7. rész

A buli éjszakája

Elmentünk egy Berlini disco-ba. Amikor kiszálltunk a kocsiból vagy húsz lány odarohant a fiúkhoz. Nem értették, hogy Emilyvel mit keresünk a fiúk mellet, de a fiúkat nem érdekelte csak adtak autógrammot aztán mentünk is be. Simán beengedtek, minket, hisz az ikrek nagyon sokat járnak ide. Leültünk egy asztalhoz. Bill és Tom elmentek piáért. Amikor visszaértek mind a kettőjüknek teli volt a keze. Lerakták a piákat az asztalra és kijelentették, hogy most jól berúgunk. Nem is kellett többet mondaniuk. Emilyvel egyszerre lehúztunk egy-egy vodkát. A fiúk nagyot néztek.

-         Most mi van? Ti mondtátok, hogy most jól berúgunk. Hát rajta. – mondtam röhögve.

A fiúk nem mondtak semmit. Lehúztak ők is egyet-egyet. Rögtön jobb kedvük lett.

     -     Na mi mentünk táncolni. – mondtam Emilynek és Tomnak, miközben elkezdtem Billt ráncigálni a tömegbe. Nem mondott semmit csak jött velem. Hagyta. A tömeg közepén megálltam és elkezdtem táncolni. Bill egy ideig nem csinált semmit csak nézte, ahogy táncolok. Aztán magához tért és a maga botlábaival nekiállt. Nem érdekelte, hogy ki mit szól ahoz, hogy tud táncolni. Csak jól akarta érezni magát. Sikerült is, de amikor egy srác oda jött hozzám, hogy táncoljak vele, akkor nagyon féltékeny lett. Bár feleslegesen, mert elküldtem a srácot azzal az indokkal, hogy „bocsi van partnerem, és nem akarom lecserélni!”. Bill csak mosolygott. A másik srác pedig elment. De öt perc múlva „véletlenül” mögém keveredett valahogy és átölelt hátulról. Hátra fordultam és felpofoztam ő, meg nem értette, hogy mi van. Elmagyaráztam neki, hogy van barátom és szeretem! És, hogy nem fogom megcsalni, főleg nem vele. Ez egy kicsit rosszul eshetett neki, mert nagyon vörös lett, de nem érdekelt. Visszamentem Billhez, ő pedig csak állt velem szemben és nem mondott semmi. Elhúzott a mosdóig. Bementünk és ott a falhoz tolt és megcsókolt. Én nem ellenkeztem. Becsukta magunk mögött az ajtót és újra magáévá tett.

     -     Honnan jött ez az ötlet? – kérdezem miközben elindultunk vissza az asztalhoz.

     -     Nem tudom. De nem ellen kezdtél. – válaszol mosolyogva, mire én megcsókoltam.

Valahogy előkerült az a srác, akit felpofoztam és látta, ahogy Billel smárolunk. Nagyon dühös lehetett, mert nagyon nagyot bevágott Billnek. Én felháborodottan újra felpofoztam aztán elmentünk onnan. Amikor visszaértünk az asztalhoz mondtuk Emilynek és Tomnak, hogy mi haza megyünk. Ők még maradtak egy kicsit. Amikor kiértünk a disco-ból fogtunk egy taxit és haza mentünk. Amikor haza értünk Billnek már semmi baja nem volt. Felmentünk a szobámba és lefeküdtünk aludni. De valahogy nem alvás lett belőle. Bill lassan oda bújt hozzám és elkezdte csókolgatni a nyakamat. Éreztem, hogy minden egyes csókjába beleremeg a testem. Neki is feltűnt egy idő után, hogy mennyire remegek. Ő csak mosolygott és folytatta a gonosz kis játékát. Amikor már nem bírtam tovább, hirtelen magamra rántottam és mélyen a szemébe néztem. Láttam benne a félelmet a jövőtől és a boldogságot is a jelen miatt. Elmosolyodtam majd megcsókoltam. Elkezdtük levenni egymásról a ruháinkat. Billnek nem volt nehéz dolga hisz nem nehéz egy hátul kapcsos fűzőt és egy mini szoknyát levenni valakiről. Nekem viszont nehezebb dolgom volt, mert ő egy teljesen normális cuccban volt a buliban. Amikor már egyikünkön sem volt ruha csak fehérnemű, akkor hirtelen valaki benyitott a szobámba. Érdekes volt, hisz Bill a csípőmön ült. Amikor megláttam az ajtóban anyámat majdnem szívrohamot, kaptam.

-         Anya! Te mit keresel itt? – kérdezem anyutól remegve, de ő nem látta csak Bill érezte.

-         Drága lányom téged! A húgod hol van? – anyu mintha mi sem történt volna, csak azért volt dühös, mert nem találta sehol a házban Emilyt.

-         Őőő… Buliban Tommal. – válaszolok anyu kérdésére a fürdőből.

-         De hol? Hol a francban van a húgod? – kérdezi anyu most már nagyon idegesen.

Én erre összerezzentem és nem tudtam meg szólalni. Bill bejött hozzám, a fürdőbe és átölelt. Én sírva fakadtam. Talán most fogtam fel igazán, hogy mi is történt valójában. Egyik napról a másikra elköltöztünk Münchenből és ezért el kellett hagynom a barátomat, akit mindennél jobban szerettem. De ezt el kell felejtenem, hisz most már egy új életem van Bill mellett, Magdeburgban. Anyu nem értette mi történt. És én csak sírtam Bill vállán. Ő próbált csitítani, de nem ment vele semmire. Belátta, hogy az lesz a legjobb, ha lefekszünk aludni. Felkapott az ölébe és befektetett az ágyba. Betakart, majd kiment a szobából és becsukta az ajtót. Mikor már csukva volt az ajtó neki esett anyámnak, hogy mit képzel magáról.

-         Maga normális? Egyiknapról a másikra elköltözteti a lányokat és elszakítja őket a barátaiktól és még Amyt hibáztatja, hogy nem fogja a húga kezét, mint egy öt évesét? Hát csak szólok, hogy nem is fogja. Elég nagy teher számára az, hogy ott kellett hagynia a barátját, akit szeretett. Én nem fogom hagyni, hogy úgy kezelje őket, mint két öt évest. NEM. Megértette? NEM. Elhiszem, hogy nehéz elfogadni, hogy felnőttek, de ez van. Megtörtént. A lányai felnőtt nők. Van saját életük. – fakadt ki Billből és még maga sem értette, hogy honnan volt ennyi bátorsága, de volt. És nem volt bűntudata a mondataiért, hisz tudta igaza van.

-         Ezt nem hiszem el! Egy kamasz oktatott ki, hogy mit rontottam el. De ebbe az a gond, hogy igaza van. – suttogta maga elé anyu.

Én hallottam, amit Bill mondott anyunak, hisz majdhogynem ordított, de be kellett látnom, igaza van. Ott feküdtem az ágyban, de nem tudtam megmozdulni. Olyan volt mintha a lábaim és a kezeim ólomból lettek volna. Nem értem, hogy mért van ez, csak annyit tudok, hogy el kell hagynom ezt a várost és Billt is. Örökre. Ezzel a gondolattal aludtam el az éjjel. Bill nagyon későn befeküdt mellém és ismét nálunk aludt, de már nem éreztem azt mint az előző éjjel.