Amíg csak ver a szívem

A busz ablakából néztem az egyre ismerősebb tájat, de valahogy ez most nem tudott lekötni...
Végre elhatároztam magam, már tudom mit akarok.
Amikor elindultam erre a két hónapos turnéra, csak akkor vettem észre, hogy máris mennyire hiányzik, mennyire szügségem van rá. Igen, azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy szeretem.
Remélem nem bántottam meg azzal, hogy haboztam, amikor megkérdezte mit szólnék, ha mi ketten...
Megijedtem, még nem igazán volt ezelőtt komoly kapcsolatom. Igazi barátom volt gyerekkorom óta, és most csak úgy közli, hogy belémszeretett.
Csak érjek végre haza...két hónapja nem hallottam felőle. Már tudom is mit teszek, ahogy meglátom.
Az biztos, hogy többet el sem engedem magam mellől.Ahogy egyre közeledtünk egyre idegesebb lettem és már mindenkinek az agyára mentem. Dehát istenem, szerelmes vagyok, nem igaz, hogy nem lehet megérteni.
Ez az, itt vagyunk végre. Felálltam és az ajtóhoz mentem. Egy örökkévalóságnak tűnt mire kinyitották nekem.
-Sok sikert!-hallottam még öcsém hangját, de csak száguldottam tovább.
Az ajtóhoz érve épp bekopogtam volna, amikor az kinyílt és megláttam Őt.
Örültem, hogy végre láthatom, de a következő pillanatban nagy sokk ért. Ott volt az exbarátja...
Köszönt, majd elment.
-Szia!-köszönt Ő is mikor meglátott és átölelt.
-Ezt ne!-taszítottam el, pedig legszívesebben örökre magamnál tartottam volna.
-Döntöttél...ezek szerint...!-teltek meg gyönyörű kék szemei könnyekkel és elengedett.
-Igen...de látom hiába!-zaklatott voltam, a szívem majd' kiugrott a helyéről és legszívesebben nekimentem volna annak a srácnak.
-Hogy? Ezt...nem értem...mi a baj?
-Mi?-mentem be-Mit keresett itt az exed?
-Ő csak átjött beszélgetni! Barátok maradtunk és különben is van barátnője!-magyarázkodott.
-Persze...beszélgetni...
-Te féltékeny vagy? Tom, mit képzelsz te rólam? Azt hiszed poénból mondtam, hogy szeretlek és ahogy kiteszed a lábad innen majd ráhajtok másra?
-Simán!-emeltem fel a hangom, mire pofon vágott.
-Szeretlek te barom és sosem csalnálak meg!-kiabált rám, aztán hirtelen mindketten elhallgattunk.
Egymás szemét fürkésztük és nem szóltunk semmit.
Ahogy könnyáztatta szemeibe néztem elmúlt minden dühöm iránta, hittem neki és őszintén szégyeltem magam a viselkedésem miatt.
Megakartam csókolni, ugyanakkor fogalmam sem volt, hogy ő most mit érez, de nem tudtam megállni...egyszerűen nem ment.
Magamhoz húztam és végre megcsókoltam.
-Bocsáss meg!-szorítottam mégjobban magamhoz.
-Szeretlek!-bújt hozzám.
-Én is szeretlek!
-Akarlak!-súgta a fülembe és kotorászni kezdett a farzsebemben. Meg is találta amit keresett, így már semmi sem állhatott szeretkezésünk útjába...
Egy éve vagyunk együtt és napról-napra jobban szeretem. Ha valaki azt mondja nekem akkor, hogy szerelmes leszek valaha is, körberöhögtem volna. De az a helyzet, hogy tényleg szerelmes vagyok és leszek is, amíg csak ver a szívem...