1. rész

A költözés

A nevem Amy Larsson. A szüleimmel és a húgommal élek Münchenben. Én 17 éves a vagyok a húgom, pedig 16. Őt Emily Larsonnak hívják. Emily és én egymás ellentétei vagyunk.. míg ő a vadabb addig én a szolidabb öltözködést szeretem.. Mondjuk elég érdekesen, nézne ki a húgom, ha felvenné az én ruháimat, vagy fordítva. Neki az áll jól, hisz 170 cm magas, derékig érő fekete haja van és hozzá kék szeme. Nekem pedig.. derékig érő göndör,barna hajam van, hozzá zöld szemem.. és emellett 173 cm vagyok.. Az alkatunk hasonló.. Egyikünk se dagi, de nem is vagyunk anorexiásak.. tehát az a kettő közti.. :)

-         Lányok ébresztő.. Van egy fontos hírem.. – próbál felkelteni,de nem sok sikerrel..

-         Jó majd elmondod később.. Mi még alszunk.. Úgyis szombat van.. – válaszolok miközben a fejemre szorítom a párnát..

-         De ez fontos.. Nem ér rá később.. és egyébként is, mindjárt 1 óra.. – emeli fel a hangját anyu.

Emilyvel nagy nehezen felültünk az ágyon.. Anyu pont nyitotta volna a száját, hogy elkezdje azt a fontos dolgot, amikor csörögni kezdett a telefonom..

-         Hupsz.. Bocsi!! – néztem rá vigyorogva, miközben kinyomtam a telefonom. – Majd visszahívom..

-         Rendben, de csak annyit akartam mondani, hogy kezdjetek el csomagolni, költözünk.. – mondta anyu gúnyosan majd meg sem várva a reakciónkat gyorsan kiviharzott a szobánkból..

-         Hogy mi? – néztünk egymásra Emilyvel..

Lerohantunk a konyhába, de már csak egy levelet találtunk.

„Lányok!

Elmentem vásárolni, mire visszaérek, addigra csomagoljatok össze.. Ha akartok, akkor búcsúzatok el a barátaitoktól is..

Puszi, Anya”

-         Hát ezt jól elintézte.. – dühöngött Emily. – Pont, amikor kezdett volna komolyabbra fordulni a kapcsolatunk Maxszal. Én csak ránéztem majd hirtelen röhögésben törtem ki. Hisz a „komolyabbra” fordulás alatt azt értette, hogy már addig eljutottak, hogy szóba mernek állni egymással.  Emily értette, hogy min röhögök. El kezdte játszani az agyát.  „Durcásan” felrohant a szobánkba, majd magára zárta az ajtónkkat.. Amikor felértem elkezdtem kiabálni és dörömbölni.. Vagy 20 perce dörömböltem, mikor végre hallottam, hogy kattan a zár.

-         Na végre, hogy hajlandó voltál beengedni! – mondom Emilynek dühösen.

-         Örülj neki, hogy egyáltalán bejutottál.. – válaszol gúnyosan, de én ezt már nem hallottam, mert már rég a fürdőben voltam a telefonommal együtt.

-         Szia! Csak azért, hogy megkérdezzem holnap este átjössz-e hozzám?!

-         Sajnos nem lehet..

-         Mért nem? Pedig megígérted..

-         Tudom, de akkor még nem tudtam, hogy ma elköltözünk..

-         Mi? És hova?

-         Nem tudom.. Azt nem mondta anyu.. Csak kijelentette, hogy pakoljunk össze, mert költözünk.. Sajnálom..

-         Ne sajnáld.. nem te tehetsz róla.. De nem is zavarlak tovább.. Szia! – köszönt el majd gyorsan letette a telefont.

-         Pe…… - kiabáltam még bele a telefonomba, de már hiába..

Kinyitottam a fürdő ajtaját és kimentem.. Emily látta rajtam, hogy valami nincs rendben, de nem kérdezte meg, hogy mi a baj hisz sejtette.. Csak folytatta a pakolást. Leültem az ágyra, majd zokogásban törtem ki..  Mikor már meg nyugodtam Emily oda ült mellém és elkezdte simogatni a hátam.

-         Peter?

-         Ühüm.. Csak annyit mondott, hogy nem zavar és lerakta a telefont. – válaszoltam hüppögve.

-         Ne törődj vele. Ha csak ennyit tett, akkor nem hiszem, hogy igazán szeretett volna.

-         De én szerettem.. teljes szívemből..

-         Majd találsz mást, aki jobban megérdemel, mint ez a hülye. Hisz nagyon szép vagy.. – próbált vígasztalni Emily, nem sok sikerrel.

Amikor befejte a mondatát pont, akkor csengettek. Lerohantam ajtót nyitni. Amikor kinyitottam a szívem hevesen kalimpált, mert azt hittem Peter az; de csalódnom kellet. Anyám volt.

-         Emily merre van? – kérdezte meglepődve.

-         A szobánkban.. pakol. – válaszoltam letörten.

-         Rendben.. Akkor ezek szerint kész vagytok?

-         Igen! Mindent összepakoltunk.

-         Remek! Fél óra múlva itt vannak a költöztetők.

Anyu igazat mondott. Pontosan félóra múlva csöngettek. Kinyitottam az ajtót, majd beengedtem őket, és ők azonnal elkezdtek kipakolni. Mikor már minden a kocsin volt, akkor anyu, én és Emily beszálltunk a mi kocsinkba.  7 óra alatt értünk el a másik házig, ami Megdeburg szívében a Bahnhofstraße-n található. Szemben egy gyönyörű egyszintes házvolt. Ekkor még nem is sejtettük, hogy lakói teljesen megváltoztatják majd az életük!