"Az őrangyalom"

-Köszönjük!-kiálltja el magát Bill a koncert végén több ezer rajongó előtt, akik hangos sikoltással válaszolnak. A fiúk fáradtan foglalnak helyet az öltözőben és a koncert nagy pillanatait beszélik ki. Eközben több ezer fan szeme ázik a boldogság könnyeitől. Sokan közülük azt hiszi szerelmes és majd egyszer elnyerhetik kedvencük szívét. Nos...bármi megeshet.
Felejthetetlen koncert colt, madarat lehetett volna fogatni velem, olyan boldog voltam.
Egy kisebb csoporttal elindultunk az autogramm osztás helyszínére, abban reménykedve, hogy ismét láthatjuk kedvenceinket.
Egy szálloda előtt ácsorogtunk épp, amikor hangos sikolyok jelezték a fiúk jelenlétét.
Az egyik kedvenc poszteremet szorongattam és próbáltam minél közelebb jutni, mígnem eljutottam a nagy kedvencemhez...
Az arcát napszemüveg takarta, bő ruhái miatt nem látszódott milyen vékony alkata van.
-Szia!-köszöntem neki félénken, ő pedig átkarolt. Készült pár kép, aláírta a posztert, majd továbbállt. Örültem meg nem is...
Hisz megvan amit akartam, találkoztam Tommal, de rossz érzés fogott el, ahogy a napszemüveg mögött rejlő szempárba néztem.
Mindenki azt hiszi ők tökéletesek és fáradthatatlanok. Mindenki csak azt látja milyen sikeresek és milyen tökéletes életük van, de ez épp az ellentéte a valóságnak...
Kitűztek maguk elé egy célt, követték az álmukat és ahoz, hogy valóra is váljon rengeteget küzdöttek.
A 4 srác azóta is sikeres és elképesztő eredményeket érnek el...

A koncert utáni héten nyaralni mentünk pár baráttal. Egy hotelban száltunk meg és egyik este a medencénél nem várt meglepetés ért.
-Szia!-köszöntem ugyanolyan félénken, mint egy hete.
Nem válaszolt csak felállt és távozni készült.
-Várj!-szóltam utána-Nyugodj meg, nem foglak letámadni, se semmi!-mondtam, bár fogalmam sincs, hogy miért. Az arcán megjelent egy halvány mosoly és visszaült a helyére.
Leraktam a törölközőm az egyik padféleségre a medence mellett és bemásztam a vízbe.
Hamar meguntam az úszkálást, úgyhogy pár perc mulva már ki is jöttem.
Ő még mindig ott ült és mintha nyomasztotta volna valami. Egyedül üldögélt a medence szélén, lábát belelógatta a vízbe.
-Valami baj van?-hallottam aggodó hangomat egyszercsak.
-Hm?-nézett fel meglepetten.
-nem érdekes!-fordultam sarkon.
-Várj!-szólt utánam most ő-Tulajdonképpen...igen!
-Fel a fejjel, biztos megoldódik!-próbáltam felvidítani, majd' megszakadt a szívem, hogy ilyen szomorúnak látom.
-Nem tudom...nem maradnál itt egy kicsit?
-P-persze...szivesen!-foglaltam helyet mellette.
-Biztos azt gondolod, hogy "Nézd a kis sztárocskát, mégsem olyan tökéletes?"-sóhajtott bánatosan.
-Nem dehogy! Ne mondj ilyet! Senki sem tökéletes, mindenkinek lehet rossz napja!
Sokáig beszélgettünk és észre sem vettük, hogy közben már felkelt a nap is. Meséltem neki magamról, meg mindenről, ami eszembe jutott. Nagyon közvetlen volt végig. Elmondta, hogy már kicsit belefáradt a nagy felhajtásba, de nem adja fel. Ezalatt az éjszaka alatt óriásit nőtt a szememben és nem mint Tom Kaulitz a Tokio Hotel gitárosa, hanem mint egy ember. Nem tudom hogy bírnám, ha a helyében lennék, de mindenesetre becsülöm a kitartását.

-Reggel van!-állapította meg az órájára nézve.
-Igen!...Te jó ég! Nekem...nekem most...-álltam fel és a törölközőmért nyúltam.
-Még a nevedet sem tudom!-állt fel ő is.
-Nem fontos!...-néztem mélyen a szemébe-Csak az, hogy sose add fel az álmaidat!-öleltem meg.
-Akkor úgy hívlak majd, az "őrangyalom"!-szorított magához.
-Ég veled Tom!-adtam egy apró puszit az arcára.
-Még látjuk egymást!-engedett el én pedig elmentem.
Tomnak igaza volt, hisz szinte minden koncertjükre kimentem és a tekintetünk mindig találkozott. Ilyenkor csak váltottunk egy mosolyt és a nyaraláson történt találkozásra gondoltam.
Az egyik szám előtt ő lépett a mikrofonhoz...
-Ezt a számot egy nagyon jó barátomnak küldeném, aki az én Őrangyalom is!-mondta, és nem is sejtette milyen boldoggá tett ezzel.
Már nem csak Tom volt a TH-ból számomra, ő Tom, egy nagyszerű barát és egy kitünő ember, aki megérdemli, hogy sohatöbbé ne lássam olyan elkeseredettnek, mint azelőtt...

/Agnusdei/