek.

-Nemsokára azok leszünk. Most készül az új lemez, egy fél év és kijön angolul és németül is.

-És a rajongók, mennyire rajongók? Annyira, mint mikor én voltam tizenéves, és hatalmas fanatikusság volt Leonardo DiCaprio után vagy netán a Baskreet Boysért?

-Olyasmi, vagy még nagyobb.

-Akkor azt hiszem, felveszem a szemüveget.

Kézenfogva sétáltak a tenger partján. Néha-néha a tenger is kicsapott a lábukra.

-Ez hideg!-jegyezte meg a lány.

-Tudom. Mi lenne, ha bérelnénk ilyen napágyat?

-Szerintem leülhetnénk a padokra, vagy beülhetünk kávézni.-váltott Amanda.

-Kávé mellett voksolok.-csókolta meg a nőt.

Elindultak a parti kávézó felé. A délutáni órákban a hidegebb idő ellenére megfordultak egypáran. Az egyik eldugottabb asztalhoz ültek le. Kis idővel a pincérnő felvette a rendelésüket.

-Tényleg, emlékszel, hogy hogyan ismerkedtünk meg?-dobta fel a témát Georg.

-Ne is mondd. Kicsit ciki volt.

-Bárkivel megesik, de segítettem összeszedni az iratokat.

A recepciós fiatal hölgy éppen e-mailt gépelt a barátnőjének, mikor ismét megszólalt a telefon.

-Hallo, itt Amanda Taylor!

-Amanda, be tudsz jönni az irodába? Van pár irat, amit át kéne vinni a két utcával lejjebb lévő alvállalathoz.

-Persze, megyek.-tette le a telefont, s a főnöke ajtajának a kilincsét lenyomva, bement.

5 perccel később a déli New York-i utcákat rótta, a járdán a többi dolgozó néppel együtt. Kisebbfajta tömeg van mindenhol a déli órákban. „Meg kellett volna már rég szereznem a jogosítványomat!”-mérgelődött magában, míg azt nem vette észre, hogy egy tolakodó tizenéves kicsapja a kezéből a sok iratot.

-A francba!-kapott észbe, miután a lány elhaladt mellette, s az iratok 75%-a a földre került.

Az emberek nagyon nem foglalkoztak vele, lépkedtek tovább nem figyelve mi is van az orruk előtt. Amanda kénytelen volt elkezdeni felszedegetni az összekoszolódott papírokat. Miután sikeresen végzett tovább folytatta az útját. Az alvállalatnál elmondta, hogy egy kis gondja akadt a kézbesítés közben, melyet a kedves főnök elnézett, hisz ismerte a dolgozó kortársait. Mikor igyekezett visszafele a céghez, felhívta a főnökét az ebédszünet miatt, majd bement a közeli McDonald’s. Előtte nem ketten álltak, így várt. Azt már látta a nyugis ebédnek mára lőttek, s úgy, mint egy hete a laptop mellett fog a cégnél ebédelni.

A mellette lévő sorból egy nála 10 cm-rel magasabb, hosszú vasalt barna hajú fazon fordult ki a megpakolt tálcájával. Alighogy elindult, egy könyékbe ütközött, így a mellette lévő sorban álló lányra repült a két BigMac és a fél liter Cola light is az ingjén landolt.

-Ezt nem hiszem el, még te is! Ez nem az én napom!-tekintett a srácra Amanda.

-Istenem, bocsi nem akartam. Valakinek a könyökébe beleakadtam, és amilyen balszerencsés vagyok az ebédemnek lőttek.

-Még te vagy balszerencsés? A kiscsaj nekem jön, az utcán csomó irat kihullik a kezemből, egy óra alatt összeszedem, és most még te! Tiszta Cola és ragacs lettem!-adta ki minden felgyülemlett mérgét Amanda.

-Gyere fel hozzám, itt lakok nem messze, és kimosom az inged. S közben le is tudsz tusolni, ahogy látom nem egyszerű fiatal munkás vagy!

-Hát képzeld nem! A főnököm kinyír, de nem állíthatok ilyen szereléssel vissza.

-Gyere fel már. Mondom itt lakom a közelben, a főnöködet meg lerendezem. Bízd ide!-mondta magabiztosan, mely a lányban a sok rosszpont után a mai nap során, egy jót is talált.

-Jussunk ki innen!-indult meg a kijárat felé.

-Egyébként Georg vagyok. Georg Listing.-mutatkozott be neki immár az utcán.

-Amanda, Amanda Taylor.

Georg tényleg nem lakott olyan messze a mekitől. Egyszerű agglegénylakása volt. Egy kisebb fürdő, egy nappali, egy kis konyha, egy hálószoba. Kislakás, de belülről minden olyan nagynak tűnt. Amanda elment tusolni, de előtte Georg adott neki ruhát. Egy fél órával később jött ki a fürdőből a sráctól kapott szerelésben.

-Nem is áll, olyan rosszul.-nézett végig rajta Georg.

-Nem vagyok az a modellalkat. De figyelj, ha már így ennyit teszel értem, egy közös pizzázás? Semmit sem ettem reggel óta.

-A vendégem vagy!

-Na, azt nem! Én vetettem fel az ötletet, te elintézted egy telefonnal a céget, kimosod a ruhám, bár igaz arra én kértelek, lefürödhettem, szóval én fizetem!-ült vele szemben Amanda.

-Akaratos vagy! Nem is ismersz, de kompromisszumokat kötsz!

-Mert én vagyok Amanda Taylor!

-De mégis én fizettem a pizzád!-húzta ki magát Georg.

-Mert meghívattad magad közös vacsira, amit én főztem!-dugta ki a nyelvét.

-Ne dugdosd, mert betömöm!-kacsintott Georg.

-Hajrá!-mondta Amanda, majd férje nyelve utat tört a szájában.

A kávét követően visszamentek a parta s leültek a padokra. A későbbi órákban már a napszemüveget is levették egymásról. Hosszasan beszélgettek mindenről, de leginkább kettejükről. Annyira belemerültek a témákba, hogy észre sem vették már, hogy 22 óra van.

-Mi van csődör, éhes vagy?-kérdezte meg Amanda, mikor Georg hasának korgását hallotta.

-Rég volt már reggel!

-Akkor együnk valamit, én is éhes vagyok már.

-Pizza?

-Pizza, de most akkor is én fizetem! Punk tum téma lezárva!

-Egyszer a sírba viszel!-jegyezte meg Georg, mire Amanda egy *szenyóvagy* nézéssel válaszolt.