Azt hittem rosszul leszek. Akit sikerült eddig elkerülnöm, azzal összefutok a saját konyhámban. Látszólag őt egyáltalán nem zavarta, hogy én nem látom szívesen. Kezét zsebre dugva támaszkodott a hűtőnek.
- Te meg hogy kerültél ide?
- Nem egyszer jöttem be az ablakon. Reméltem hogy még mindig nyitva van.
- Ezentúl lakatot fogok rá rakni. És most menj innen. Azonnal – mutattam a kijárat felé
Tom megdörzsölte a halántékát és rám meresztette a szemeit.
Billnek igaza volt. Tényleg nagyon be vagy rágva.
Megint felment a pumpám.
- Miért? Nincs hozzá jogom? Nem lehetek berágva?
- Azért nem búcsúztam el, hogy könnyebb legyen. – sóhajtott – Nem akartam neked fájdalmat okozni.
Még hazudik is.
- Persze. Tudod milyen érzés volt megtudnom hogy elmentél? Hogy az egyik nap még úgy látszott hogy minden rendben, erre másnap, mikor átmegyek, közli velem a szomszédotok hogy elmentetek? Tudod milyen érzés volt? Ott állni és rájönni hogy átvertek?
- Nem vertelek át! Csak…féltem neked elmondani. – sütötte le a szemét – Mert…tudtam, hogy ha megkérsz hogy maradjak, akkor nem mentem volna. Nem akartam a többiek álmát összetörni.
- Sosem kértem volna, hogy maradj. Tudtam mennyire fontos ez nekik. Neked. És ha azt hiszed, hogy marasztaltalak volna, akkor nem is ismertél igazán. És most, szeretném ha elmennél. – Azzal hátat fordítottam neki.
Felkaptam a mandarint, és tovább hámoztam. Egy ideig még ott állt, utána pedig csak annyit hallottam hogy becsukódik a kinti ajtó. Kifújtam a levegőt, és a mandarint az asztalra tettem. Leültem egy székre, és az arcom a kezeimbe temettem. Hazudik. Nem szabad hinni neki. Mindig hazudik. Ha akkor nem volt őszinte, akkor most sem lehet az. Se benne, se Billbe nem lehet megbízni. És most már Andreasban  sem. Ki tudja miket mondott el nekik idáig is. Lehet, hogy mindent elmondott, amit régen elsírtam neki. Bár azt mondta, Tom nem szokott rólam kérdezni. És ami még jobb, ha a suliban megtudják, hogy visszajöttek, megint mindenki engem fog zaklatni. Lefogadom, hogy hétfő reggel Nikki fog letámadni már a buszmegállóban. És minden kezdődik előről. Remélem, hogy azért minél hamarabb eltűnnek, és vissza sem jönnek egy ideig. Hisz’ eddig sem gyakran jöttek, vagy ha igen arrol nem tudtam.

*Hétfő*
- Bevigyelek a suliba? – hajolt ki Andreas a kocsija ablakán.
Láttam, hogy valaki ül mellette az anyósülésen, ezért inkább megráztam a fejem.
- Kösz nem kell. Nikkivel találkozom suli elött.
Oké. Nikkinek szólni kell hogy falazzon nekem, ha véletlen összefut Andreassal.
- Történetesen találkoztam Nikkivel egy utcával lejjebb, és egy szóval sem mondta, hogy találkozna veled.
- Andreas, hagyjál…oké? Kösz
Lekanyarodtam és sietősebbre fogtam a dolgom.


* Hétfő, 08:10*
- Szóval megint ittvan. – szólalt meg Nikki
Eddig nem futottam össze vele, és most esett be Kémiára. Biztos beugrott egy kávéra valahová.
- Úgy tűnik – körmöltem továbbra is
- És?
- Mit és? – néztem rá értetlenül
- Találkoztál már vele?
- Hölgyek ott középen. Kérem hagyják abba a beszélgetést. Köszönöm
- Még nem végeztem veled
Azzal Nikki elővette a táskájából a kémia füzetét.


*Hétfő 15:30*
- Úgy érzem, nem akarsz nekem valamit elmondani – futott utánam Nikki
Remek, egész nap ki sem mozdultam a teremből nehogy összefussak vele.
- Miért?
- Bujkáltál előlem. Valamit nem akarsz elmondani.
Fáradtan néztem Nikkire.
- Figyelj…hanyagoljuk ezt a témát oké? Nem nagyon szeretnék róla beszélni.
- Elég lett volna, ha csak ennyit mondasz. Akkor nem kellett volna bujkálnod egész nap.
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés