És ha...?

Nem tudok koncentrálni semmire. A tanár beszél hozzám, de fel sem fogom mit mond! Nem akarok itt lenni, vele akarok lenni. És elmondani neki mit érzek! Vajon meglepődne? Hogy reagálna? Elküldene? Vagy tudnánk még barátok lenni? Mi van, ha ő is úgy érez?
Az utolsó két óráról eljöttem, nem tudtam csak úgy ott ülni és várni. Küldtem neki egy üzenetet, hogy találkoznunk kell, ha végzett a suliban. Tovább nem várhatok, muszály elmondanom neki. Hazamentem és addig ettem valamit. Egy óra múlva már tűkön ülve vártam, hogy ideérjen...
Olyan hirtelen történt az egész, megjött én pedig elakartam mondani. Azt mondta, hogy neki is van egy híre, így hagytam, hogy ő kezdje! Na itt koppantam nagyot! Azt mondta van valakije. Erre nem tudtam mit mondani, azt mondtam örülök, de amikor azt kérdezte én mit akartam, azt mondtam nekem is van valakim...
Pár óra múlva elment és akkor végre kimutathattam mi van bennem...felmentem a szobámba és törni zúzni kezdtem.
-Mit csinálsz? - jött be öcsém ijedten.
-Van valakije, érted? És én...majdnem elmondtam neki! Erre ő...
-Tom! Nyugi!
-Nem, nincs nyugi! Először vagyok szerelmes és pont belé!
-Mindig jól kijöttetek, nem lep meg! Én mindig azt hittem, hogy ti összejöttök! Nem vagyok vak, látom hogy néz rád!
-Ezek szerint mégis az vagy, mivel barátja van!
-Nem hiszem...megkérdem tőle... - vette elő a telefonját.
Hallgattam ahogy beszél, de nem tudtam kivenni belőle, hogy mi van. Csak reménykedtem benne, hogy nem mondott igazat, bár ha így van, akkor nem értem, hogy miért...
-Na? - kérdeztem izgatottam, mikor végre letette.
-Nem jár senkivel...
-Mi? De...
-Nem tőlem tudod, de sejtem miért csinálta...
Nem hittem el amit mond! Még hogy Amy szeret...nem...akkor miért mondta, hogy barátja van? Nem értek semmit, ez hülyeség, Amy nem szerelmes belém! Vagy mégis?... Muszály megtudnom! Ma már nem mehetek oda, de holnap érte megyek a suliba és beszélek vele.
Másnap nekem 8 órám volt, Amynek pedig 6, így muszály volt ellógnom azt a kettőt, hogy elérjem.
-Szia! - köszöntem neki, mikor megláttam - A barátod? - néztem körbe, mintha nem tudnám, hogy nincs.
-Öhm...még van órája! - nyögte ki zavartan.
-És nem várod meg?
-M-ma nem!
-Akkor hazaviszlek! - nyitottam ki elötte az autóm ajtaját, ő pedig beszállt.
-Köszi! - mosolygott rám édesen.
Én is beszálltam és félúton megálltam valahol.
-Mit csinálsz, még nem vagyunk ott! V-vagy kifogyott a benzin?
-Nem! - néztem rá - Beszélnünk kell!
-oké...de miről?
-Mindketten tudjuk, hogy nincs barátod! És nekem sincs csajom!
-De...
-Őszintén válaszolj, van barátod?
-Nincs... - rázta meg a fejét.
-Akkor...akkor meg miért mondtad?
-Én...mesélek neked valamit Tom! Rád bízom, hogy mi jön le belőle...
-Oké...
-Szóval...képzeld el, hogy van egy fiú és egy lány, akik kezdettől fogva csak barátok, de a lány egyszercsak többet kezd érezni. Féltékeny lesz, ha más lánnyal látja a fiút, beleszeret. Ám a szerelme viszonzatlan, mivel a  fiú folyton más lánnyal van...
-És ha a fiú csak felejteni akar? És ha a fiú is szereti a lányt és csak próbálta elfelejteni, mert nem tudta, hogy ő is szereti?
-Mi?
-Igen! A fiú szereti a lányt... - másztam közelebb hozzá.
-A...afiú is...?
-Igen...
-A lány félne, hogy rámehet a barátságuk, ami nagyon fontos neki!
-És ha a fiú azt mondaná nem kell félnie, mert élete végéig szeretni fogja?
-Akkor a lány...megcsókolná!
-A fiú türelmetlenül várja acsókot... - mosolyodtam el, ő pedig megcsókolt - A fiú nagyon boldog!
-A lány is! Boldoggás tette az a fiú, ameddig csak él...
-A fiú azt üzeni, hogy szereti!
-A lány pedig azt...hogs szeretlek!

/Agnusdei/