40. rész

Utazzunk el Prágába

Hidegzuhanyként érte Tom Kaulitzot az ébresztő, hiszen Bill Kaulitz egy fél vödörnyi hidegvizet zúdított a testvérére.

-Hey Bill!-kapott észbe Tom, de abban a pillanatban a csengőt is lehetett hallani odalentről.

-Nyitom az ajtót!-mondta Bill, majd kereket oldott, és lement kíváncsiskodni, vajon ki az, aki csengetett.

-Engedjen be vagy megbánja!-veszekedett valaki odakint az egyik testőrrel.

-Saki, engedd be őt. Az unokatesónk Evolette áll a kapuban.-jelent meg Bill immár odalent.

-Oké Bill!-mondta a tetsőr, majd nyitotta a kaput, s Evolette belépett rajta.

-Biiill!-futott felé, mihelyt meglátta őt.

-Evolette!-ölelte meg egyből a hozzá szaladó lányt.

-Mi van veletek?

-Élünk és virulunk, de most éppen jutalompihenőnk van. Meg most segíts, lepd meg Tomot, hogy ne álljon bosszút rajtam.-ecsetelte Bill, miközben mentek befelé.

-Bill merre vagy?-hallották meg Tomot.

-Szia, édes második unokatesóm!-lepte meg Tomot hátulról Evolette.

-Evolette?-fordult meg Tom, majd egyből nagy ölelésbe zárta.

-Mi van itt?-jelentem meg lent.

-Meg sem ismersz?-bújt elő Evolette Tom öléből.

-Evolette!-örültem meg, s jó szorosan öleltük meg egymást.

Nagyon meglepett, amikor előbújt Tom mögül. Szorosan öleltük egymást, hisz régóta nem láttam már, és egyben az egyik legjobb barátnőm.

-Mi van veled?-kérdeztem rá ehyből.

-Imádom Barcelónát. Egyszerűen leírhatatlan.-mosolygott.

-És a spanyol fiúk?-kérdeztem rá.

-Nagyon jók, de most jelenleg pár napja szabad vagyok. Úgy gondoltuk Alejandroval, hogy jobb lesz külön. Nembaj, túlélem, nem egy szakítást bírtam ki, összetörés nélkül. Tényleg, többiek?

-Gustav fent van a barátnőjével, és Georgék meg szerintem már landoltak Los Angelesben.-közölte az infót Bill.

-Értem. Na, mindenesetre, ha nem jönnének addigra haza, hagyok itt nekik csokit, amit persze hoztam nektek is.-vette elő a kis táskájából a nagy tábla csokikat.

-És ezt nem akartad megosztani velünk?-nézett aranyosan Tom.

-Tom nem vetsz szemet más édességére!-szólaltam fel.

-Nem is tudom, hogy ki ette meg a Milkámat!

-Nem én. Amanda bontotta meg, én csak segítettem neki.-mosolyogtam.

-De így is elfogyott a csokim.-nézett szúrósan rám Tom.

-Még mennyit hozol ki belőle?

-Mit sutyorogtatok kint tegnap?

-Csak hülyültünk egyet.

-Eléggé komolynak tűntetek akkor. A csokim elfogy, és a többi csoki is. Kicsit gyanúsak vagytok!-mosolygott Tom, de ezzel bennem nem keltett semmi örömfakasztót.

-Terhes vagy?-bökte ki a szót Evolette.

-Mi?-kapták fel az ikrek a fejüket.

-Nem.

-Tényleg?-nézett a szemembe Bill.

-Igen. Nem én várok gyereket!

-Akkor Amanda?-tudatosult Tomban.

-Jó reggelt!

-Nane. Mondd Bill meg nekem őszintén, hogy nem miattam mentek el.-kérdezte meg Evolette.

-Nem. Senki nem tudott róla, hogy jössz. Amanda meg úgyis meg akarta látogatni a szüleit, és be akarta mutatni nekik Georgot. Szóval, ne aggódj, nem menekülnek előled.

-Akkor jó!-sóhajtott fel a lány.

-Amúgy nem kérsz valamit Evolette?-kérdeztem meg.

-Van valami kávé?

-Főzök gyorsan. Az ikrek is isznak, meg akkor mi is.-mondtam, majd mentem a konyhába.

Jött velem a konyhába.

-És veled mi történt, amíg nem voltam itt?

-Semmi különös. Tök jóba lettem Amandával, tudod nem gondoltam volna, hogy ilyen jófej. Meg kell ismerned.

-Ismerem. Tönkre tette a boldogságom. De fejet hajtok, hogy Georg őt választotta, engem meg hülyített. Már minden a múlté, és elnézek mindent tőlük, még elbeszélgetni is el tudok velük.

-Sajnálom.

-Nem kell. Ilyen az élet. Alejandroval nagyon elvoltunk. De eltávolodtunk egymástól, nem tudtunk annyit találkozni, így szakítottunk. Pedig aztán ő igazi spanyol srác volt. Hasonló típus, mint Tom.

-Nem lehetett valami rossz fogás.-mosolyogtam.

-Egy pillanat, hívnak.-szólt, majd felvette a telefonját.

Egy fél órával később immár Gustavék is csatlakoztak hozzánk. Evolette is megismerkedett Dianával.

Mivel a jutalomszünetet élveztük, így nem maradhatott ki, hogy másnap délelőtti indulással elmentünk az egyik welless és élményfürdőbe, amely szigorúan számunkra volt kiürítve.

-Hogy mit hagynak ki Georgék!-jegyezte meg Tom.

-Szerintem Los Angelesben vannak hasonló fürdők, sőt!-mondta Evolette.

-Na, ki jön csúszni?-kérdezte meg Gustav, miután eleget ültünk kint.

Mentünk vele mindannyian. Bár Tomnak sikerült a csúszda előtt beleborulnia az egyik medencébe, ahová ketten Evolettével juttattuk. Mondanom sem kell, spuri volt előre, nehogy visszakapjuk.

-Elférünk lányok, ugye hárman is?-vigyorgott mögöttünk Tom.

-Nem!-mondtam, majd Evolettével egymásra nézve indultunk el a csúszdán.

Nem sikerült leráznunk Tomot, miután lecsúsztunk csobbant ő is. Sikerült még nekem odabújnom a kint rám váró Billnek, de Evolette alul maradt. Tom szokásához híven beledobta a vízbe, szerencsésen Gustav és Diana közé.

-Tom, én, kinyírlak! Nektek meg bocsi, de Tom hozza a régi formáját!-indult meg kifelé a vízből, hogy üldözőbe vegye az unokatestvérét.

-Azt hiszem be kéne menni a vízbe.-mutatott Bill az élménymedence felé, melyben most kapcsolták be a pezsgőfürdő funkciót.

-Szerintem is.-bólintottam rá, majd elindultunk felé.

Elfértünk egy helyen, így egymás karjaiban élveztük a csobogást, ami a hátunkra jött.

-Mit szólsz hozzá, hogy ha elmegyünk Prágába, míg nincsenek itthon Georgék?-kérdezte meg egy 10 perc múlva.

-Nem rossz ötlet! De mi lesz Tommal, Evolettevel és Gustavékkal?

-Ellesznek nélkülünk is egy hétig!-mosolygott.

-Okés. És Prágában már voltál?

-Igen, tudod minden egyes turnénkon voltunk ott. De most csak veled szeretnék elmenni. Megnézni veled az Orloyt, a Vencel teret és az azt követő sugárutat, az óvárost, a kisoldalt, és a Károly hídon átmenni veled.

-Eléggé informált vagy Prágával kapcsolatban. Biztos szép helyek.

-Bizony. Eddig mindig egyedül vagy testőrrel mehettem át a hídon, de most már nem fogok egyedül.

-Miért akarsz annyira kettesben átmenni a hídon?-néztem kissé pirulva fel rá.

-Azt szokás mondani, hogy akik a Károly hídon csókolóznak a párjukkal, a szerelmük örökké fog tartani.-mosolyogott Bill.

-Értem már.-adtam egy szájrapuszit, de ő visszahúzott és megcsókolt.

Annyira elmerültünk egymás csókolgatásában, hogy észre sem vettük, hogy Tomék minket néznek.

-Nem kéne ennyire belemerülni a dolgokba!-kurjantott fel Tom, egy kis idővel később.

-Tom, annyira hangulatlombozó tudsz lenni!-jegyezte meg Bill.

-Na, szóval mi lenne, ha elmennénk egyet ebédelni? Kezd a csapat éhes lenni.-mondta Gustav.

-Én is éhes vagyok már.-jegyeztem meg.

-Billre, igaz?-nevetett Tom.