34. rész

„Segítsetek!”

A park eléggé eldugott egy kis helyen volt. Egy-egy pad volt csupán, s az egész teret a madárcsicsergés töltötte be. A kutyát Tom vezette, majd mikor leültünk a padra, szabadon engedte. A kutya szaladt előre, majd nem sokkal később egy nagyobb faággal tért vissza hozzánk. Dobáltuk neki a labdát, ami tetszett neki, s ide-oda szaladgált. Kis idő múlva letelepedett a lábunkhoz, s ő is ledőlt pihenni.  A nap további részében kint voltunk, ha el is jöttünk a parkból, akkor jártuk a községet. A pályán most is, a kis tizenévesek rúgták a bőrt. Nem lehettek több 14-nél. A lányok a pálya szélén álltak, s ki-ki drukkolt a kedvencének, haverjának.

-Tom így törte el a kezét foci közben…-szólalt meg Bill kis idő után.

-Komolyan? A sebezhetetlen Tom Kaulitz is viselt gipszet?-fordultam Tom felé.

-Persze, attól lettem ilyen erős.-mosolygott.

-Mennyit jártunk ide ki. Emlékszem, amikor elestél Serena rohant egyből hozzád.-hagyta el a mondat a fiatalabbik iker száját.

-Szeretett, ahogy én is őt. Bocs, most mennem kell.-vette sietősre Tom a kutyával.

…

-Lehet, hogy nem kellett volna megjegyeznem…-nézett előre Bill.

-Ki volt az a lány?

-Tom első nagy szerelme.-válaszolt tömören Bill.

-Mennyire jó az a sejtésem, hogy nagyon közel áll még mindig hozzá Tom?

-Serena és Tom fél évig jártak, persze eleinte titokban ment a dolog. De lebuktak előttem, ahogy rá másnap délutánra anyáéknál is. Most is szerintem oda ment.

-Hová?

-A titkos bungallow-ba. Együtt lógtunk már akkoriban Georggal és Gustavval, és együtt csapkodtuk össze nem messze a falutól az erdőben a bungallow-t. Együtt vittünk mindnégyünktől valami kacatot. Tom volt az első, aki meg akarta másnak is mutatni a művet. Sikerült is neki. Aznap a suliból Tom és Serena engem meg nem várva jöttek haza busszal, majd oda mentek. Mikor Tom este hazaért, teljesen ki volt virulva… szerelmes volt. Másnap kaptuk a hírt, hogy Serenát aznap este elütötte az autó. A helyszínen meghalt. Napokig nem szólt senkihez, egy könny sem égette a szemét, mikor előttünk volt, sőt még a temetésen is mereven nézte végig, ahogy a koporsót a gödörbe helyezik. Ezután teljesen megváltozott. Berobbantunk utána augusztus 15-én a köztudatba, és Tom teljesen a másik oldalát mutatta a lányoknak. A lányok megvesztek akkoriban értünk, Tom ezt ki is használta. Gyakori volt, hogy koncert után nem egy lányt engedett be a szobájába, hanem 2-3-t. Persze a lányok sírva távoztak az aktust követően néhány órával.

-Serenát akarta felejteni, s önmagát újra megtalálni.

-Nem akart újra szerelmes lenni, de mivel hiányzott neki a szex, a híresség kapóra jött neki. Nem néztem jó szemmel, amit művel. Sajnáltam a lányokat, de nem mehettem ki, megvígasztalni őket. A mai napig nem szeretne újra szerelmes lenni. Fél a csalódástól, és minden negatívumtól, amit a szerelem nyújthat számára.

-Rossz csalódni, annál szebb és jobb érzés kibékülni. Amúgy nem gondoltam volna, hogy egy ilyen súlyos dolog miatt lett más Tom.

-Pedig igen, de ha Serenát nem üti el az autó, akkor talán máshogy alakult volna.

-Az biztos. Imádták egymást, a koruk ellenére. Olyan első látásra szerelem volt még az óvodában. Evolette is ismerte őt. Nagyon jó barátnők voltak. Egy suliba kerültünk, Tom osztálytársa volt. Ugye minket szétszedtek, mert nem lehetett velünk bírni. Így léptek meg azon a végzetes napon is. Ha van kedved, akkor megmutathatom a búvóhelyünket, estefelé.

-Szívesen megnézném.-néztem mélyen a barna szemeibe.

Mélyen nézett ő is a szürkés-zöldes szemembe, mintha keresne valamit. Közeledni kezdtünk egymáshoz, majd ajkunk találkozott. Egy kis szájrapuszit adott, majd pedig a nyelvünk egymás szájába csúszott, s érzékien csókoltuk egymást. Felkavart, az iménti történet, ahogy őbenne meg az emlékek. Csak remélni tudom, hogy a mi mesénk nem ily szomorú véget fog majd érni.

-Mi az? Mi a baj kicsim?-nézett rám, mikor látta, hogy egy kis könnycsepp fut végig az arcomon.

-Semmi. Eléggé megrázott Serena története. Bízom benne, nekünk nem ilyen vége lesz.-továbbra is a szemébe mondtam.

-Nem, nekünk ilyen nem lehet! Együtt fogunk megöregedni, körülöttünk sok-sok gyerekkel.

-Mennyi gyerekre gondolsz?-mosolyodtam el.

-Mondjuk 7-8. Őnekik mind lesz majd gyerekük, s egy köteg unokánk lesz.-próbált még több mosolyt csalni az arcomra.

-És te gondolod, hogy ki tudnék hordani 7-8 gyereket?

-Erős nő vagy Annah.

-Ezt jó hallani, de szerintem elég lesz két kis Bill.

-Vagy kis Annah. Amúgy szerintem is elég lesz két kisgyerek.

-Hogy hogy erről beszélünk? Alig 3 hónapja vagyunk csak együtt, és már a családalapításról beszélünk. Nincsen még messze?

-Nem szeretnél fiatalon szülő lenni?

-De, de nem terveztem, hogy 22 évesen essek teherbe. Sőt inkább már 23 évesen. 24 és 25 között gondoltam.

-Értem.-hallani lehetett a lelombozottságot a hangjában.

-Nem akartalak megbántani Bill. Még nem szeretnék, meg te is most stúdióban vagy. Mit gondolsz, ha mostanában születne, akkor mennyit látnád, ha berobbanik az album? Te mész turnézni, én meg vele lennék itthon, egyedül. Az élete legfontosabb hónapjaiban a születése után, te sem tapasztalnád. Nem lennél itt. Nem kelnél fel hozzá éjjel, hanem ezt mind nekem kéne megoldanom. Később viszont, bűntetni fogod magad, hogy miért nem voltál akkor velünk. Értesz már?

-Igen, és igazad van. Csak fogadtunk múltkor ezzel a témával kapcsolatban. Én akarok lenni az első.-vallotta be.

-Nem hinném, hogy Georg és Amandának előbb lesz gyereke. Amanda sem akar még, pedig idősebb nálam 2 évvel.

-Ezt honnan tudod?-kapta fel a fejét.

-Barátnők vagyunk, és megemlítette nekem, hogy Georgnak milyen tervei vannak. Fura is tőle.

-Szereti őt, nem akarja elveszíteni. Az unokatestvéremmel nem voltak ennyire meg, bár őt is nagyon szerette, de sosem vallotta be magának, hogy barátságból lett a szerelem, és nem tartott sokáig. Amikor berobbantunk, nem sűrűn jöttünk haza. Evolette kínozta magát, majd eltűnt. A köetkező kép az volt, amikor a szórakozóhelyen. Érztem már akkor, hogy nem fog sokáig tartani a dolog, mert Georg gyanús módon nem volt otthon másfél évig. Annyit tudtunk, hogy volt egy barátnője, de azt mondta, hogy szakítottak, és így jött haza.

-Értem. De a volt barátnő, kiderült, hogy egy szerető feleség.

-Hát igen.

Kicsit később elindultunk visszafelé. Simone meleg vacsorával várt minket. Tom még nem volt otthon.

-Tomot nem hoztátok magatokkal?-kérdezte meg Gordon, miközben Simone Billnek mert krumplit.

-Azt hittük már itthon van. Bár Serenát nem kellett volna megemlítenem.-mondta Bill.

-Tudod, hogy nem szereti, ha felhozzák neki.-szúrta le finoman Simone.

-Azt hittem már nem kavarja fel, de tévedtem. Bocsánat!

A vacsorát követően egy órával sem volt még hír Tomról.

-Gyere, megmutatom a helyet!-pattant fel Bill fél 8 után az ágyáról.

-Jó!-keltem fel én is.

Nem sokkal később immár elhagytuk a falut, s megálltunk az első erdőnél. Nem kellett oly sokat gyalogolnunk, hamar rátalált Bill az összetákolt viskóra a fán.

-Ez lenne az?-néztem fel.

-Igen. Felmegyünk, bent mégjobb.-engedett előre a létrán.

Amint felértünk, láttuk, hogy nyitva van, s Tom ott ül a pokrócon. Felnézett ránk, amikor bementünk. Elmotyogott egy halk „Szia”-t, majd ismét az ablakból bámult kifelé.

-Tom, sajnálom.-szólalt meg Bill kis idő elteltével.

-Ugyan Bill. Nem tudhattad, hogy a mai napig szeretem őt. Szeretem, és felkavar, ahányszor szóba kerül. Fura lehet hallani, de felkavar. Nem tehetek róla. Szeretem őt, mint mindig. Képtelen vagyok egy új kapcsolatra, mit gondolsz, miért megyek állandóan bárokba?

-Figyelj rám Tom! Nem élhetsz így, hogy állandóan ezt csinálod. Szereted, elhiszem, de el kell tudni engedni, ami nehéz. De meg kell tenni, és újra ki kell tárni a szíved a szerelem előtt. Tovább tudsz te lépni, ismerlek annyira. Akarat kell csak.