144. rész

Dominic színt vall

 

- Nyögd már ki mi van, te balfasz!- ordította őrjöngve a képembe.

- Az van, hogy megdugtad a csajom!!!- nem nyögtem, inkább köptem a pofájába.

Dominic teljesen lefagyott. Nem tudott szóhoz jutni.

- Nemár!- ennyi volt a reakciója.

- Demár- grimaszoltam be gúnyolódva, és pont olyan gyépés képet vágtam, amilyen értetlenül ő nézett rám.- Láttam, te szemét. Ne is próbáld tagadni! Vele léptél le. Egy barát ilyet nem csinál!

- Én se tettem! Te beteg vagy! Sandra Kathivel wellnessel valami hotelben.

- Kathie is itt volt!

- Én nem láttam őket egész este!

- Persze..Tök másokat láttam.- mondtam gúnyolódva, de ahogy kimondtam, mintha ezzel párhuzamosan írták is volna az agyamba. Felfogtam. Nem őket láttam. Nem ők voltak.
Nem Sandra volt az..Szerintem lassított felvételként lehetett volna látni az arcomat, ahogy szembesülök a tényekkel és a tettemmel, és dühből átváltok ijedt kétségbeesésbe.
Szinte láttam magam előtt Sandra arcát. Mosolygott. Figalma sem volt róla mit tettem vele. A karját a nyakam köré fonta és csókot lehelt az arcomra.
Egy undorító féregnek éreztem magam és szinte az egész testem átjárta a jeges hideg.

- Ostobaságot csináltál, igaz Tom?- kérdezte mélyet sóhajtva. Túl jól ismert.

- Nem is kicsit.- tettem a tarkómra mind a két kezem és összekulcsoltam az ujjaim. Aztán erősen összeszorítottam a szemhéjaimat. Nem akartam látni a világot, és azt akartam, hogy ő se lásson engem.

Don nem faggatott. Talán a szíve legmélyén halogatni akarta a dolgot. Amíg az ember nem győződik meg teljesen az információ bizonyosságában, még van remény, hogy téved, vagy rosszak a feltételezései.

De nem álltattam sokáig szegényt hiú reményekkel.

- Lefeküdtem egy vadidegen lánnyal. Mit lánnyal… Kislánnyal. Akkor láttam először. Nem tudom, hogy düh miatt, féltékenység miatt, vagy bosszú miatt, vagy elégtétel miatt. De nem is lényeg...De lefeküdtem vele.

Dominic a fejét csóválta.

- Tom..miért taszítod el magadtól a legjobb nőket?

- Nem szándékos.

- És akkor most mi tévő leszel?- nézett fürkészve rám ( a beszélgetésünk alatt először).

- Mármint hogy értve?- kérdeztem, de fölöslegesen, mert pontosan tudtam, hogy érti.- Nem akarom elveszíteni. De muszáj lesz neki elmondanom, de akkor biztos elhagy. Ha viszont nem mondom el..Fingom nincs mi tévő legyek.- sóhajtottam.

Don őszinte, halvány mosolyt vett fel. Olvasott a gondolataimban. Tudta mi jár a fejemben.

- Ez a te döntésed, haver. Egyedül a tied. Ha úgy döntesz, nem mondod el, tőlem sem fogja megtudni. Nem szólok bele a ti dolgotokba.

- Kösz, haver. Most pedig szerintem lépek.

- Jól teszed. Gondolom megviselő volt az estéd, és nem sokat aludtál.

- Többet, mint te.

- Nálam nem nehéz.

- Hiszen te vagy az ünnepelt.- megfordultam és készültem stílusosan távozni, már amennyire a lógó orrom engedte.

- Hé, haver!- szólt utánam.

- Hm?- fordultam meg.

- Aztán okosan dönts nekem!- nyújtotta ki a mutató ujját rám célozva, és behajlította a hüvelyket, mintha most puffantana le.

- Úgy lesz- bólintottam és ugyan úgy pisztolyt formáltam, majd a saját halántékomhoz emeltem és meghúztam a ravaszt.

 

Elterveztem, hogy most ledőlök aludni, aztán mikor felébredten rácsörrentek Sandrára.

Sajnos mikor beléptem a szobámba szembesültem vele, hogy faszán úgy jártam, mint Petőfi. A tervem füstbe ment.

Sandra az ágyamon ült egy szál fehérneműben és köntösben, amit elfelejtett megkötni. A lábfején egyensúlyozta a tűsarkúját és úgy limbálta össze-vissza. Látszólag fürdés után járhatott.

A fejét finoman oldalra döntve nézett ki az ablakon, és a nyújtott kezeivel hátul megtámasztotta magát.

A zajra azonnal felém fordult, aztán mosolyogva nézett rám, szinte rajongva csillogott szeme. Látszott, hogy mennyire örül nekem.
A gyomrom görcsbe rándult. Elviselhetetlen bűntudatot éreztem.
Hogy tehettem ezt?

145. rész

Bűntudat- Tóm!- nyögte és mire feleszméltem volna nagy lendülettel a nyakamba ugrott, úgy hogy majdnem felborultam.

- Hogy kerülsz ide? Miért nem a lakásodra mentél?- tört ki belőlem az első- nem túl oda illő- kérdés.

Sandra kicsit eltávolodott.

- Azt hittem, örülni fogsz nekem.

- Persze, hogy örülök- próbáltam válaszolni vidáman és lelkesen, de valahogy nem nagyon jött össze a dolog.

Ciki szitu volt. Ő erősen belém csimpaszkodott, én meg csak ott álltam megsemmisülten, és mozdulatlanul, mint egy szobor, és éppen csak hogy érezhetően öleltem.

- Gáz van?- engedett el és mélyen a szemembe néztem.

Elfordítottam a fejem, képtelen voltam ránézni. Okádni tudtam volna magamtól.

- Nem, nyuszikám. Nincs gáz. Csak baromi álmos vagyok.

- Nem aludtál, mi?- nevetgélt kicsit furcsán kókin.

- Ohh. Csak nemhogy becsiccsentettél?- kérdeztem tőle mosolyogva. Viccesnek találtam a dolgot.

- Egész hazafele úton pezsiztem. Megengedtem Kathie-nek, hogy ő vezessen. És tudod, milyen nehezen viselem, ha valaki más vezeti a kocsimat. Muszáj volt kicsit levezetni a szitut.

- És akkor te most pörögni fogsz, mi?

- Te meg hisztizni, mert te álmos vagy.

- Valahogy úgy.

Lebiggyesztette a telt alsó ajkát és nagy szemekkel nézett rám.

- Hát jó.- ugrott az ágyra, mint egy nikkelbolha.- Akkor beszéljünk, milyen volt a buli.

- Először beszéljünk arról, hogy mit csináltatok ott!

Sandra felnevetett.

- Húh.- kezdett bele lelkesen és közben letérdelt mellém, mikor az ágy szélére ültem és elkezdtem ledobni magamról a cipőket, meg a zoknit.

- Egy kinti gyógyvizes medencében voltunk Kathie-vel. Aztán felfigyelt 3 srácra. Velük hülyültünk. Elmentünk a hotel klubjába és ott voltunk. Iszonyat nagy arcok voltak!- nevetett. Én meg csak csöndben hallgattam. A saját gondolataimmal voltam elfoglalva.- Na- lökött meg finoman, mikor a pólómat fejtettem le magamról.- De most te mesélj!

Nagyot nyeltem. Nem akartam, hogy zavartnak lásson.

- Bulizgattunk, aztán ennyi.- vontam meg a vállam.

- No, baby! Részleteket akarok! Hogy tetszett Dominicnak a díszítés?

- Díszítés? Szerinted Dominic megnézte a díszítést, nyuszabogyó?

- Jó.. Akkor hogy tetszettek neki a kubai táncos lányok?

- Táncos lányok.- ismételtem, aztán elnyúltam az ágyon és megtámasztottam magam a könyökömön.

- Azok, igen.

- Na, szóval. Azok is tetszettek neki?

- Hát igen, a táncos lányok mindenre kaphatóak.- nevetett Sandra. Rögtön eszembe jutott Dakota.- Basszus!- sikított fel Sandra nagy hirtelen.- Az első csók ebben az évben!- ahogy kimondta már hajolt is felém, és még mielőtt tiltakozhattam volna le is kapott.

Próbáltam szenvedélyesen csinálni. De nem jött össze. Üres volt az egész. Teljesen kikészültem. Megígértük egymásnak, hogy majd egymást csókoljuk meg elsőnek. Én pedig..egy undorító szemétláda vagyok! A csók közben végig mart a bűntudat. Azt hittem elégek. Csak arra tudtam gondolni, milyen borzalmas dolgot tettem vele.
Vele, akit igazán szeretek.
Nem tudtam felfogni, hogy bírtam ezt megtenni. Úgy éreztem, nem bírom tovább. Már pont löktem volna el magamtól, a sexy, őrjítően jó és általam annyira imádott testet, amikor megcsörrent a telefonom a szőnyegre dobott nadrágom zsebében. Így szerencsére, volt egy jó ok, ami miatt abbahagyhattuk a csókolózást.

Sandra elterült az ágyon. Látszólag élvezte velem a mandula ping-pongot. Főleg,mert be volt csiccsentve, és igen nagyon fel is tüzelte a jelenlétem.

- Anyu az- motyogtam, amikor a farmerem mellől guggolva felnéztem Sandrára egy boxerben.

- Hát akkor ne késlekedj! Vedd hát fel bátran.- nevetett és beletúrt a hajába, hogy hátra igazítsa az arcába lógó kósza tincseket.

- Szia anya.- köszöntem és próbáltam egy kis életet erőltetni a hangomba.

- Szia Tom. Mi újság arra? Azt hittem alszol. De akkor jókor hívtalak.

- Igen, pont a legjobbkor hívtál.- közben tényleg ezt gondoltam. Remek ürügy volt, hogy miért akarom olyan gyorsan abbahagyni a csókolózást.- Amúgy most készültem aludni.

- Ja, értem. Boldog újévet, bogaram. Jót buliztál?

- Neked is boldogat. Igen. Elment.

- Dominic szülinapján voltál, igaz?

- Igen persze. Ez a mázlista köcsög szilveszterkor született. Szóval elérte, hogy az újév, első pillanatai róla szóljanak.

Anya a telefon másik végén nevetett.

- David meddig adott szabit? Mikor mentek stúdiózni?

- Nem tudom. De szerintem már nem sokáig.

- Rendben. Csak mert lejöhetnétek valamikor.

- Hát persze! Jó ötlet.

- Mikor?

- Öhm. Nem tudom. Nektek mikor jó? Otthon vagytok?

- Most igen.

- Akkor lemegyünk már ma.- buzdultam fel.- Felkel Bill, meg én is ledőlök még egy kicsit. Aztán szerintem indulhatunk is.

- Bill otthon van? A lakásban?

- Igen, persze, itt alszik Lelával.

- Hozzátok őt is. Szeretném megismerni. Meg a tiédet is. Mit is mondtál, hogy hívják?

- Sandra.- közben óvatosan a lány felé sandítottam. Az ágyon feküdt, félig betakarózva. Az arcát a párnához nyomja, és már be is vágta a szunyát. Nagyon angyalinak tűnt. Rég nem láttam ilyen szép dolgot. Egy darabig figyeltem, és teljesen megfeledkeztem, hogy közben anyával beszélek.

- Itt vagy?- kérdezgette.

- Persze. Bocs. Csak fáradt vagyok.

- Akkor hagylak aludni. Gondolom most végeztél a bulival.

- Köszi. Aztán délután megyünk, és majd maradunk pár napra.

- Rendben, csillagom, aludj jól.

- Szia anya.- dobtam a telefont az összegyűrt farmerom tetejére. Halkan bemásztam Sandra mellé. De nem feküdtem le. Inkább mellé ültem és némán néztem, ahogy emelkedik a mellkasa. Le és fel. Aztán az arcát kezdtem figyelni. A szája csukva volt. Az orra pedig picit be volt dugulva, és szuszogott, mikor vette a levegőt.

Elég sokáig nézegettem. Aztán felé hajoltam és megpusziltam az arcát. Ha nem is lehetett az övé, az első szenvedélyes csókol, az övé lehet az első igazán érzelmes, mindent elmondó puszim.

- Sajnálom.- suttogtam a fülébe. Így sem volt neki könnyű kimondani, hogy alszik.

Kétszer is meggondolandó, hogy mi a helyes. Beszélni, vagy hallgatni.

146.rész

Indulás a szülői házba

Lela az ágyszélén ült és a telipakolt bőröndöt bámulta.

- Mi a baj, csigusz?- huppant le valaki mellé. A lány felemelte a tekintetét és nagy szemekkel nézett Billre.

- Biztos, hogy jó öltet ez?

- Micsoda?- értetlenkedett a fiú és átfogta Lela derekát.

- Ez a szülőknek bemutatósdi.

- Mi van?- nevetett fel Bill.- Már miért ne lenne jó?

- Nem tudom, csak úgy kérdeztem. Csak mert ez most így elég fura.

- Fura? Ugyan már! Miért lenne ez fura?

- Nem tudom. Csak úgy. Mondd csak, hágy lányt mutattál eddig be?

- Öhm.. nem is tudom. Úgy 3-at vagy 4-et.

- Natashát?

- Ohh! Persze! Anyu imádta! Állandóan egymás nyakán csüngtek, mikor ott voltunk. Komolyan, már attól féltem, hogy Nat anyum miatt szeret.- nevetett fel Bill.

- Igazán kösz a biztatást.- állt fel a lány hirtelen és kiment a szobából. Bill csak döbbenten nézett utána, és azon filózott, hogy mi rosszat is mondhatott.

 

A konyhában ittam az életmentő Red Bullom, és az önsajnálat legmélyebb bugyraiba készültem fulladni, mikor Lela jött velem szemben.

- Hali kicsilány. Kész vagy már?

- Idegileg! Szellemileg! Minden értelemben kész vagyok!

- Én a csomagokra gondoltam, de azért kösz az információt.- vágtam be egy vigyort, hátha attól felvidul. Nagyon nem jött be, csak grimaszolt egyet, aztán nagyot sóhajtva ledobta magát az egyik bárszékre.

- Na, mesélj mi a baj.

- Félek anyátoktól. Csak ennyi.

Elmosolyodtam. Ha neki ez a dolog csak ennyi. Akkor mit mondhattam volna én, aki lazán pár órája követte el élete legnagyobb hibáját, és megcsalta álmai királynőjét.

- No, ugyan miért parázol? Igazán nem kell. Nem harap. Max kiabál, ha szanaszét hagyod a szennyest. Ohh, hányszor kellett ezt végig hallgatnom régen. Tom, az jó életbe bele. Hányszor megmondtam, hogy a piszkos boxereidnek a szennyes kosárban a helye. Ha az évek alatt nem tűnt volna fel, nem szokásuk szerencsétleneknek maguktól belemászni a mosógépbe! Nem érem fel épp ésszel, hogy mi olyan nagy megterhelés abban, hogy nem a földre dobod őket, hanem egy szobával arrébb a kosárba. Ha nem szedném őket össze, 1 évig is itt enné őket a penész a szobád közepén. Hogy bírsz ennyire trehány lenni?!- merengtem a régi emlékeken, amikor azt vettem észre, hogy Lela hirtelen felpattan és beviharzik a fürdőbe nagy morgás közepette.

- Most meg mi van?- kiabáltam utána, de nem is válaszolt, csak becsapta az ajtót. Hát igen, biztos nagy baj a havibaj.

Egy darabig még ott álltam és néha-néha megcsóváltam a fejem, mikor Sandra jött be a bejárati ajtón a mai postával a kezében.

- Mikor indulhatunk?- fordult felém, mielőtt még bement volna a szobába.

- Nem tudom. Amikor a másik két jómadár készen van.

Csak némán bólintott, és már a kilincsre tette a kezét.

Gyerünk Tom- bíztattam magam.- Ügyes srác vagy! Sandra és te összetartoztok! Csak ez most egy kis lejtő. Minden kapcsolatban vannak lejtők! Nem szabad elengedned. Gyerünk már! Mondd el neki, hogy ő a legfontosabb számodra, hogy vele akarsz lenni, nélküle üresnek éreznéd magad. Ígértesd meg vele, hogy mindig melletted áll, bármilyen hülyeséget is csinálsz.

- Sandra- szóltam utána.

- Hm?- fordult meg, de nem nézett fel a levelekből.

- Gyere ide egy kicsit.

- Mondd. - indult el felém.

Nem válaszoltam, csak megvártam, amíg már egész közel ért.

- Csak meg akartalak ölelni.- mosolyodtam el, és finoman magamhoz húztam.- Tudod, nem sok pasinak van olyan gyönyörű csaja, mint nekem.- nevettem és közben hagytam, hogy a mellkasomba fúrja a fejét.- Főleg nem ilyen fajta marháknak, mint én.

Nagyon jól esett az ölelése. Rájöttem, hogy nem kell más csak ő. A többi dolog elhanyagolható. Na jó, az azért túlzás, de ha ő itt van nekem, akkor baj nem lehet.

- Indulhatunk már végre?- zavarta meg Bill ingerült hangja a kis idillünket.

A csomagok már be voltak pakolva. A Cadillacemel mentünk. Még jó, hogy nekem ilyen böhöm kocsim is van. Megérdemlek, egy hatalmas Köszönjük, Tom-ot.

Én vezettem, Sandra meg mellettem. Az ablak felé fordult és nézelődött. Az egész autóban nagy kuss volt. Pedig ez nem jött túl jól nekem, mert így kénytelen voltam a gondolataimba merülve. Ennek következményeképpen pedig újra és újra eszembe jutott a tegnap este történése.

Estefelé érkeztünk meg. Ismerős ház. Na bumm.

Amikor kiszálltam és beleszippantottam a levegőbe egy icipicit jobban éreztem magam. Kicsit olyan volt, mintha Hamburggal együtt magam mögött hagytam volna a gondjaimat. Csak sajnos nem így volt, de nem baj, már csak az nagy előrelépésnek számított, hogy egy fél másodpercre is, de jobban voltam.

- De hiányzott.- nyújtózkodott Bill. Lela bizalmatlanul méregette a kerítést. Szerintem, ha tehette volna, akkor visszapattant volna az autóba és go home.

- De édes.- mosolygott Sandra, amikor kinyitottam a kaput és őt rögtön betámadta a Billel közös vérebünk, Scotty.

- Vigyázz vele.- intette óvatosságra Bill. Szerintem csak heccből.

- Mit vigyázzon vele? Szerencsétlen Scottynak az a legkisebb baja, hogy ne bukjon fel a saját lábában. Nem hogy még támadásba lendüljön. Öreg már.- suttogtam Sandra fülébe, hogy közben belehajoltam a finom illatú hajába.- Na, add a kezed, nyuszabogyesz. Menjünk be.

Hátra néztem Billékre és láttam, ahogy ők is lassan totyognak utánunk.

A bejárati ajtóban már ott állt anya és Gordon vagy ezer Wattos vigyorral. Bill azonnal elém törtetett és bevetődött anyánk nyakába. A kis pisis..

- Anyu!- dobálta az arcára a cuppanósokat.- De hiányoztál már! El nem fogod hinni milyen hajtás volt. Qrva jól jött, hogy kaptunk egy kis pihenőt.- mesélte nagy szórakozottan. Anya csak pislogva hallgatta a fiatalabb fia lelkes beszámolóját.- Olyan jó lesz itt maradni egy kicsit és lazulni. Ohh. szeretném bemutatni a barátnőmet. Lelát.- tolta előre a zavarban lévő lelát egy kicsit nagy lendülettel.

- Lela Sthrublich- nyújtotta ki a kezét kicsit bátortalanul.

- Simone Thrümper.- mosolygott.- Ez az igazi neved? Szép név..Lela.

- Én pedig Gordon Thrümper. Enyém a megtiszteltetés, hölgyem- kacsintott egyet, mintha akkora nagy Fred Aster lenne.

Lela egy kicsit hátrébb lépet, és én is megöleltem anyát.

- Tom. Örülök, hogy egyben látlak- nevetett.- De azért ne robbants össze, kérlek.

- Upsz. Bocsi. Tudod egy ilyen jó testnek néha szabad akarata van. Ő pedig itt az én hozottam. Sandra Schnerrman.

Sandra előre lépett és bájosan anyámra mosolygott. Az ilyen mosolyával gyilkolni is tudna, ha akarnak. Az ember örömében hal meg, ha valaki így mosolyog rá. Látszólag első látásra belevéste magát a szívébe. Igaz általában mindig ujjong, ha nőt hozok haza. Olyankor úgy érzi mégsem mondott csődöt anyaként, és sikerült egy rendes férfit nevelni belőlem, a kezdeti nehézségek ellenére.

- Simone vagyok, ahogy az előbb már hallottad.

- Igen. Annyira nem rossz a megfigyelőképességem.- nevetett Sandra hatalmas mosollyal.

- Akkor azt is tudod, hogy az én nevem meg Gordon.- ugrott a lány elé a nevelőapám.

Sandra nevetve fogta meg az ő kezét is. Gordon kacsintott rám egyet, jelezve, hogy tetszik neki az árú. Gondolom Billel is közölte némán a véleményét.

Biztos furcsa volt nekik, hogy egy alacsony szőke csaj után egy magas karakteres jelenséget hozok haza. A két lány teljes ellentéte volt egymásnak. Meg szerintem az is meglepte őket, hogy egyáltalán hoztam haza lány. Mert nem igen volt szokásom. Cornelia volt az első még annak idején, akit úgy igazán tisztességesen bemutattam. Őt is csak azért, mert rágta vele a fülem.

Bill már mástészta. Bill sok lányt hazahozott. Akikről azt hitte -még akár ha csak egy napig is- hogy majd ő lesz a felesége. Főleg, hogy anya Billt féltette jobban, ha lányt hozott haza. Mert Bill kibaszottul tudott szerelmes lenni. Pontosabban azt hitte, hogy szerelmes. Anya pedig tudta, hogy milyen. Anyuci pici fia.

- Gyertek fiatalok. Szobákat elfoglalni.- intett Gordon és bement az ajtón.

- Gyere, megmutatom a szobám.- húztam Sandrát magam után- Bőven ráérünk kipakolni.

- Tom, én inkább a vendégszobában aludnék.

Vettem egy 90 fokos fordulatot, így pont szembekerültem vele.

- Mit csinálsz?

- Tom, anyád házában vagyunk és..

- Ne csináld már! Anyám tök laza. Szerintem, azt furcsállná, ha nem egy szobában vagyunk.- nevettem.

Sandra felhúzta az egyik szemöldökét és harciasan keresztbe fonta a kezét a mellei előtt.

- Konzervatív vagyok és nem utolsó sorban katolikus.

Kitört belőlem a nevetés.

- Na jó, ezt most fejezzük be. Velem alszol és kész.- fordultam meg és bevezettem Sandrát a szobámba.

- Szóval itt nőttél fel.- nézett körbe mosolyogva, és körbejárta a szobát.

Én csak leültem az ágyra és figyeltem, ahogy a cuccaimat vizsgálja. Minden rendbe volt téve. Úgy, ahogy hagytam. Bár általában fél nap alatt elszoktam pusztítani a tisztaságot.

- Ez aranyos.- mutatott egy pici Lego emberre.

- Gyerekkorom imádott kiskrapekja. Jimmynek neveztem el.- magyaráztam.
- Szia Jimmy, még látjuk egymást.- Ő tovább ment és a narancssárga falra lógatott textil darabnál állt meg, amin egy hatalmas graffiti írás volt kivehető.

- Szép. Te csináltad?- nézett rám mosolyogva.

- Ja. De az semmi. Emeldd fel!

Meg is tette és bekukkantott alá. Egy másik minta volt alatta. Egy elég xar.

- Azt csináltam még én. Az első fújásom volt. Anyám teljesen kiakadt, aztán rátettem ezt. Már így belegondolva, tényleg jó nagy hülyeség volt. Meg jó xarul is sikerült.

- Első fújáshoz képest, annyira nem gáz.

- Kösz.

- Héé! Fiúk!-szóltak kintről.

- Megyünk- léptünk ki egyszerre a szobánk ajtaján Billel. Aztán egymásra néztünk és elvigyorogtuk magunkat.

- Ez szép volt bratty.- nevetett Bill és megindult utánam.

- Fiúk.- szólt kettőnkhöz anya, mikor odaértünk elé.- Akartok menni étterembe, vagy vacsorázzunk itthon?

- Öhm. Itthon- vágta rá Bill. Nem ellenkeztem. Végülis nekem teljesen mindegy volt.

Mindenki visszavonult a saját fészkébe és ott várta a vacsorát. Nem történt semmi említésre méltó. Én az ágyon heverésztem, és a gondolatlanságnak áldoztam az időm, közben Sandrának magyaráztam a régi dolgaimról, aki a szobát járva, minden apró tárgyam történetéről kikérdezett. Elmeséltem neki a gyerekkorom néhány kínos történést is. Nagyon tetszett neki. Volt, hogy csak mosolyogva nézte a dolgot miközben meséltem, aztán felnézett rám és hozzáfűzött valamit. Annyira édes volt. Annyira szeretetre méltó. Én meg akkora fasz…
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés