8.fejezet:

A történtek után nagyon keveset aludtam.Ha sikerült elaludnom néhány percre rosszakat álmodtam.Hajnali 4-kor úgy döntöttem,hogy nem próbálkozom tovább.Felültem az ágyamon és ott,a sötétben gondolkoztam.
"Nem is szeretem Tom-ot,szóval nem fájhat ennyire." - gondoltam
"Vagy mégis?" - kérdeztem magamtól.
"Nem,dehogy!" - válaszoltam meg a saját kérdésemet.
"Szeretem?Nem szeretem?Most mi a francot csináljak?Muszály beszélnem valakivel!" - döntöttem.
"De kit hívjak fel?Andy most nem jó,mert mindent el kellene mesélnem,amihez nincs semmi kedvem.Kit hívjak?Istenem!Küldj valami jelet!" - néztem fel a plafonra.
"Hát persze!Gustav!Hogy ez miért nem jutott eszembe?Ő mindent tud,és egyáltalán nem ért egyet a srácokkal!Fel is hívom" - gondoltam hajnali fél 5-kor....Gyorsan tárcsáztam Gustav mobilszámát,ami szerencsésen ki is csörgött.
-Hallo!-mondta Gustav erőtlen hangon.
-Szia Gusti!Emma vagyok!
-Szia!Te jó isten!Hajnali fél 5 van! - kiabálta a telefonba.Én eltartottam azt egy kicsit a fülemtől,majd folytattam.
-Tudom,és sajnálom,de beszélnem kell valakivel.És per pillanat te vagy a legalkalmasabb személy.
-Most azt akarod,hogy menjek át? - kérdezte ásítás közbe.Erre nem is gondoltam,de jó ötlet.
-Hát..... - kezdtem meg,de Gustav félbeszakított.
-Jól van!Asszem megoldható,de ajánlom,hogy sürgős legyen! - mondta Gustav.
-Az lesz,ígérem....
Hajnali 5-kor csengettek.Anya és Apa nem voltak itthon,mert már 4-kor elmentek dolgozni.Majd csak éjfél körül jönnek.
-Szia! - köszöntem Gustavnak,miután kinyitottam az ajtót.
-Szia! - köszönt ő is álmos képpel.
-Beszélnünk kell! - mondtam és megfogtam a kezét.Fel akartam vinni a szobámba,de ő visszahúzott.
-Várj!Tudod én most kelltem fel és szörnyen éhes vagyok!Esetleg..... - mondta a fiú mosolyogva.
-Oké!Menj fel,és viszek kaját. - mondtam és Gustav fel is ment.10 perccel később én is fent voltam,egy jól megpakolt tálcával.Odanyújtottam a fiúnak,aki jóizűen enni kezdett.
-Kérsz? - kérdezte teli szájjal.
-Nem,köszi. - mondtam mosolyogva.
-Miért hívtál? - kérdezte,majd újra telelapátolta száját.
-Mindent tudok a fogadásról és......- kezdtem meg,de Gustav elkezdett köhögni.Mikor kimondtam a fogadás szót megakadt a torkán a falat.Gyorsan odanyújtottam egy pohár vizet neki,majd folytattam:
-Nyugi!Maga Tom mondta el,utólag.Én már előbb is tudtam.
-Maga Tom?Ezt nem értem.
-Mit nem értesz?
-Hogy miért mondta el..... - mondta Gustav elgondolkodva.Néhány másodperc néma csend következett,majd hirtelen megszólalt:
-Tuti,hogy szeret! - jelentette ki határozottan.
-Mi van?Fogadást köt a tesójával,hogy 2 nap alatt le tud fektetni és te ebből arra következtetsz,hogy szeret? - kérdeztem csodálkozva.
-Figyelj! - itt Gustav abbahagyta az evést - Fogadást köt,majd mégsem teszi meg.Ráadásul mindent bevall.
Én hallgattam.
-Bevallotta? - kérdezte Gustav.
-Igen.
-Lefeküdtetek?
-Nem
-Hát akkor?Ha nem szeretne,még rég vele feküdnél egy ágyban,és ő lenne a fogadás nyertese. - mondta a fiú.Én ismét hallgattam.
-Szereted?
-Öhhh.....nem tudom.
-Látod!Ez azt jelenti,hogy nem utálod, és nekem meg igazam van!Mindent megoldottam. - mondta Gustav és büszkén kihúzta magát.Én néztem egy darabig.Kezdtem újra álmos lenni.Úgy láttam,hogy ő is.Gustav lefeküdt az egyik párnára,és pedig a kinyújtott karjára dőltem.Hamar el is aludtunk......
11 órakor:
-Hahó!Emma! - kiabált valaki.Először azt hittem,hogy csak álmodom,majd egy idő után rájöttem,hogy mégsem.Kezdtem felismerni Tom hangját.Próbáltam felkelni,de nem sikerült.Nagyon fájt a nyakam.Még mindíg Gustav karján feküdtem,de Gustav felém fordult és a lábát is rám tette.Mikor kezdtem egy kicsit magamhoz térni,éreztem,hogy az is fáj.Gustav lába szörnyen nehéz volt.A nyakam teljesen kicsavarodott.Már majdnem sikerült felkeltenem Gustavot,mikor hirtelen kinyílt az ajtó.Tom volt az.
-Ti meg mit csináltok itt? - kérdezte a fiú,majd végignézett rajtunk.
-Mi? - kérdeztem Tom-tól és próbáltam felé fordulni.Ez annyira jól sikerült,hogy a nyakam egy óriásit roppant.Erre a hangra Gustav is felkelt.
-Mit keresel itt,te idióta? - kérdezte Tom,egyre dühösebben.
Gustav próbált felállni,de a fejem a karján volt,így nem tudott.Tom már nagyon dühös volt.Erről eszembe jutott a tegnap este.Ebben a pillanatban utáltam Tom-ot és szerettem volna fájdalmat okozni neki,de nem tudtam felállni.A pofon tűnt a legjobb ötletnek,de ez most nem volt megoldható.Egy ideig csak néztem Tom-ot(aki már kezdett vörösödni),majd eszembe jutottak Gustav szavai.
"És mi van ha tényleg szeret?Ha igaz,akkor ezzel okozom a legnagyobb fájdalmat...."
-Szeretném tudni,hogy mit csináltok! - emelte fel a hangját Tom.
Én lassan Gustav felé fordultam,erre ő rámnézett,hogy mit csinálok.Az arcunk egyre közelebb került egymáshoz.Én - amennyire a nyákfájásom engedte - közelebb hajoltam Gustav-hoz ,majd egy hirtelen mozdulattal megcsókoltam.Mikor abbahagytam Gustav tágra nyílt szemekkel nézett rám.Megszólalni sem tudott.Én végigsimítottam az arcát és mosolyogva Tom felé néztem:
-Azt hiszem egyértelmű,hogy mit csinálunk. - adtam meg a kegyelemdöfést.
Tom nem szólt semmit.Belevert egyet az ajtófélfába,majd megfordult és kiment.......
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés