1 rész  [ „gonosz” mostoha]
*Alinah szemszögéből*


-    Mégis mikor akartad nekem ezt elmondani?- kezdtem el ordibálni
-    Meddig akartál várni? Talán a halálom napján akartad elmondani hogy nem te vagy az igazi anyám?- ő csak halgadta  tovább a mondandóm
-    Utállak érted? Utállak-rohantam ki az épületből. Berlin óriási volt, és én csak rohantam. Rohantam a nagyvilágban. Nem érdekelt merre megyek,nem érdekelt mi lesz velem csak futottam .Már azt sem tudtam hogy hol vagyok . Végül egy kis sötét sikátor mélyén találtam nyugalomra ott ültem egyes egyedül egy kuka mellett és sírtam.. nagyon nagy trauma volt ez nekem… 17 évesen kellett megtudtam hogy Marta Schneider nem az igazi anyám… .
-    Látom te is egyedül vagy-mosolyogtam a mellettem lévő kis szürke egérre aki épp abban a kukában keresett élelmet ami mellé én ültem . Mit is gondoltam ő nem fog nekem válaszolni…
Az eső szakadt már mindenem csupa sár volt a futástól és csurom víz az esőtől… már majdnem elaludtam amikor hangokat halottam.
-    Friss hús a közelben-nevetett rám valami srác… Barna felzselézett haja volt és rapp ruhákat hordott egy igazi kis bűnözőnek tűnt.
Elkezdett felém közelíteni és ami a legijesztőbb volt , hogy nem egyedül volt hanem valami kínai szummós elefánt nagyságú ember is védte két oldalról.
-    mi…mit akarnak tőlem?-kérdeztem a leg alapvetőbb kérdést amit általában ilyen helyzetben mindenki szokott
Erre ő nem válaszolt csak rázta a fejét és valamit az orrom alá nyomott. Innentől nekem minden elsötétült és már csak arra emlékszem amikor egy autóban ültem és egyfolytában  valami Tomról volt szó.
-    h..h..hol vagyok? –kérdeztem félig kinyitott szemmel
-    ott vagy ahova soha életedben nem szerettél volna kerülni-nevetett elég ijesztően.
A kocsi valami nagy fehér palota szerű háznál állt meg és lányok nyitották ki a kocsi minden egyes ajtaját… nem értettem hol vagyok meg hogy hogyan kerültem ide de talán idővel majd választ kapok minden kérdésemre. A kocsiból szó szerint kirángatott az a kinai fazon.
- hé nem lehetne egy kicsit kedvesebben?- kezdtem kiabálni, hát igen meg is bántam mert egy olyan erőteljes pofont kaptam amit még soha senkitől .  Egyenesen a ház falának estem neki teljes erővel.
- így jár az aki nem beszél szépen Chanal[csennel]- mondta a kínai fazon akit mint kiderült Chan-nak hívtak . A szememből hirtelen törtek elő a könnyek pedig nem vagyok valami sírós kislány az óvodából, de egy ekkora pofonra ki mit reagált volna. Chan ugyan olyan „kedvességgel” mint ahogy a kocsiból kivett beráncigált a házba és egyenesen egy Afro fonott hajú fiú karjaiba kötöttem ki. Elég furán nézhettem rá mert elnevette magát .. vagy csupán azért nevetett mert röhejesen néztem ki .