- Ha nem tudja az adott napon megnyitni a The Lancaster-t, akkor visszakapjuk a részvényeket, a szállodát és a maradék hitelt. - fűzte hozzá Tom a tárgyalás végén, mikor már csak ketten maradtak.

- Sikerülni fog - biztosította Tomot határozottan. - Vagy sikerül, vagy tönkremegyek. - Kinyitotta az ajtót. - Viszlát.

*

- Sandra? - hallotta Tom hangját a telefonba.

- Mit tehetek magáért? - hangja a reggeli álmosságtól még fátyolos volt.

- Először mondja el, hogy már hat óta fenn van, különben magam elé fogom képzelni, ahogy szétzilált hajjal, anyaszült meztelenül fekszik az ágyban.

- Már hat óta ébren vagyok. - mondta Sandra gyorsan. - Egyébként pedig nem tetszik, ahogyan beszél velem.

- Sajnálom. Elnézését kell kérnem, amiért hangosan gondolkodtam.

- Mit óhajt mégis, hajnalok-hajnalán?

- Azt szeretném, ha egy óra múlva készen lenne, hogy egy kis kiruccanást tegyen velem egy másik szállodába.

- Nem értem.

- Van egy szálloda, amit meg kell néznie. Talán ötleteket kaphat a The Lancaster újjáépítéséhez. Fél óra múlva magáért küldök valakit.

- Nem tudok menni.

- Dehogynem. Ragaszkodom hozzá.

- Miért ilyen erőszakos?

- Mert úgy gondolom, hogy ez a dolog fontos magának.

- Rendben. - mondta végül. - Fél óra múlva.

- Magáért küldöm a sofőrt.

A limuzin már a kapu előtt állt, és a mosolygós sofőr besegítette Sandrát a kocsiba. Oda se figyelt, hová mennek, amíg az autó meg nem állt a repülőtér előtt. Hiába nézett körül, hotelt nem látott.

- Azt hittem, egy szállodába megyünk.

A vezető belenézett a visszapillantó tükörbe.

- Azt a megbízást kaptam, hogy vigyem magát a Kaulitz-cég magángépéhez, kisasszony.

- Kaulitz úr már bent van - mondta a sofőr, mielőtt kiszállt volna, hogy megkerülje a kocsit. Azután kinyílt a limuzin ajtaja, és Sandra felegyenesedett. Mérgesen és elszántan ment fel a lépcsőn. Senkinek sem kell észrevennie, hogy mennyire utálja az ilyen meglepetéseket, még akkor sem, ha a gyomra is felfordul tőle. Belépett a gépbe, és elámult az előkelő berendezés láttán. A kinti világossághoz képest félhomály volt a repülőben, eltartott néhány pillanatig míg Sandra szeme hozzászokott a sötétséghez.

- Pontos volt. - fogadta Tom. - Kér egy csésze kávét?

- Maga az előzékenység példaképe - mondta Sandra mérgesen, és igyekezett elrejteni az érzéseit. Csak ne lenne olyan szörnyen vonzó!

- Még mindig nem tudom, hogy tejjel, cukorral vagy mindkettővel kéri-e.

Sandra két lépést tett Tom felé, aztán megállt.

- Miért nem mondta, hogy repülni akar velem?

- Eljött volna?

- Nem.

- Akkor tudja a választ.

- Tehát egyszerűen elhatározta, hogy elcsábít engem?

Sandra újra Tomra nézett. Félelme és haragja ugyan még nem szállt el, de ismét ura lett a helyzetnek. Most már igazán meg kell mondania a magáét Tomnak.

- Nem gondolja, hogy ez egy kicsit túlzás?!

Tom erre csak vállat vont.

- Egy kicsit talán. A szálló, amit mutatni akarok magának, Ixtapában van, Acapulcótól északra, de tudtam, hogy nemet mondott volna, ha előre felfedem a szándékomat.

- Legalább lett volna lehetőségem a választásra.

- Most is van. - Tom odalépett Sandrához, már csak alig néhány centi választotta el a lánytól. - Szeretné, ha inkább lefújnánk a dolgot? Ezt persze megteheti, de nem tudja, mit szalasztana el.

Sandra hátrahúzta a fejét, és úgy nézett a férfira. Nem akarta, hogy észrevegye, milyen hatással van rá a közelsége.

- Fontos magának, hogy megnézzem?

- Igen.

- Akkor indítson.