150. rész

KettesbenOtt álltam az utcában egyedül, és abba az irányba meredtem, amerre Sandra elment. Képtelen voltam a cselekvésre. Szinte mozdulni sem bírtam. A leheletem meglátszódott, olyan hideg volt. A szívem hevesen kalapált az idegességtől.
A gyomrom görcsbe rándult. Valamiért ideges lettem. Soha nem éreztem még olyat a gyomromban. Más volt, mint a régi vizsgák vagy éppen a koncertek előtti izgalom.
A bűntudat és a kétségbeesettség kínzó egyvelege volt ez.
Mély levegőt vettem és nagyon lassan kezdtem egymás elé pakolgatni a lábam. Nem volt célom, így nem kellett sietnem se. Nagyon lassan haladtam. Igazából helyzetet sem szerettem volna változtatni, csak sétálni.
Ezt mondják ellentmondásos akaratnak?
A tekintettem üveges lehetett. Annyira le voltam magamtól dermedve, hogy pislogni is elfelejtettem. A gondolkodás sem ment. Pedig igazán érdemes lett volna kitalálni valami über fasza szívhez szóló szöveget, ami megérinti Sandrát. Áhh, az embernek nem megy az ilyen, ha olyan kutyául kivan, mint akkor én. Pedig bárcsak.
Éreztem, hogy átjárja a hideg az ujjaim végét. A farmer zsebbe dugva sem tudtam megvédeni a testem a téltől. A fejem oldalra fordítva Scottyra néztem. Boldogan ugrált mellettem, bár kicsit feszélyezte a max lassú tempóm.
Ordítani tudtam volna. Sőt, ordítani akartam, mégis képtelen voltam rá. Inkább csak megsemmisülten ballagtam tovább.
Cikkcakkosan szeltem az utcákat. Egyikbe be, másikból ki. Megszűnt az idő és tér érzékelésem. Fogalmam sem volt mennyit mentem, vagy hogy hány percet. 10 perceket? 15 perceket? Esetleg órákat? Rejtély…
Gondolatban újra és újra visszajátszottam magamban Dominic szülinapját. A 2 lányt, a rengeteg pezsgőt. Mindig felfigyeltem valami részletre, ami megváltoztathatott volna mindent.
Ha barna lány, nem jön oda hozzám, vajon máshogy történt volna?
Ha nem kérem ki azt a pezsgőt, amit a korlátnak támaszkodva óhajtok elfogyasztani talán nem veszem észre Dominicot meg a 2 lányt?
Ha maradok Lelaval és Billel, akkor nincs az egész?
A fejem rémesen fájt. Szinte szét akart szakadni. A vallomást kezdtem visszajátszani. Előttem volt Sandra rémült arca, ahogy tudatosul benne, hogy megcsaltam.
Elkapott a rosszullét. Úgy éreztem hányom kell. Oldalra fordítottam a fejem, annak reményében, hogy okádok egy kiadósat aztán jobb lesz minden. De nem jött ki semmi, csak pár amatőr öklendezés. Köptem egy nagyot. Ölni tudtam volna 1 cigiért...
Visszafelé vettem az irányt. A régi ház utcájába értem. Megálltam az út közepén, kb ott, ahol Sandrának elmondtam a dolgokat.
Láttam az egész jelenetet. Lejátszódott előttem minden.

Mikor már a lábam teljesen lefagyott… mind a kettő lábam, jobbnak tűnt visszaindulni. Felkaptam azt a kis macskát, már csak azért is, mert Sandra is azt mondta, hogy haza kéne vinni. És vele meg Scottyval elindultam vissza a házba. Még akkor is, ha nem volt kedvem és legszívesebben inkább megsemmisültem volna.

Mikor már a ház előtt jártam szállingózni kezdett a hó. Baszott fura érzés volt becsukni magam után a kaput. Bizonytalanság. Fogalmam sem volt mi vár otthon. Legvalószínűbbnek azt tartottam, hogy mikor beérek a szobámba, az majd üresen fog engem várni. Sandra ruhái nélkül. És akkor már bizony nem tehetek majd semmit. Talán ettől féltem a legjobban, hogy nyom nélkül felszívódik. Mint amikor még egyszer régen csinálta, miután megtudta, hogy barátnőm van. Nem válaszolt a hívásaimra, az e-mail-jeimre. Semmi. Majd beleőrültem. Pedig akkor még nem is éreztem annyira közel magamhoz. Akkor még csak egyszerűen érdekelt és vonzott. Most pedig már szerettem….

Kinyitottam a bejárati ajtót. Eddig semmi jel nem mutatott arra, hogy elment, azonban ezt meg sem cáfolta..

Viszont amikor benyitottam a szobámba hatalmasat dobbant a szívem és azonnal orron vágott az erős bagó füst szaga.

Sandra az íróasztalomon ült, az ablaknál. A telefonján pedig halkan ment egy lassú zene.

(http://www.youtube.com/watch?v=1JYrOMK1aDA&feature=related)

A hosszú lábait felpakolta az asztalomra. Az egyiket egyenesen kinyújtotta, a másikat pedig behajlítva. A szűk sötét farmer csak úgy feszült, és szorította a bokáját. Zokni sem volt rajta. Az embernek rögtön szemet szúrt a vörösre festett lábkörme. Levette a lila Burberry pilóta kabátját. És már csak egy nagyon apró szürke kötött top maradt rajta, amin meghúzta a vastag fekete övet a vékony derekán.Az enyhén hullámos haja az egyik oldalára volt simítva és a cicijéigért. A bőre még most télen is iszonyatosan gyönyörű barna volt. Az ablakot résnyire nyitotta és azon fújta ki a cigije füstjét. Általában ha anya látja, hogy cigi van a házban, őrjöng, dühöng, kiabált, ez tény. Az is tény, ha megérzi akkor velem őrjöngött volna, mivel úgyis azt mondom, hogy én voltam, és nem Sandra. Más esetben szóltam volna Sandrának, hogy menjen ki inkább az udvarra, de most nem voltam olyan állapotban. Szerintem, ha láncfűrésszel ment volna neki anyám festményeinek, vagy porcelánjainak, azt is fagyott arccal, szó nélkül tűrtem volna. Aztán persze magamra válalom az egészet.

Ahogy beléptem rám nézett, de utána rögtön le is kapta a tekintetét.

A gyomrom görcsben volt, és nem tudtam mit is mondhatnék. Ilyen helyzetre nincsenek szavak. A macska a karomban mozogni kezdett. Mehetnékje volt. Lassan letettem a szőnyegre, aztán levettem a nagy kabátom és oda dobtam mellé. Aztán felegyenesedtem, de képtelen voltam megszólalni. Sandra rám sem nézett. Szívott egy utolsót a cigijébe, aztán ívesen kihajította az ablak résén. Nem szállt le az asztalról. Csak hallgatta a zenét és nézte a hóesést…

Kerestem a megfelelő szavakat..de hol.. ugyan már.

- Anyádéknak egy szót sem szólunk.- mondta ő hirtelen. Felkaptam a fejem, ő csak továbbra is bámult ki az ablakon, majd rekedtes hangon folytatta.- Nem kell megtudnia, hogy az édes kis fiacskája, mit csinált. Tehát úgy csinálunk, mintha az égvilágon semmi nem történt volna. Ciki lenne, hogyha megtudná, hogy máris szakítunk, mikor csak 1 napja ismer engem. Mit gondolsz Tom, menni fog?- nézett rám hirtelen hátorozott és üres tekintettel. Félelmetes volt.

Beleremegtem. Nem igazán értettem. Most miért jó ez neki? …Hogy megjátsszuk magunkat. Csak bólintottam és próbáltam összekapni magam.

- Még Billék sem tudhatják, hogy történt valami.. Majd elmondjuk nekik, miután hazaértünk.

- Billék? Miért?

- Nem kell bonyolítani a dolgokat. Észrevennék rajtuk. Ennyi.- vonta meg a vállát hidegen.- Szóval, ha kilépünk ebből a szobából, mi újra boldog inci-finci kis szerelmesek leszünk. Mindenkinek azt mutatjuk, hogy rendben vannak a dolgok. Mikor itt vagyunk vagy nem lát senki, ha csak egy ujjal is hozzám érsz, zokszó nélkül eltöröm a karod.

Bólintottam, mint aki tudomást vett a dolgokról. Pedig nem úgy volt. Még csak félig fogtam fel. Hogy is lehetne felfogni ezeket, ha az emberre egyszerre ekkora nyomás hat. Mintha levittek volna az óceán legaljára, és ott el kéne viselnem a sok báros nyomást.

- Lela sem tudhatja?- jött ki a számon az agy halott kérdés.

- Nem. Senki…

- Értem...Figyelj, én…

- Ohh. Azt el felejtettem, hogy beszélni sem óhajtok veled..- tette ki a kezét harítóan.- Ha nem lennének itt Simone-ék, már itt sem lennék. Szóval, ha kettesben vagyunk, kérlek csak nézz át rajtam. Kösz.- vett elő még egy cigit és megnyújtotta.

Mélyet sóhajtottam és leültem az ágyra. A kis macska éppen a szőnyeget kaparászta. Gondolom nem volt még része ilyen nagy élvezetben. Aztán ráugrott Sandra bugyijára, és a havas kis mancsával kezdte piszkálni.

- Azt a rusnya dögöt pedig vidd ki innen, mert kirúgom az ablakon. Ki tudja, milyen betegségek lappanganak benne.- nézett a macskára.
- Szóval, mi most szakítunk.
- Igen, Tom…Elhagylak.
Hideg rémület járta át minden porcikámat. Teljesen lefagytam a torkom pedig elszorult.
- A macskát tűntesd el!
- Sandra, kérlek én szer..
- Nem vagyok rád kíváncsi, Tom!- mordult fel ingerülten.- Hagyj békén!
Feltápászkodtam az ágyról. Az egész testem remegett.

- Elviszem beoltatni a cicát.- jutott eszembe a remek ötlet. Kezdenem kellett magammal valamit. Visszavettem a kabátom, a kezembe meg a macskát.- Hát..akkor Szia.- mentem ki az ajtón.Amint becsukódott az ajtó Sandra arcán egy könnycsepp gördült le. Érezte, ha még egy szót kell szólni kitör belőle a sírás. Pont a legvégső percekben maradt egyedül. Már nem bírta tovább visszafojtani. Úgy tőrt ki belőle, mint egy ezer éve alvó vulkán Izlandon. Már vagy 2 órája tartotta vissza. Fojtotta el kegyetlenül. Mikor exbarátja bejött a szobába, alig bírta nyelni a könnyeit.

Sandra mélyet sóhajtott és egy utolsót szívott a leégett pici kis cigibe. Úgy remegett a keze, hogy alig bírta a szájához emelni.
Annyira abszurd volt ez az egész. Még soha nem csalták meg. Ismeretlen volt számára ez az érzés.
Megcsaltnak lenni.
Mindig a győztesek sorába tartozott. Mindig mindent elért és mindig mindent irányított, amit csak akart. Most pedig minden összedőlt. Kitéptek belőle egy darabot…
Nagyot szipogott és közbe nézett a szobában. Kapkodva vette a levegőt.
Miért fáj ez ennyire, bassza meg?Nem akartam kocsival menni. Inkább gyalogoltam. Ahhoz egy hajszálnyit nagyobb kedvem volt. Kibaszott mérges voltam. Magamra, meg úgy az egész világra is.

Elmagyaráztam a dokinak, hogy most találtam a macskát, és hogy egy elhagyatott ház mellett kóborolt, meg ilyesmi. Az megállapította, hogy csaj, meg hogy úgy 2 hónapos lehet, aztán beoltotta, és kalap kabát. A nővér még meg is fürdette. Megvártam az egész herce-hurcát. Ráértem. Nem kellett hazasietnem a barátnőmhöz, hogy egy hatalmasat szexeljünk..



151. rész
A gyilkos színjáték kezdetét vesziMikor visszaértem, anyáék már otthon vártak. Levettem a kabátom és bementem a nappaliba.

- Mi az ott a kezedben, Tom?- kérdezte tőlem anyu.

- Ő.. Macska. Sandrával találtuk. Aztán befogadtuk, most hoztam a dokitól.

Anya összeszűkítette a szemöldökét, és kicsit furcsán nézett rám. Úgy kapaszkodtam, abba hülye dögbe, mintha ez az egyetlen egy biztosítékom lenne, nehogy lezuhanjak egy szakadékba.

- És itt akarod hagyni nekünk?- nézett gyanakvóan.

- Nem..- ráztam a fejem.- Billék már itthon vannak?

- Persze, velünk jöttek haza.

Indultam is a szobájuk felé. Bekopogtam. Azonnal hallottam a nevetgélés, meg a viháncolást. Hangosabban kopogtam. A zajok abba maradtak, aztán egy kisidő múlva, nyílt az ajtó.- Csá.- mentem rögtön be, megkerülve Billt.

- Nekem meg mi az ott a kezedben?- nézett a macskára grimaszolva.

- Neked hoztam, Lela. Sandrával találtuk.

- Egy cica! Hogy hívják?- ült fel Lela az ágyon nagy lekesen.

- Macska- vontam meg a vállam.- Tök mind1. Nevezd el!

- Hím vagy nőstény?- vette a kezébe hatalmas szemekkel és simogatni kezdte a törékeny kis állatot aki a hajával kezdett játszani a pici kis mancsaival. Iszonyat aranyos volt.

- Csaj.

- Akkor legyen Dee.- vágta rá rögtön.- Milyen kis szép!

- Szia Dee- ült le Bill is, és simogatni kezdte a cica föle tövét. - Jópofa.

- Aha.- bólogattam.- Én most megyek.

- Tom mi van veled? Beteg vagy? Tök sápadt az arcod.

- Jól vagyok.- vontam meg a vállam, és átmentem a szobámba. Sandra az ágyon ült és olvasott valamit. Felnézett a könyv mögül, de aztán rögtön vissza.

- Mindjárt vacsorázunk.- mondtam neki és lassan leültem az ágy szélére. Óvatosan néztem rá. A gyomrom égetett és mocskosul rosszul lettem. Sandra nem reagált semmit, csak olvasott mintha ott sem lettem volna. Inkább felálltam, aztán kimentem.

Beültem a nappaliba tv-zni. Valami idióta műsor ment. Csak kapcsolgattam. De egy idő után meguntam és ott hagytam valami kibaszott főző műsornál. Gordon ült be mellém. De csak 5 perc után vettem észre, mikor elvette a távirányítót és elkapcsolt.

- Undorító amit nézel, tudtad?- nézett rám. Akkor esett csak le, hogy a szakácsnő egy 50-es éveiben lévő nő, akinek azért szabadon hagyták a dekoltázsát.

- Nem néztem...csak itt maradt.

- Jól van, Tom. Nyögd ki, mi van.- bökött oldalba.

- Nem..

- Áhh. Szóval nem akarsz beszélni róla- bólintott.

- Nem, hogy nem akarok. Nem beszélhetek. Megtiltották.

- Ezennel feloldalak ez alól.

- Hát jó- sóhajtottam.- Elmondtam neki.

- Ajha. És még itt van…Ez a csaj szeret téged.
- Pf.. Max esetleg szeretett, de elbasztam. Inkább azért van itt, mert az elvet szereti, hogy ő tökéletes, és maximalista, és nem szeret veszíteni, és mindig harcol és fontos neki a látszat és …
- Azért valamennyire fontos vagy neki…- szakatott félbe, mire elhallgattam.- Szóval nem beszélhetsz a dologról?

- Ja.. Azt mondta, ne szóljak semminek, és játsszuk meg, hogy minden ok.

- Az húzós lehet. Erős csaj.

- A legerősebb, akit ismerek meg már kicsit beteges. Nagyon meg akar felelni.
- Hát igen…- kezdett el bólogatni, aztán egy kis szünet következett.- Szóval nekem nem szabad tudnom..

- Nem nagyon. De kérlek, anyának se szólj.

- Jó.. Nem örülne neki amúgy sem.

- Tudom.

- Vacsii- dugta be anya a fejét.

- Mindjárt megyünk, drága- kiabálta vissza Gordon, és nagyon komolyan nézett rám.- Kitartás.- tette a vállamra a kezét, és biztatóan megveregette.- Most pedig szólj szíved hölgyének.
Kifújtam a levegőt és felálltam. Rossz szájízzel mentem be a szobába. Sandra kezében már nem volt könyv. Még mindig az ágyon ült. A karjait összekulcsolta a mellei előtt és üreges szemekkel bámult a semmibe. Nagyon szívszorító látványt nyújtot.
- Anya szólt, hogy kész a vacsora.- mondta rekedetes hangon. Először nem akartak a szavak kijönni, de aztán kipréseltem őket mégis.
A tekintetét nagyon lassan rám emelte, és némán bólintott. Felült az ágyban és elindult az étkező felé.
Követtem.
- Mit segíthetek?- kérdezte csiripelő hangon előttem anyámtól.
- Oh, szivem egész nap nem láttalak.- csókolta körbe a lányt 2 oldalról.- Evésben segíts! Úgy érzem ez életem legjobb raviolija!
- Készült Simone, durva kritikus vagy!- nevetett a lány, majd leült az egyik székre.
- Billék még sehol.- sóhajtott anyu és ő is leült Sandrával szemben.
- Hagyd őket kicsim, nehéz napjuk volt. Vásároltak- röhögte el magát Gordon.
- Vásároltak?
- Ohh, de még mennyit.- legyintett Simone.- Bill iylen volt. Kis bezsongott. Mindig mindent gondolkodás nélkül akart. Emlékszel még, édesem?
- Mire, anya?
- Amikor kicsik voltatok akkor is. Bill azonnal elköltötte a zsebpénzét, te meg mindig olyan okosan és megfontoltan kezelted a pénzügyeid. Az öcséd meg tőled kuncsorgott.- mosolygott rám anyu.- Mindig te voltál a komolyabb. Meg a döntéseidet is jobban megfontoltad.
Próbáltam oldalra fordítani a fejem, hogy lássam Sandra arcát, de nem ment.
El sem bírtam képzelni milyen kínokat kellett átélnie ott anyámmal szemben művigyorral ülve.
- Végreee! A 2 jómadár.- mentette meg a helyzetet Gordon.
- Ahhhoj!- huppant le az asztalhoz Bill.
- De jó kedve van valakinek.
- Hmm, isteni az illata.- szimatolt a levegőbe Lela.
- Akkor tessék szedni bátran. Aztán dicsérni és szobrot emelni!

A vacsora közben mi voltunk a legcsöndesebbek. Bill és Lela csak mondta, mondta és mondta. Sandra és én meg csak ültünk.

- Mi a baj, szivem?- tette fel anya hirtelen a kérdést, Sandrának szegezve, mikor látta, hogy csak turkálja a kaját.- Nem ízlik? Összedobhatok valami mást gyors.
A lány felé pillantottam. A kezei enyhén remegtek. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a kiborulás szélén áll.

- Oh. Dehogy. Nagyon finom. – erőltette a szavakat.-Csak fáj a fejem… Nagyon ritkán faj, de akkor szörnyen….Inkább elmennék lefeküdni. Nem lenne nagy baj?- nézett anyára.
- Dehogy! Menj csak!
- A vacsora vagyon finom volt. Elismerésem!- állt fel. Gordon a tányérját forgatta, és fapofával ült. Látta, hogy súlyosabb a helyzet, mint gondolta.

Némán néztem a lány után, ahogy becsukja a szobám ajtaját. Aztán a tányérjára pillantottam. Egy falatot sem evett.

- Szegényke.- csóválta a fejét anyám.- Nem viszel be neki gyógyszert, Tom?

- Nem szokott gyógyszert bevenni- ráztam a fejem.- Nem szereti.

Végig ültem az egész vacsorát, és próbáltam mindenkinek vigyorogva válaszolgatni.

A vacsora végén pedig villámsebességgel elmentem fürdeni. Azt hittem a hideg víz jót tesz majd. Hát nem éppen mondhatni. Nem értem el vele egyebet, minthogy az egész testem libabőrös lett a mellbimbóm acél keménnyé vált, a farkam ordítva könyörgött egy pici kis meleg vízért.

Felvettem az első boxert, ami a kezem ügyébe akadt. Egy fekete- vörös csíkosat. És mentem lefeküdni. Amikor bementem a szobámba, szembe találtam magam a következő nagy problémával. A férfiösztönömmel.

152. rész

Túlélni az összezárást
Sandra az ágyamon hasalt és valamit nagyon bújt a netbookomon. Megbeszéltük még induláskor, hogy elég ha csak az enyémet hozzuk.
Egy nagyon szexi Babydollban volt. De az még hagyján. Milyen babydollban! Lila, selyem, rajta egy mintázott hálóval.Felnézett rám. Aztán az ágy üres oldalára. Gondolom rögtön leesett neki a dolog. Hoppá, még ő sem számított arra, hogy együtt kéne aludnunk. De talpraesett lány.
Rögtön kitalálta a megoldást. Elkezdte a lábával lerugdosni a földre az én részemen lévő takarót, majd a párnát is ledobta mellé.

- Ezt most nem mondod komolyan..- néztem a földön heverő ágyneműmre grimaszolva.

- De bizony. Ez halálosan komoly. És ha egyszer is rám nézel, kikaparom a szemed.

Gyors elkaptam a tekintetem a popsijáról és nyeltem egy nagyot. Ő pedig magára rántotta a takarót, a netbookot az asztalra tette és lekapcsolta az ő oldalán lévő lámpát.

- Baszd meg. Érezted már milyen kemény a szőnyeg?- morogtam, mikor leültem az ágy mellé, hogy eligazítsam cuccaimat.

- Nem, de te majd reggel elmeséled.- vigyorgott, enyhén eltúlozva, aztán visszaváltott fapofába.

Összeráncoltam a szemöldököm, és leterítettem a takarót a földre, rá pedig a párnát. Így nem volt takaróm. De legalább nem volt olyan érzésem, mintha egy cella fém ágyán feküdnék.

Nem emlékszem mikor sikerült elaludnom, csak azt tudom, hogy egy idő után már nem vacogtam. Egyszer hajnali négy körül felkeltem, és láttam, hogy Sandra rám terítette az egyik pulcsimat. Vagy az őrangyalom volt. Nem tudom. Még az is valószínűbbnek tűnt. Átfordultam a másik oldalamra, és így pont szembe fordultam az ággyal. Sandra édesdeden csicsikált, elégedett mosollyal és közben magához szorította a párnát, úgy mintha én lennék ott. Vagy talán valaki más. Nem tudhattam. De azért elfogott a rossz érzés. Nem volt túl kellemes látni. Bár engem ölelne most így.. De jó is lenne. Én voltam marha, én basztam el.

Mondanom sem kell, hogy ezek után nem nagyon tudtam aludni csak részletekben.

Másnap semmi nem változott. Én előbb keltem. Kimentem a konyhába. A többiek már kint reggeliztek. A családban én tudtam a legtöbbet aludni.
- Jó reggelt!- köszönt rám Bill.
- Sandra még nálad is többet alszik?- nyomott egy puszit anya az arcomra.
Nem akartam mondani, hogy a földön én sem tudok olyan maratonit.
- Még rosszul van. Egész este fájt a feje.
- Oh, szegény. Csinálj neki teát, ha felébred.
- Rendben.
- Jötték be a városba?- kérdezte Gordon a napi újság mögül.
- Öhhhm..Nem hiszem.
- Naa, ygertek már! Tegnap se jöttetek. Megmutathatnád Szandrának a régi iskolád, meg ilyenek.
- Szerintem ő inkább maradna és pihenne.- kamuztam.
- Igaz…Nagyon sajnálom, hogy most jött ki rajta a migrén.- rázta a fejét anya.- Mi 1 óra múlva indulunk. Ha maradtok, akkor rendeljetek valami kaját. És vigyázz Sandrára, fiam.
Anyáék Magdeburgba mentek, én pedig Bill szobájában néztem egy filmet. Véres gyémánt. Sandra, ki sem dugta a fejét a szobából egész délután. Ez este sem változott. Fejfájásra fogott mindent, elnézést kért Simone-tól és vacsorázni sem jött ki. Elég rossz szemmel nézte a dolgot anya is meg mindenki. Aggódtak érte.
Tudtam, hogy ez a legrosszabb. Ha Sandra annyira ki van bukva, hogy még megjátszani sem tudja a minden okét, az már gáz.

Lassan mentem be a szobába vacsora után, és leültem az ágy szélére, ahol Sandra ismét a netbookot gyilkolta..

- Billtől csórtam, tudom, hogy ez a kedvenced…Mármint a Haribok közül…- dobtam le mellé egy csomag epreset.

- Rendes tőled, de nem vagyok kajás.- húzta fel a szemöldökét, de rám sem nézett.

- Kérlek. Már tegnap sem ettél semmit. Ne az én kedvemért egyél, hanem magadért.

- Kibírom..meg amúgy is, kihánynám, akkor meg ne pazaroljuk.

Sóhajtottam és felfogtam, hogy a dolog lehetetlen. Az arcom a tenyerembe temettem. Nagyon nehéz volt látni, hogy szenved. Főleg, hogy miattam szenved.
- Sandra, én tényleg annyira sajnálom és…
- Nem érdekel, amit mondani akarsz, Tom.- sziszegte és még egy pillanatra se nézett rám.
Lassan felálltam ágyról és elmentem letusolni. Ismét a szőnyeg puhasága várt rám este.
Sandra álmatlanul forgolódott az ágyban egész este. Felült az ágyban és lehajtotta magáról a takarót. A konyhába indult, inni akart valamit. Nem volt szomjas, de a torka ki volt száradba.
Kivett egy doboz kajszit, és egy hosszított nyakú kristálypohárba üntötte a tartalmát. Összerezzent, amikor valaki megszólította a háta mögül.

- Te is rostos fan vagy?- kérdezte tőle Gordon vigyorogva. Sandra csak megfordult kifújta a levegőt. Kicsit megijedt a hangtól. Nem számított rá.

- Végül is. Ráfoghatjuk.- mosolygott- Kérsz te is?

- Nem. Én Red Bull fan vagyok inkább.

- Akkor már meg van, kitől tanulták el a fiúk.

Gordon nem mondott semmit, csak elindult a lány felé, megkerülve a pultot.

- És hogy vagy?- kérdezte bizalmasan. Sandra értetlenül nézett rá.

- Hát izéé.miért?

- A fejed..Fáj még?

- Jaaa! Hát … Kicsit.. Már nem olyan vészes.

- Értem. - bólogatott Gordon.- És Tommal hogy vagytok?

- Szuperül, hogy lennénk..?- dölt a konyhaszekrénynek.

- Különleges lány lehetsz, ha Tomot meg tudtad fogni.-A lány összeszűkítette a szemöldökét és furcsán nézett a férfira.- Látszik rajta, hogy teljesen oda van érted. Tudod őt nehéz lekötni. Félelmetes szabadság vágy él benne, és függetlenségi ösztön. Csodás lehetsz, ha ezeket feladja miattad. Örülök, hogy talált vágre egy ilyen lányt…- Sandra némán nézett. Gordon folytatta.- Persze neked sem lehet könnyű. Mármint Tom mellett. Nem egyszerű eset. Csak a legjobbak tudják kezelni. Tomnak vannak hülyeségei, és ezt ő is tudja. Viszont ezeket leszámítva, nagyon jó srác. Én már csak tudom, kispöcsös kora óta ismerem…
Sandra csak némán nézett Gordonra. Minden érzelmét elrejtette a csodás hosszú szempillái mögött. Ehhez nagyon értett.
- Tudod milyen volt kiskorában?- kérdezte Gordon mosolyogva.

- Nem- rázta a fejét a lány és lassan letette a rostos dobozát. Érdekelte a téma.- Mert milyen volt?

- Félelmetesen kitartó és kíváncsi. Feszegette a korlátait. Mindig érdekelte az emberi lét határa. Minden érdekelte és imádta a kihívásokat. Bejött a zene sulimba, és egész nap ott gyakorolt a gitáron. Aztán valami nem sikerült neki, felbaszta magát, és tiszta ideg volt. Sétált egy kört, visszaült és addig próbálta, ameddig nem sikerült. A lányokkal meg nagyon határozott volt és rámenős, és nem bírta elfogadni a kudarcot. Erről van egy jó történetem. Tök oda volt egy közelben lakó lányért, de ő le sem tojta, de nem szólt nekem róla soha, magamtól kellett, hogy rájöjjek. Aztán miután beszéltem neki a dologról, elmondott mindent.

- Ezt most nem értem…Az előbb mondtad h nem adja fel és nem fogadja ez a kudarcot...mi lett a lánnyal?

- Összejöttek…Ő eléri, amit akar.- vigyorgott Gordon.- Aztán szakítottak. Tudod, hogy szokott ez lenni a gyerekszerelmeknél.

- Persze.

- Mondjuk, nem is lényeg… Hanem ez, hogy nem adta fel. Te is tudod, milyen Tom.

- Sokszor nem.

- Kiszámíthatatlan…

- Az nem kifejezés.

- Na látod. Azért viselkedik így, mert közel kerültél hozzá, és görcsösen küzd ellene, hogy el ne veszítsen. Ha nagyon akar valamit, akkor könnyebben megbotlik, vagy követ el hibákat. Ő ilyen. Ha ideges, könnyen hibázik. Vannak botlásai, de attól még jófiú. Senki nem tökéletes, Sandra.

Sandra elhúzta a száját.

- Elmondta neked a dolgot, igaz? Hogy mit csinált szilveszterkor és hogy bevallotta nekem.

- Igen..- bólintott Godron.

- És megkért, hogy csinálj úgy, mintha nem tudnál róla, mi?- húzta a száját nevetésre a lány.

- No, látod mennyire jól ismered. Egymásnak lettetek teremtve. Látszik rajtataok. Összeilletek! Sandra, a tökéletességet keresed, igaz? Mert elárulom, Tom soha nem fog találni olyan lányt akivel annyira tökéletesen összeillik, mint veled.

Sandra maga elé bámult és úgy gondolkodott…Hogy miről? Azt még a Világuniverzum teremtői sem tudták. Ennek a lányak olyan gondolatok éltek a fejében, aminek a megértéséhez, a halandók kevesek.

- Megcsalt, Gorgon. Megcsalt! Nem érdemel meg még egy esélyt.- mondta felhúzott szemöldökkel határozottan, aztán lecsapta a poharát az asztalra. Indulnia kellett pakolni. Az indulás reggelre volt kitűzve.
 

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés