9. rész

Haza megyek

 

Két éve nem találkoztunk Billel. Ez alatt az idő alatt én visszaköltöztem Münchenbe. Nagyon ritkán beszélek a húgommal telefonon. Ilyenkor szokott beszámolni az eseményekről. Mint kiderült Bill azóta is várja, hogy haza menjek. Egyik reggel úgy ébredtem fel, hogy nekem haza kell mennem. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Felöltöztem, összepakoltam és felhívtam Emilyt.

-         Szia, húgi! Csak azért hívlak, hogy tudd, ma haza megyek! – kezdtem bele boldogan.

-         Jajj, de jó! És mikor jössz?

-         Az első Berlinbe tartó géppel!

-         És az kb. mikor lesz?

-         Hát, ahogy megnéztem az indulást.. olyan 3 óra felé ott leszek!

-         Ki küldjem érted Tomot?

-         Nem! És nem is szeretném, hogy erről szóljál a fiúknak. Főleg Billnek ne!

-         Rendben, de fel fog neki tűnni!

-         Honnan veszed?

-         Onnan, hogy két éve az ablakban ül, és azt figyeli, hogy mikor jössz haza.

-         Akkor most örülni fog! Na indulok a reptérre! Szia!

-         Okay! Szia! – köszönt el Emily, majd leraktuk a telefont.

Itt állok a Müncheni reptéren és várom, hogy beszállhassunk a gépbe. Nem tudom, mit mondok majd Billnek. Talán nem is kéne magyarázkodnom. És ha kíváncsi, hogy hol voltam eddig? Nem tudom, mit mondok majd. Ha szeret, megérti. De mért bújok mindig e mögé?! Mindig azzal hitegetem magam: „Ha szeret, megérti!” És ha nem? Ha nem érti meg?

-         A beszállást megkezdhetik a TH483-as számú járatra! (teljesen véletlenül!! xD szerk.)

Hallottam a hangosbemondón keresztül. Elindultam a beszállóhely felé. Mikor leültem a helyemre - ami az egyik ablak mellet volt – már csak egy hely volt a sorban. Mellettem egy kamasz lány ült. Szőke, göndör haja volt. Viszonylag magas is volt. A mellette lévő helyre leült egy vele egyidős fiú. A fiú kiköpött mása volt Tomnak. Stílusában is és külsőleg is. Az út elején még nem ismerték egymást, de Berlinben már kézen fogva szálltak le. Én utánuk szálltam le a gépről. Elindultam a kijárat felé, és amikor kiértem fogtam egy taxit. Beültem a kocsiba és megmondtam a sofőrnek a címet. Fél óra alatt oda értünk. Kifizettem a taxit és elindultam a házunk felé. Sejtettem, hogy Bill az ablakban ül és figyeli, ahogy az ajtó felé haladok. Nyitottam volna az ajtót, mikor éreztem, hogy valaki átölel hátulról. Meg fordultam és az arcomat a vállába fúrtam. Elkezdte simogatni a hátam. Percekig nem szóltunk semmit. Végül Bill törte meg a csendet.

-         Hiányoztál, kicsim! – súgta a fülembe mosolyogva.

-         Te is nekem. – válaszoltam miközben egy könnycsepp futott le az arcomon.

Bill letörölte a kezével. Bele remegtem az érintésébe. Ezt ő is érezte. Szorosan átölelt és megcsókolt. Vagy 2 perce csókolózhattunk, mikor megcsörrent a telefonom. Emily volt az, hogy hol vagyok.

-         Nyisd ki az ajtót és meglátod! – válaszoltam mosolyogva, miközben kinyomtam a telefont.

 Hallottam, hogy kattan a zár. Emily kilépett az ajtón és meglepődve vette tudomásul, hogy Bill mellettem áll. Az eddigi szomorúsága eltűnt egy pillanat alatt.

Boldog volt. Kimondhatatlanul boldog. Látszott a szemében.

10. rész

Hiányoztál!

 

Már mindannyian a házban voltunk és beszélgettünk. Mindenki elmesélte, hogy kivel mi történt az elmúlt két évben. Nagyon sokáig beszélgettünk. Már hajnali 4 óra lehetett, amikor Emilyvel megállapítottuk, hogy a fiúk nem bírják tovább. Elaludtak. Mosolyra húzódott mind a kettőnk szája. Felébresztettük a fiúkat és felmentünk velük a szobáinkba. Az enyém még mindig ugyan úgy nézett ki, mint amikor elköltöztem. Bill mellettem állt és mosolygott. Olyan volt, mint egy boldog öt éves. Oda bújtam hozzá és a vállába fúrtam az arcomat. Sírtam. Nagyon hiányzott Bill is és ez az egész. A város, a húgom, anyu, de őt soha többé nem látom, mivel meghalt.

-         Sajnálom.. tudom, hogy önző voltam.. – suttogtam lehajtott fejjel.

-         Cssss.. Nem haragszom rád, de hiányoztál. – emelte fel a fejemet.

Mélyen a szemembe nézet és mosolygott. Nem érdekelte, hogy elmentem és nem látott két évig. Az érdekelte csak, hogy most már mellette vagyok és remélte, hogy többé nem megyek el. Elindultam a fürdő felé, de ő visszahúzott és megcsókolt. Elgyengültem a csókjától. Ezt ő is érezte. Erősebben fogta a derekam. Nagyon hiányzott már a csókja. Túl rég láttuk egymást. Elindultunk az ágy felé. Mire odaértünk az ágyhoz a pólóink már nem voltak rajtunk. Ledőltem az ágyra, Bill pedig rám.  Bill lassan kicsatolta az övemet és elkezdte lehúzni rólam a nadrágomat. Én is megtettem ugyanezt. Bill fölém hajolt és a nyakamat csókolgatta. Nagyon óvatosan elindult a keze lefelé a testemen. Az ujjait bele akasztotta a tangámba és lehúzta rólam. Felemelte a hátamat és kikapcsolta a melltartómat. Levette rólam azt is. Aztán a kezei újra vándorútra tévedtek. Nem igazán érdekelt, hogy mit csinál. Nekem csak az volt a fontos, hogy a közelében legyek és boldog legyen. Mikor magáévá tett halkan felsóhajtottam. Aznap is egymás karjaiban aludtunk el. Késő délután ébredünk csak fel.

-         Szia kincsem. Reméltem, hogy nem csak álom volt, hogy haza jöttél. – súgta a fülembe kicsit szomorúan.

-         Tényleg haza jöttem és elintéztem mindent, amit akartam, úgyhogy nem megyek már el soha, de soha többé. –válaszoltam mosolyogva.

-         Ígérd meg, hogy nem hagysz itt többet.

-         Ígérem. Soha többé nem hagylak itt. Szeretlek és remélem, hogy tudod, nem vagyok már az a törékeny kicsi lány, aki itt hagyott téged.

-         Dehogy nem. Nem változtál semmit. Ugyan az vagy, aki elment. – mondta Bill és megcsókolt.

Eközben Emilyék azon gondolkodnak, hogy mért jöttem haza ilyen hírtelen és, hogy mért nem akartam találkozni Billel. Nem értették, hogy mi történhetett. Talán a Bill iránt érzett szerelmem, vagy talán anyu halála?! Nem tudtak rá jönni és én sem. Én sem értettem, hogy mért akarok az egyiknapról a másikra haza költözni. Úgy éreztem, van valami, ami azt akarja, hogy visszajöjjek Magdeburgba. Megtettem. Visszajöttem és ez az érzés csak erősödött. Itt kellett maradnom Bill és a húgom mellett. Vigyáznom kell rájuk. Bill haza ment a cuccaiért. Átköltözött hozzánk. Eddig azért nem tette meg, mert nem akart egyedül abban az ágyban feküdni, ahol azelőtt együtt voltunk nem is egyszer. Valamiért nagyon ragaszkodott ahoz a szobához. Miután elmentem, Bill nem volt hajlandó kimozdulni a szobájából. Hetekig csak sírt, hol az ágyán, hol az ablakban. Amikor éjszaka Emily bement a szobámba és felgyújtotta a villanyt, mindig megdobbant a szíve. Remélte, hogy én vagyok az, de rá kellett jönnie, ha én lennék, arról már tudna. Így egy idő után elfogadta azt a tényt, hogy talán soha többé nem lát. De amikor egy nap beállítottam az utcába Billnek nagy kő esett le a szívéről. Bár nem voltam ugyan az. Külsőleg nem. A hajam le lett vágva rövidebbre és vörösre volt festve. Igen, a külsőm teljesen más volt, de Bill így is megismert. Pedig nem néztem a házuk felé még véletlenül sem. A szemem elárult volna. 

 

Az igaz szerelem minden sebet begyógyít. Lehet, hogy egy pár szétszakad, de utána ugyan ott tudják folytatni, ahol abba hagyták és ez a szerelem. Ha két ember szereti egymást annyira, hogy várjanak egymásra akár éveket is, akkor az jelent valamit. Létezik még egyáltalán ilyen, hogy két ember első látásra egymásba szeressen? Ha igen, akkor nagyon szerencsés az a két illető.