46. rész

Chaos

 

-Nekem most mennem kell.-állt fel az asztaltól Evolette, miután végzett a vacsorájával.

-De nem úgy volt, hogy beszélünk?-szólaltam fel.

-De igen, de ne haragudj Annah, nagyon kifáradtam a mai nap.

-Várj meg, megyek veled, és ma tényleg beszélni fogunk!

-Nem kell, szeretnék egyedül lenni.-mondta, majd elviharzott.

-Ez meg mi volt?-lepődött meg Bill.

-Nem tudom. Nem tudja valaki, hogy mi történt vele?-kérdeztem meg.

-Jó kedve volt még a mai napon. Nem tudom, hogy mitől zuhant ennyire össze.-mondta Tom.

-Még engem is jó kedvvel üdvözölt.-jegyezte meg Victoria.

-De még minket is.-mondta Bill.

-Na, jó, én utána megyek.-álltam fel, és elmentem.

-205-ös szobába van.-kiáltotta Tom utánam.

 

Hamar megtaláltam a szobát. Kopogtattam, majd kis idő múlva kinyílt az ajtó.

-Bejöhetek?

-Gyere, mégis az ígéret az szép szó, ha megtartják úgy jó.-erőltetett egy kis mosolyt az arcára, s beinvitált.

-Mi a baj? Láttam, hogy meglepődtél, amikor megérkezett mindenki.

-Semmiség, de tényleg. Annyi csak, hogy hiányzik a volt barátom, akivel nemrég szakítottam. Tudod Fernando, akiről meséltem a telefonban. Ahogy elnéztem mindenkit, boldog, hogy együtt vagytok, de hiányzik Nando.

-Nem hívod fel?

-Nem tudom. Mit mondjak neki?

-Az igazat. Mondd meg neki, vagy írj sms-t neki, hogy kikkel vagy és mit csinálsz, és mit gondolsz, ebben a szituban.

-Tudod ugye én dobtam ki, mivel állandóan a nyakamon volt, de most meg hiányzik. Nem szabadott volna elengednem.

-Hát nem. De mondom, írjál neki egy sms-t, és csak fog jelentkezni.

-Legyen igazad! De mi az a kezeden?-vette szemügyre a jobb gyűrűsújjamat.

-Hát Prágában Bill eljegyzett.-mosolyogtam.

-És miért nem ezzel kezdted? Nem kellett volna az én gondjaimat hallgatnod. És ki tudja még?

-Csak te még.

-És mikor lesz a nagy nap?

-Nem tudom, még nem beszéltünk erről Billel.

-Na, jó, de mihelyt van időpont, akkor egyből repülök haza, és segítek szervezni, és megtervezem a ruhád, és a koszorúslányruhát is, mert ugye lehetek az, ugye?-mosolygott rám.

-Hát persze.-mosolyogtam.

-Annyira jó, hogy találkoztunk most. Hiányoztok ám nagyon ott. De szeretem Barcelonát is. Teljes más a mentalitása az embereknek. De hallod, csajos, tök jó, hogy rokonok leszünk akkor!

-Igen. Rokonok, de még keresztmami nem leszel, mert nem szeretnék még kis Billt.

-Lehet, hogy kis Annah lenne.-szólt közbe.

-Mindegy, de gyerek nem kell egyelőre. Az is fura, hogy fél év után kérte meg a kezem. Úgy tudom, a pasik nem elkötelezettek annyira a házasságra fél év után.

-Bill mindig is más volt, mint bárki más.

-Te már csakis tudod, hisz az unokatesója vagy!-nevettem.

-Hát nem mindennapos dolog volt, amikor csakúgy 5 évesen elindult világgá a mamától, mert Tom megette előle a sütit, és a mama nem hozott még többet ki neki. Estére került elő, a szomszéd néni hozta vissza, mivel ő kint találta meg a folyónál, és köveket dobált a vízbe.

-Nane, ez komoly?

-Az!-nevetett velem együtt Evolette.

-Na, ezt felhozom neki még ma este.-mondtam, majd kopogtak.

-Nyitom.-állt fel és az ajtóhoz ment.

Az ajtóban Amanda állt.

-Szia!-köszönt a lány.

-Szia! Gyere be!-mosolygott még mindig Evolette.

-Mi ez a mosoly?

-Csak Annahnak meséltem egy Billel történt eseményt. Még egy 5 éves kori esetét, amikor a nagyitól megszökött, mert Tom megette a sütit, és este a szomszéd néni hozta vissza.

-Komolyan? Bill, már akkor ilyen volt?

-Aha.-mosolygott továbbra Evolette.

-Istenem! Akkor az már hab a tortán, hogy mennyit tudnak Tommal veszekedni és mindenki mással?-nevetett.

-Ezek szerint.-kapcsolódtam be, és együtt nevettünk.

-És neked meg mi az a kezeden?

-A drága Annahnk elkelt. Bill megkérte a kezét Prágában.-mondta helyettem Evolette.

-No, fene! Erről aztán senki sem tudott! Gratulálok csajszi!-ölelt meg.

-Köszi.

-És mikor lesz a nagy nap?

-Még nem tudni, de ti lesztek az elsők, akik megtudjátok!

-Azért csak!-incselkedett Amanda.

-És mesélj, mi volt Los Angelesben?

-Jó volt, bár sokat nem voltunk, mivel a húgom titokzatos idegen pasija, akit a neten ismert meg, randit szervezett Bécsbe, és egészen idáig. De jó volt egy kicsit otthon lenni, bár most már tudom, hogy csak Victoria maradt, de akkor is, nagyon jó volt pár napra otthon élvezni a szabad létet. És Georgnak is nagyon tetszett.

-A szüleiddel, mi történt?

-Meghaltak.-hajtotta le a fejét- Victoria csak most mondta el, mivel eddig nem voltunk valami jóba, és nem akarta azt, hogy fájdalmat okozzon, és épp elég volt neki feldolgoznia.

-De hát, így neked utólag okozott fájdalmat!-csapott fel Evolette.

-Van benne igazság, ki is borultam miatta, de nem lehetek rosszba az egy húgommal, akivel előtte még nem bírtuk egymást, de mára megváltozott. Ő az egyetlen élő rokonom már csak. Nem taszíthatom el magamtól, és szeretem.

-Ez végülis érthető. Neki sem lehetett valami könnyű az elmúlt egypár hónap.-mondta Evolette.

-Hát nem. De örült, amikor elmondtam neki, hogy anya leszek. És akkorát nézett, amikor nem egyedül jelentem meg a terminálon, hogy az nem igaz. De mondom, kijött Georggal is, a végén már szivattuk. Már hülyét kapott tőlünk, ahogy aggódtunk érte.

-Nem árt elkezdeni a gondoskodást.-szólaltam meg.

-Na, igen!-mire újra nevettünk, majd megszólalt Evolette telefonja.

-Ő az!-nézett rám.

-Vedd fel, és dumáld meg vele. Menni fog!-unszoltam.

-Oké.-majd felvette a telefonját, és a kabátjába bújva kiment az erkélyre.

-Ki hívja?

-Az exe. Most döbbent rá, hogy szereti még, de ahogy látom, a srác sem tudja elfelejteni.-mosolyogtam.

-Na, akkor drukkoljunk, hogy összejönnek!

-Pontosan!

Kis idővel később Georg is megjelent a párját keresve. Nos, aki keres az ugye talál, és Georg megtalálta Amandát.

-Hogy-hogy itt?-kérdezte meg.

-Hát itt ragadtunk maci.

-Maci?-vágott egy fejet Georg.

-Igen, az vagy! Nagy hosszú hajú macim.-mosolygott Amanda.

-Nem lehetne inkább Szexisten?

-Ne nyúld el Tom szerepét!-jött vissza Evolette, fülig érő mosollyal.

-Tom már letette ezt az életét, ahogy én is, de hát sosem voltam még egoista.

-Csak ezt ne mondd, te szavak embere!-szólt Evolette.

-Kikérem, én sosem voltam egoista annyira, mint Tom.-húzta mégjobban ki magát.

-Nem? Akkor mi volt a végzős osztálykiránduláson? Nem Georg Listing miatt maradtunk kint a tengerparton, mert valaki azt mondta, hogy a 23 óra helyett elég éjfélre visszaérni?

-Hát az más volt!-emlékezett vissza a basszusgitáros.

-Rég volt, jó volt. De most már más van neked is és nekem is.

-Tényleg, mit mondott Nando?-kérdeztem rá.

-Ideutazik ő is!-mosolygott Evolette, s lehetett rajta látni, hogy teljesen a boldogság önti el.

Nem sokkal később immár még valaki kopogott az ajtón. Bill volt az.

-Bill, nem is mondtam még, gratulálok!-jegyezte meg Amanda.

-Annah te is terhes vagy?-kapott a kérdésre Georg.

-Mi?-jött mindenkitől a kérdés.

47. rész

 

Just a dream…

 

-Komolyan?-csillant meg Bill szeme.

-Nekem nem is szóltál!-hándigálta fel Amanda.

-Ki mondta, hogy egyátalán igaz?-kérdeztem rá.

-Akkor miért gratuláltál Amanda?-bújt a basszusgitáros közel a feleségéhez.

-Senki sem látta még rajtam kívül Annah gyűrűsújját?-mosolygott Amanda.

Mintha bomba robbant volna, egyből mindenkinek a szeme a gyűrűsujjamra irányult.

-Nem is mondtad Bill, hogy eljegyezted Annah-t!-jegyezte meg Georg.

-Mégis mikor és hol?-jelent meg az igazi mosoly Evolette arcán.

-Hát Prágában, az Orloy után ültünk be egy étterembe, s ott kérte meg Bill a kezem.-mosolyogtam őszintén.

-Gratulálok csajos!-ölelt meg, majd Billre nézett, s mondta neki: Büszke vagyok rád!

Ezen az estét követően nem volt megállás. A hír hallatára, amint lehetett elmentünk a közeli helyre szórakozni, amely nem kis meglepetéseket hozott számunkra.

 

 

 

2 évvel később…

-Soha az életbe nem fogok ennyit menni a városban gyalog!-szidta magát Bill, miután hazaért a hatalmas villába.

-Hallom hazaértél!-jöttem ki a nappaliból.

-Leszakadt a lábam, és egész nap hiányoztatok.-jött oda hozzám, s egy hosszas csókkal üdvözölt.

-Nekünk is hiányoztál, egész nap itthon voltunk, és vártuk, hogy hazaérjél.

-Áll még a ma délutáni program?-kérdezte két csók között.

-Melyik? Több is volt…

-Mondjuk az, hogy átmegyünk Tomékhoz.

-Áll. Beszéltem is vele, már várnak minket Victoriával, ahogyan vár már minket mindenki.

-Közös esti party? Ahogyan szokott lenni?

-Pontosan!-mosolyogtam.

-Ez szuper lesz. Roxanne alszik?

-Aha, de szerintem már lassan felkel, mivel már vagy másfél órája aludt el.

-Mi lenne, ha felkeltenénk? Mondtad már neki, hogy találkozni fog akkor Karin-nel?

-Meglepetésnek szántam neki.

-Akkor nem rontom el. Amúgy mi van ebédre?

-Csináltam kijevi pulykamellet, és hasábot mellé.

-Hmm… az finom.-nyalta meg a szája szélét.

-Tudom, hisz én csináltam.-mosolyogtam.

-Csak az egód ne lenne ekkora.

-Azt hiszem, hogy valakitől nagyon rámragadt.

-Annah, mondtam már, hogy nem változtál semmit, amióta megismertelek?

-De változtam. Igent mondtam neked, és anya lettem.

-Annyira szeretlek.-ölelt át.

-Én is téged.-öleltem, s hallottam a szívének a dobogását, miközben egy puszit nyomott a fejemre, majd a homlokamra.

-Nem tudom, mi lenne, ha nem lennél, lennétek.

-Ne hozd légy szíves szóba, mert sírva fakadok.-bújtam hozzá mégjobban.

Hagytam, hogy lehajoljon, és megcsókoljon. Hosszasan álltunk a hallban, s vívott a nyelvünk heves csatát, egészen addig, míg egy barna hajú, és csokibarna szemű kislány meg nem szólalt mögöttünk.

-Mami, papi!-mosolygott.

-Hát felébredtél hercegnőm?-kapta fel Bill a nyakába.

-Igen. És papi képzeld el, megint a tündérekkel álmodtam.

-És mit álmodtál a tündérekkel?-kapcsolódtam be.

-Minden szépet. Ti is ott voltatok, és Karin is Georg bácsi egy nénivel, Tomék, Evoletteék és Gustav bácsiék.

-Biztos szép álom lehetett.-mosolyogtam rá.

-Roxanne, tudod, hogy hova megyünk ma?-váltott gyorsan témát Bill.

-Hova?-csillant fel a kislány szeme.

-Átmegyünk Tomékhoz.

-És ott lesz Karin is?

-Persze.

-Akkor menjünk!-pattant fel, s egyből indult a szobája felé.

-Szerintem az ebédedet elnapolhatjuk. Karin reggel óta ott van Toméknál.-jegyeztem meg.

-Oké. Akkor megnézem ezt a kisasszonyt, és jövünk.-mondta, majd sarkon fordult, s Roxanne szobája felé vette az irányt.

 

Egy negyed órán belül ott voltunk Toméknál, s Roxanne, ahogy tudott rohant játszani Karinhoz. Karin Listing mint mindig nagy örömmel fogadta, hogy kis barátnője Roxanne Kaulitz átmegy hozzá vagy a közös keresztszülőknél találkoznak egymással. Ahogy a kis Roxanne örökölte a szülei vonásait, a kis Karin sem tagadhatja le, hogy a sötét barna haja és arcának karizmatikája az édesapjáé, míg a bronzbarna bőre pedig a néhai édesanyjáé, ki egy balesetnek folyamán vesztette életét, a kislány születése előtt egy szalagkorlátnak ütközve, mikor férjéhez hajtott a téli utakon. De eltelt 2 év, és az élet, nehezen is, de ment tovább. Nehéz volt az elmúlt két év.

Mint kiderült a balesetet egy féltékeny fan okozta, ki nem bírta elviselni, hogy kedvencének másfelé húz a szíve. A vétkes lány nem sokkal Amanda Taylor halála után szanatóriumba került, honnan a mai napig nem szabadult. A halál híre a legnehezebb Georgnak volt, hisz a felesége halála nagyon leverte, de a kislánya egy bizonyos mértékig hatni tudott a mérhetetlen bánatára, viszont a mai napig nem szereti, ha szóbahozzuk Amandát, mert a szavával élve, még sebeket törnénk fel benne. De Amanda halálával nem egyedül kellett osztoznia, hisz Amanda húga Victoria is teljesen kikészült a hír hallatára. Leginkább ő volt az, akinek a legnehezebb volt az időszak, hisz az évekkel virágzó családjából mára csak ő maradt életben. A teljes becsavarodása ellenében Tom nagy hatással volt rá, s hosszas idők után sikerült lelket öntenie belé, és Victoria talpra állt.

 

-Ide is értetek? Sziasztok!-jött le a lépcsőn Victoria.

-Szia!-köszöntünk Billel, majd két puszi után követtük a hátsó részbe.

Kis idő múlva megjelent Tom is, majd sorra mindenki. A szokásunkhoz híven ezen a napon is, egy közös kis estét csaptunk, ahogy szoktuk az elmúlt időben.

 

-Annah, weak up!-szólalt meg valaki reggel.

-Mmm…-fordultam felé.

-Reggel van, hoztam reggelit. Nem vagy éhes?-mosolygott a fogkrémreklámba illő mosolyával Bill.

-De, az vagyok. De melyik év van ma?

-2010. Március 15-e van ma. Miért? Történt valami?-kezdett gyanakodóan nézni rám.

-Idén leszel 21 éves, én meg 20 igaz?-még mindig nem tudtam elhinni az egészet.

-Igen, de mondd már el, hogy mi történt, megrémisztesz…

-Akkor csak egy álom volt az egész.-mondtam magamnak, s kezdett Bill úgy hinni, mint aki meghülyült.

-Tell me!-érezni lehetett, hogy kezd kissé ideges lenni.

-Azt álmodtam, hogy…-és csak mondtam és mondtam a történetet, mely csak egy álom volt, egy játszma a javából.

Egy álom csak, mely valótlannak tűnő dolgokat rejt magában. Bill itta a szavaim, miközben meséltem neki. Játszma a javából, mi sosem fog beteljesedni. Egy álom, mely akár rosszat is hozhat a hívő embereknek, de nekünk oly mindegy ez. Itt vagyunk és élünk, tesszük a dolgunkat, s alakítjuk a jövőnket.

-Baba már megint betett szerintem neked a sok vörösbor estére!-mosolygott édesen, miközben a reggeli tavaszi napfény megvilágította az arcát.

-Nem én mondtam, hogy vörösbor hatására gyűrjük össze a lepedődet késő éjjel…-jelent meg a vigyor arcomon, melynek hatására tudtam, hogy Bill élvezettel fogja az ajkaimat az övévé tenni.

 

The End