32. rész

„Megváltoztattad a tesómat!”

2 hónappal később…

Az éj hamar ért véget, s a napnak utat engedve szállt el a kora reggeli órákban. Ezekben az órákban a stúdió lakói még alszanak, vagy csak most dőlnek le aludni, mert az éjszakájuk kissé hosszabbra sikerült, mint tervezték.

-Bill nem megmondtam, hogy húzzuk le a reluxát? Megdöglök, olyan meleg van!-ébredtem meg.

-Mümm…-fordult egyet.

-Mondom a reluxa. Megsülök…-keltem ki az ágyból.

-Én is. Lehúzhattad volna te is.

-Persze, ha nem támadsz le, mikor bejöttem az ajtón.

-Most mondd azt, hogy nem volt valami jó meglepetés!-kezdett besértődni.

-Azt nem mondtam, hogy nem volt jó!-bújtam vissza hozzá az ágyba.

-Azért kiscicám!-búgta a fülembe.

-Mondd meg nekem, nincsen kedved eljönni egyet közösen tusolni? Mondjuk, utána lemehetnénk a medencéhez. Kecsegtető ajánlatot tettem?

-Szerencse, hogy David lelépett a hétvégére.-jött utánam, s csapta be a fürdő ajtaját.

Háromnegyed óra elteltével immár leértünk a konyhába, s boldogan vettük észre, hogy a konyhapulton a 4. félig pepperónis, félig bologhnais pizza ránk vár.

-És még körül is ugrálnak minket, ezt szeretem bennük.-gondolkodott el Bill.

-Jó ideje ezt tapasztalod, nem?

-Hát igen. De már nem is az a vékonyhangú srác vagyok manga frizurával.-húzta ki magát, s büszkén rázta meg a rasztáit.

-21. század beli Tarzan.-nevettem.

-A te Tarzanod.-csücsörítette csókra a száját, amit szívesen adtam neki, s mikor nem figyeltem harapott a pizzámból is.

-Kis telhetetlen.-ráztam meg vízszintesen a fejem.

Fülledten sütött a június végi napsugár. Felkaptam magamra a pink-fehér bikinim, Bill meg a fürdőnaciját, majd csatlakoztunk a lenti társasághoz.

-Csakhogy jössz Annah, engem piszkálnak, mióta lejöttünk Georggal!-ugrott a nyakamba Amanda, alighogy leértünk.

-És nem volt kivel megbosszulni, mi?

-Hát nem.-mosolygott.

-Amikor kiállnak a medence szélére, belelökjük őket. Kíváncsi vagyok, ki fog először nyavalyogni…-kezdtem mosolyogni.

-Igen ki vagy virulva, és tök jó a kedved. Mi történt?

-Bill betámadott, még jó, hogy hangszigeteltek a szobák. Most figyelj!-mutattam a medence szélére kiálló fiúkat.

Egy óriási csobbanás, és 4 gyilkos szempár néz felénk.

-Addig fussatok, amíg utol nem érünk titeket!-nézett felénk legelőször Tom, majd sorra jöttek fel a víz alól.

-Áruló, ezt érdemlem én?-kiabált Bill utánunk.

-Ez neked szólt!-nevetett Amanda.

-Bezony, jól ki fogok kapni. De szerintem te is.-képzeltem el.

-Ahogy mondod.

A fiúk megtaláltak minket, melynek az lett a vége, hogy zsipp-zsupp kenderzsupp után Amanda és én a medencében kötöttünk ki. Egész délután elszórakoztunk.

Ez a két hónap hosszan telt el. A sajtóval rendesen meggyűlt a bajunk. A Tokio Hotel körül elég nagyok voltak a viszályok, köztük a legsúlyosabb, amikor Tom és Georg összekaptak. Mára ez rendeződik köztük, egyre többször ül ki együtt a banda a stúdió melletti udvarra. Evolette elment egy hónapja Barcelónába, ha nem is minden nap, de minden második nap beszélünk egymással, s olykor a telefonom 3 óra múlva kerül vissza hozzám. Egy hónap alatt, amíg itt volt sokat gondolkozott. Megbékélt Amandával; belátta, hogy ő sem tehetett semmiről, és Georggal is sikerült megbeszélnie a dolgokat. Persze a vetélős dolgot kihagyta; nem akart sajnálatot s ellenkezést. Megfogadta, hogy elfelejti élete első szerelmét, s keresni fog egy mediterrán kaliberű srácot magának, ki nem lesz híres.

Ha már a fogadásoknál tartunk, Tom megfogadta, hogy megkeresi az igazit. Drukkolunk neki.
Gustav a napokban bukott le egyik este, amikor elment itthonról. A kis drága az egyik telefonját hagyta itthon, ami megállás nélkül csörögni kezdett, és egy ismeretlen szám hívta, amit Georg felvett. Kiderült valami Diana nevű lány volt a vonal túloldalán és Gustavot kereste, miszerint a találkozóról késik negyed órát, mert hatalmas volt a dugó. Mind az öten megvártuk, míg hazaér s egyből kifaggattuk őt.

-Mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk anyáékhoz ebédelni?-kérdezte meg Bill, miközben kijött a fürdőből.

-Jó, de akkor korán kell kelni.

-Tudom, épp ezért kelünk reggel 6 órakor, és 7-kor már Tom fog vezetni.

-Mennyire örül, gondolom neki. Fáradt lesz.

-Nem baj, a Cadillac-kel megyünk.

-Aha. Ne gondolj semmi rosszra, előre figyelmeztetlek. Egy próbálkozás, és én vezetek, hisz megvan a jogsim.-kacsintottam rá.

-Na, aludjunk!-dől be az ágyba.

-Így?-nézek rá, s látom, hogy a törülköző még rajta van.

-Aha, nem lesz szükség semmi ruhára, ha meg lenne rajtad, nemsokáig lenne az biztos!

-Sajnállak édes, de egy hétig a kéjléced kibírja nélkülem. Havibaj…-néztem rá. (kéjléc by. Nia*reseth*)

-Ilyen nincsen.-szontyolodott el.

-Imádom, amikor ennyire átéled a szitukat!-másztam rá, s mielőtt kitört volna a nyelvem a szájába csúsztattam s tépni kezdtem az ajkait.

-Ennyit az alvásról!

-Ma én irányítok!-nyúltam a szekrénybe, s kivettem az éjjeliszekrényből a rég használt pink szőrmés bilincset.

-Na, nem!-látta meg.

-Dehogynem, add a kacsóidat csak

*és amik itt történtek, azok csak 18 éven felülieknek ajánlott*

Korán reggel keltünk, bár az a 7 órakor való indulás negyed órás csúszással vette kezdetét.

-Mi van veled Bill?-kérdezte útközben Tom, miután Bill megugrott az autóban.

-Se…semmi!-bökte ki Bill, mire ismét átjárta a kezem a mellkasát, s megállapodtam a mellpiercingjénél, s a mutatóujjammal izgatni kezdtem.

Tom belenézett a visszapillantótükörbe, s egy sanda mosoly hagyta el a száját.